Hírfolyam
Ki a felelős azért, hogy a gyermekek névsora nyilvánosságra került? A miniszterelnök kijelentette, hogy belső vizsgálatot folytatnak
Ana Brnabić miniszterelnök kijelentette, hogy a szerbiai belügyminisztériumban belső ellenőrzés folyik a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt incidens kapcsán, pontosabban amiatt, hogy a belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a gyermekek névsorát az eset...
Továbbra is keresik az eltűnt tengeralattjárót
A Titanic roncsainak közelében eltűnt Titan tengeralattjáró után kutató csapat kedden 30 perces időközönként ismétlődő dübörgő hangot hallott, derült ki egy amerikai kormányzati feljegyzéséből. A Rolling Stone birtokába jutott feljegyzés szerint a hang első észlelése...
Ismét kormányfőhelyettes lesz Jaroslaw Kaczynski
Kormányfőhelyettesnek iktatja be szerdán Andrzej Duda lengyel elnök Jaroslaw Kaczynskit - erősítette meg Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a korábbi nem hivatalos értesüléseket. A kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnöke pontosan egyéves szünet után...
Ismét bombariadó több közintézetben is
Ismét bombariadó volt több belgrádi közintézetben is, a terrorelhárítás a helyszínen ezekben az órákban is vizsgálja az épületeket. Szerdán reggel fenyegető üzenetek érkeztek a belgrádi eleketrotechnikai és jogi karra, a Zvezdara klinikai központ, valamint a Nikola...
Nem tudni még, mit jelent az új mozgalom létrehozása Vučić Szent Vitus napjára jelentette be mozgalma megalapítását
Bár Aleksandar Vučić volt SNS-elnök Szent Vitus napjára, azaz Vidovdanra jelentette be az Államért és Népért Mozgalom megalapítását, a mozgalom jellege még nem igazán körvonalazódott, vagyis a közvélemény továbbra sem tudja, mire is számítson az új mozgalomtól - írja...
Peking tiltakozott az ellen, hogy Joe Biden „lediktátorozta” a kínai elnököt
Peking szerdán rendkívül abszurdnak és felelőtlennek nevezte, hogy Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke "lediktátorozta" Hszi Csin-ping kínai államelnököt. Alighogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter hivatalos látogatását befejezve kitette a lábát Kínából, olyan...
Sertéspestist regisztráltak egy szerbiai faluban
Nemrég afrikai sertéspestises esetet regiszráltak a Pancsova melletti Jabuka faluban. Májusban a betegség Čačak közelében is megjelent, és már régóta jelen van Kelet- és Délkelet-Szerbia egyes részein. A betegség a házi- és vaddisznókat érinti, ám míg az emberi...
Ők részesülhetnek családi nyugdíjban
A családi nyugdíjjal kapcsolatban számos kérdés fel szokott merülni. Kinek van joga azt örökölni, mennyit kaphat a jogosult személy, milyen jogok illetik meg a gyerekeket, és milyenek a házastársakat. A családi nyugdíj igénybevételének feltételei és szabályai az évek...
Több száz újságírót bocsát el a németországi Bild
Több száz szerkesztőségi dolgozót készülnek elküldeni Európa egyik legnagyobb példányszámban értékesített napilapjától, a németországi Bildtől. A tervek szerint a kirúgottak munkáját a mesterséges intelligencia fogja elvégezni, írta az euronews.com. Sajnos megválunk...
Az államfő is reklámozza a Telekom szolgáltatásait Az N1 igazgatója szerint azonban ez elnöki hivatallal való visszaélés
A szerbiai polgárok évek óta tanúi lehetnek annak, hogy milyen nagylelkű az állam egyes vállalatokkal, például a Telekommal szemben is. A sokat látott helyzet most odáig fajult, hogy egyik beszéde során maga az államelnök reklámozta a Telekom egyik szolgáltatását....
