Hírfolyam
Lakott területen lőttek egymásra a migránsok Palicson, egy személy megsérült
Vasárnap, a délelőtti órákban Palicson, a Kossuth Lajos utcában lövöldözést hallottak a helyiek, mint kiderült, feltehetően ismét a migránsok számoltak le egymással. Egy személy biztosan megsebesült, a helyiek ugyanis azt beszélik, a rendőrséget és a mentőket akkor...
Tizennyolc szabálysértés, amelyek miatt ideiglenesen lefoglalhatják a járművet
A kormány elfogadta a Közlekedésbiztonsági Törvény kiegészítéseit is módosításait, s a dokumentum minden bizonnyal rövid időn belül a Köztársasági Parlament elé kerül, ahol a képviselők elfogadják majd a változtatásokat. A nemsokára elfogadásra kerülő törvény...
Két hónap helyett csak két hét betegszabadságot írhat majd ki az orvos
Sorjáznak a panaszok a cégek vezetőitől, ugyanis egyes munkavállalók betegszabadság címszó alatt két hónapon át távol vannak a munkahelyüktől, és ez leginkább a nyári hónapokra jellemző – mondta Danica Grujičić a Szerbiai Rádió és Televíziónak. Az egészségügyi...
Elhunyt Gyarmati József
Hetvenkét éves korában elhunyt Gyarmati József, a Magyar Szó nyugalmazott belpolitikai újságírója, szerkesztője, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) alapító elnöke, írja a Vajdaság Ma. 1973. október 1-jétől 2006. december 13-áig voltam a Magyar Szó...
„Nem sodorhatjuk veszélybe a határon túli magyarokat”
Irreális kérés az Amerikai Egyesült Államok részéről, hogy Magyarország adja ki 900 ezer határon túli magyar állampolgár adatait, mert ezzel az ő biztonságukat veszélyeztetné - közölte Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva, írja az...
Három embert kellett kiszabadítani, a parlament tetőszerkezetének részét is letépte a szél
Fél óra alatt 30 és 50 liter eső esett szombaton délután a szerb fővárosban, ahol a csapadék és az erős szél igen sok problémát okozott a polgároknak. Belgrádban ennyi csapadék normális esetben egy hónap alatt esik, így nem csoda, hogy a tűzoltóknak és a...
Bevezetik a fizetős parkolást a szegedi Árkádban
Bevezetik a fizetős parkolást az ÁRKÁD Szeged bevásárlóközpontban. Mint a Szeged365 megtudta, a fizetős rendszer bevezetésének pontos dátuma még nem ismert. Várhatóan szeptember folyamán élesedik a rendszer. „Látogatóink tájékoztatását akkor kezdjük meg...
Egyedül vagyunk?
A Szarajevói Egyetem fegyelmi bizottsága három évre kizárt két szerb diáklányt a tanintézetből, mert a srebrenicai népírtás évfordulóján Ratko Mladić háborús bűnöst dicsőítették. Jobb talán nem is történhetett volna velük: „nemzeti hőstettük” után Aleksandar Vulin...
Minden rendben lesz „Jó néha visszalépni két lépést, eltávolodni magunktól és külső szemmel magunkra nézni, hogy hogyan lehet továbbhaladni” – vallja Fehér Miklós író
A Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent Fehér Miklós második kötete, a Minden rendben lesz. A novellák saját életéből táplálkoznak. A szerzőt a Dombos Fesztiválon kérdeztük a kötetről, annak hátteréről, valamint arról, hogy valóban minden rendben lesz-e. – Az...
A nyugdíjasok (ismét) fogadást kérnek az államfőtől
A Szerbiai Nyugdíjas Szakszervezet és a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet elnöke (ismét) fogadást kért Aleksandar Vučić köztársasági elnöktől. Idézet a levélből: „Tisztelt Elnök Úr! Az Önnel beszélni kívánó szerbiai állampolgárok nyílt felhívásának megfelelően a...
Parkinson törvénye
Mindenkinek bátran ajánlom figyelmébe a Parkinson törvénye című könyvet. A szerző egyedi stílusban, sajátos iróniával (nyugodtan mondhatni: szarkazmussal) mutat rá a különböző társadalmi visszásságokra, és veszi fel a harcot saját eszközeivel a bürokrácia ellen....
Határokon túl és innen
A szerb-magyar határátlépésekről szóló történetek többek önmaguknál. Az igazat megvallva gyűjteni kéne ezeket, mert sokkal többet elárulnak a mikrovilágunkról, mintsem azt elsőre gondolnánk. Július közepe és augusztus eleje azt jelenti, hogy a vendégmunkások és a...
Még mindig nem elég rossz?
Újvidéken bejelentették: nem lesz több erőszakellenes tüntetés a székvárosban, legalábbis egyelőre. A szervezők egy része azt mondja, a szünet csak ideiglenes, nyár van, meleg van, az emberek elfáradtak, hisz több mint két hónapja tüntetnek eredmény nélkül. Hivatalos...
Tanuljon, vagy ne tanuljon a nyáron olvasni az elsőbe készülő diák? Nyári olvasnivaló szülőknek
A tanítók a szeptemberi elsősök júniusi szülői értekezletein már megválaszolták a „Tanuljon, vagy ne tanuljon a nyáron olvasni?” kérdést, s legtöbbször nem javasolják az előretanítást. Legjobb, ha szakmai dolgokban minden szülő a pedagógus véleményére hagyatkozik,...
Félmilliárd eurós a viharkár Szlovéniában
Szlovéniát története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtja, a heves esők okozta áradások akár 500 millió euró kárt is okozhattak már - közölte Robert Golob szlovén miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet szombati ülése után. Az áradások az ország területének...