Szabadka az erőszak ellen! Szombaton Szabadkán is megszervezik a tüntetést
Szabadka az erőszak ellen! tüntetést szerveznek június 24-én, 18 órától. A gyülekezés a Jadran épülete előtt kezdődik, az I. Péter Király szobornál. A felszólalók névsorát még nem tudni, a beszédek után a menet a Jadran épületétől és a Đura Đaković utcától a Zmaj...
Várja a diákokat az Újvidéki Egyetem
Több mint 16 ezer szabad hely van az Újvidéki Egyetemen a beiratkozás első körében. A következő, 2023/24-es tanévben a költségvetés terhére 8 306 hallgató számára van hely, míg 7 759 hallgató iratkozhat be önköltséges formában. Az Újvidéki Egyetemen a beiratkozás első...
Ma kezdődnek a záróvizsgák
Minden készen áll a ma kezdődő kisérettségire, amely az anyanyelvi teszttel kezdődik 9 és 11 óra között, jelentette ki Milan Pašić, az oktatási miniszter iskoláskor előtti és általános iskolai oktatással megbízott segédje. Az iskolai naptár menetrendje szerint ma...
Ismét drágul a cigaretta
Július 1-től minden szerbiai dohányzó újabb drágulásra számíthat, ugyanis drágul a cigaretta dobozonkénti ára. Ennek oka a 2020 végén elfogadott javaslat, amely alapján minden év januárjában, majd az ezt követően július elején a jövedéki adó 2025-ig emelkedése miatt a...
Másodfokú hőségriadó Magyarországon
Másodfokú hőségriasztás lépett életbe szerdán Magyarországon, nulla órakor, ezt péntek éjfélig rendelte el az országos tisztifőorvos az ország egész területére. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között valószínű, és a figyelmeztetési kritériumot meghaladó...
Ne hülyéskedjünk – mert még úgy maradunk!
Mintha a politika csupán díszlet volna, csupán jelmez a rossz természetünk és műveletlenségünk érvényesítésére; hivatalos forgatókönyv a leszámoláshoz, gyűlölethez és bosszúálláshoz. Itt sokak számára a politika élet-halál kérdése. Mert aki győz, az mindent visz, mindent megkap: munkahelyet, házat, kocsit, pénzt, feleséget cserélhet, szeretőt tarthat, százával lesznek új barátai, külföldön taníttathatja a gyermekeit, utazhat a nagyvilában… Aki pedig veszít, az mindent elveszt: nem csupán a szeretője hagyja el, hanem a felesége is, munkahelyét elveszti, kutatják a vagyonának eredetét, vizsgálatok és bírósági perek várnak rá, mindenki hátat fordít neki, gyermekei megyűlölik és káros szenvedélyek rabjaivá válnak.
Kifosztották Szerbia szudáni konzulátusát
A múlt hét során lázadók fosztották ki a szudáni Kartúm városában azt a családi házat, amelyben Szerbia tiszteletbeli konzulátusa is működött, értesült a Szerbiai Rádió és Televízió. Ahmed Mouti tiszteletbeli konzul nem tartózkodott az épületben a támadás idején, a...
Az ukrán hírszerzés szerint az oroszok aláaknázták a zaporizzsjai atomerőmű hűtőrendszerét
Az orosz erők aláaknázták a zaporizzsjai atomerőmű hűtőrendszerét is, így fennáll a veszélye, hogy robbanás vagy baleset következzen be a nukleáris létesítményben - jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy keddi tévéműsorban, írja az MTI....
A közjegyzők ingyen hitelesítik a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat
A szerbiai közjegyzői kamara közölte, hogy az országban működő mind 224 irodában ingyen fogják hotelesíteni a középiskolai, illetve egyetemi iratkozáshoz szükséges dokumentumokat. A diák- és egyetemista otthonokba történő jelentkezéshez szükséges iratokat, illetve az...
Biden szerint „valós” Putyin fenyegetése, hogy taktikai atomfegyvert vethet be
Napokkal azután, hogy Joe Biden elítélte, hogy Oroszország ilyen fegyvereket telepít Fehéroroszországban, az amerikai elnök hétfőn kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök taktikai nukleáris fegyverekkel való fenyegetése „valós”, írja hírügynökségi jelentések...
Kis híján egy befüvezett buszsofőr vitte kirándulni a pancsovai óvodásokat
A rendőrség őrizetbe vett egy pancsovai férfit, aki egy iskoláskor előtti intézmény gyerekeit vitte volna kirándulásra, ám mint kiderült, kannabisz hatása alatt áll. A pancsovai rendőrség az iskoláskor előtti intézmény hívására ellenőrizte a reggeli órákban az...
Orbán: Mi magyarok egy gazdag, rendezett, boldog Szerbiában vagyunk érdekeltek!
Amint arról ma már több cikkben írtunk, kedden Palicson a legmagasabb szintű találkozóra került sor Szerbia és Magyarország között, melynek során tizenkét megállapodást írtak alá, és létrehozták a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanácsot. Az eseményt követő...
„Tíz éve tart az aranykor, amelynek ma egy újabb fejezetét nyitottuk meg”
- Ma, jogi értelemben egy történelmi jelentőségű lépést tettünk, de ez a gondolat nem is tőlem, hanem Orbán Viktortól származik – mondta Аleksandar Vučić Palicson a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalakulását követő sajtótájékoztatón. A szerb elnök...
Tizenkét megállapodás született Szerbia és Magyarország között (Fotógaléria)
Tizenkét megállapodás született Magyarország és Szerbia között, amelyek könnyebbé teszik majd a magyarok és a szerbek életét is - hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök kedden Palicson, ahol megalakult a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács. A tanács...
A magyar válogatott játékosa érkezik a TSC-be Ratkov helyére?
A Topolyai Sport Club száztíz éves fennállása során történelmi eredményt ért el azzal, hogy a 2022/2023-as idényben a második helyen végzett a Szerb Szuperligában, s ezzel bejutott a Bajnokok Ligája-selejtezőjének második fordulójába. Ahogy várható is volt, a csapat...
Orbán az elfogott koszovói rendőrök szabadon bocsátását szorgalmazza Különleges szerb–magyar négyes találkozó Palicson – Munkatársunk a helyszínen
A szerb-magyar stratégiai tanács első ülése előtt állam- és kormányfői szinten egyeztetett ma Palicson Szerbia és Magyarország vezetése. A találkozót Aleksandar Vučić szerb államfő és Ana Brnabić miniszterelnök, magyar részről pedig Novák Katalin, magyar köztársasági...
Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték épül
Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírták a megállapodást egy új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter...
Kurtinak sikerült a lehetetlen
Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek sikerült elérnie azt, ami az amerikai politikában lehetetlennek számít: közös nevezőre hozta a demokratákat és a republikánusokat – írja a Politico. „Mindkét pártnak az a véleménye, hogy a koszovói vezető makacs és olykor...
Mozgalmat alapít Basta, ki is rúgták a pártból
Ma hivatalosan is megalapítja az Európai út nevű mozgalmat Rade Basta gazdasági miniszter, az Egységes Szerbia eddigi tagja, akit időközben kizártak a pártból. Basta még márciusban bejelentette, hogy mozgalmat fog alapítani, miután nyilvánosan is azt szorgalmazta,...
Grenell: Az európaiak sokat rontottak a koszovói helyzeten
Donald Trump és csapata sokat tett azért, hogy közelebb hozza egymáshoz Koszovót és Szerbiát. Mivel abban az időben komoly előrelépést sikerült elérni a párbeszédben, 2020-ban már a koszovói NATO-erők visszavonását fontolgatták – nyilatkozta Richard Grenell, az...





