Középpontban a Test
A „Test” jegyében zajlott a 43. Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT) a település közelében fekvő Hevér-tanyán. A fiatal alkotók számos technikával dolgoztak. A Hevér-tanya idilli környezete ihletően hat a művészekre, alkotásra sarkallja őket. A 23...
Ha az ördöggel táncolsz, az ördög a régi marad
Az országhatárhoz közel eső részein lövések verik fel a csendet, fegyverropogás hallatszik, nemcsak éjjel, nappal is. Az ottani lakosság fél a falvaikon átvonuló, a közeli erdőkben tanyázó – és mostanra már – lőfegyverekkel felszerelkezett migránsoktól. Éppen emiatt a...
Az orosz–ukrán háborút lezáró békéről tárgyalnak
Szaúd-Arábiában körülbelül 40 ország, köztük az Egyesült Államok, Kína és India magas rangú tisztviselői elkezdték a tárgyalásokat arról, hogy Kijev és a szövetségesei hogyan állapodjanak meg az orosz-ukrán háború békés befejezésének kulcsfontosságú elveiről....
Minden szál cigarettára rányomtatják a figyelmeztető szöveget
Kedden lépett életbe az az új szabály, amelynek értelmében Kanadában minden egyes szál cigarettán fel kell tüntetni azokat az egészségügyi figyelmeztető szövegeket, miszerint a dohányzás rákot és impotenciát okoz, valamint „minden slukkban méreg van”. A világon...
Hókotrókkal kellett eltakarítani a jeget Reutlingenben
Hókotrókat vetettek be a délnyugat-németországi Reutlingen városában, miután egy heves jégeső néhol 30 centiméteres jéggel borította be a város egyes részeit – írja a DW. A vihar heves esővel és jégesővel söpört végig a belvároson péntek délután, a tűzoltókat több...
Ítéletídő sújtott le Belgrádra
Emberemlékezet óta nem volt olyan ítéletidő a szerb fővárosban, mint amilyen szombaton délután sújtott le Belgrádra: két óra körül egy pillanat alatt sötétség borult a városra, viharos erejű szél fújt és helyenként dió nagyságú jég esett csaknem 10 percen át....
Három ember meghalt a szlovéniai viharokban
Három ember meghalt a heves viharokban és áradásokban Szlovéniában – írja az MTI. Két holland hegymászó a fővárostól 30 kilométerre északnyugatra fekvő Kranj környéki hegyekben veszítette életét pénteken, feltételezhetően villámcsapás következtében – közölte az STA...
Liga: A befizetett büntetések maradjanak a városokban és községekben!
A közlekedésbiztonsági törvény javasolt módosításával a pénzek megvonása által ismét drasztikus módon sérülnek az önkormányzatok jogai – közölte szombaton a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak. A közlemény szerint ezzel a módosítással például Újvidék évi 100...
Újra tündököl Magyarország első Duna-hídja Átadták a felújított Lánchidat – Budapesti munkatársunk fotóriportja
Átadták a felújított Lánchidat pénteken Budapesten. A főváros ikonikus hídja újra teljes pompájában várja a gyalogosokat és a buszokkal, rollerekkel vagy biciklivel közlekedőket. Autóval továbbra sem szabad áthaladni a hídon. A Lánchíd felújítása Budapest...
Készül a tű nélküli vakcina
A koronavírus-járvány alatt jelentős nehézséget okozott a vakcinák elosztása, és az is, hogy sokan bizony még mindig ódzkodnak a tűvel beadott védőoltásoktól. Ezen segíthet hamarosan az ausztrál Vaxxas nevű cég, amelynek sikerült elkészítenie egy olyan tapaszt,...
Visszahívott egy bio puffasztott rizst a dm
Visszahívta a forgalomból a „dmBio málnás puffasztott rizskorongok, 8 hónapos kortól, 35 g” elnevezésű terméket a dm-drogerie markt Kft. Az áruházlánc a határérték feletti aflatoxin tartalom lehetséges előfordulása miatt döntött így. A 2024.06.04. minőségmegőrzési...
Ćuta: Vučić biztosan veszít Belgrádban
A belgrádi választásokat biztosan elveszti Aleksandar Vučić, mégpedig a Szerbia az erőszak ellen nevű egységes listával szemben, amelyen összefogna az ellenzék – véli Aleksandar Jovanović Ćuta képviselő, a Környezetvédelmi Felkelés nevű mozgalom vezetője Jovanović a...
Vihar söpört végig Magyarországon, érkezik hozzánk is
Több vármegyében és a magyar fővárosban is jelentős károkat okozott az éjjeli vihar Magyarországon. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság MTI-hez eljuttatott jelentése szerint, szombat reggelig több mint ezer bejelentést kaptak, főként kidőlt fákhoz, leszakadó...
Thiem öt meccslabdát hárítva győzte le Györét
Györe Lászlónak nem sikerült bejutnia az ausztriai Kitzbühelben zajló, 250-es ATP-tenisztorna döntőjébe, miután a négy között 6:7 (3-7), 7:5, 7:6 (10:8) arányban veszített az osztrák Dominic Thiem ellen. Györének a döntő játszmában 6:5-ös vezetésnél három meccslabdája...
Tiltakozás, puccs, háború és vádemelés Átlapoztuk a világsajtót
Benjamin Netanjahu kormánya átverte a Kneszeten az igazságszolgáltatási rendszer reformját, ami ellen újabb tiltakozási hullám indult. Az oroszok állhatnak a nigeri államcsíny mögött. Szólásszabadság és Korán-égetés: mitévők lehetnek a skandináv államok? A mianmari...





























