Hírfolyam
Richard Gere: „Nemet kell mondanunk az olyan vezetőkre, mint Orbán”
Ahol szenvedést látunk, ott be kell avatkoznunk. Nem szabad olyan vezetőket választani, akik újra és újra rossz útra terelnek minket. Nemet kell mondanunk az olyan vezetőkre, mint Trump, Orbán, Putyin, Hszi Csin-ping, és még sorolhatnám őket. Ugyanabból a fából...
Ennyien vettek részt a szerda esti tüntetéseken
A Nyilvános Rendezvények Archívuma is közzétette a becslését arról, hogy hányan vettek részt szerdán a Szerb Haladó Párt által szervezett eseményen Ćacilendnél, és hányan érkeztek velük szembe azért, hogy támogatásukról biztosítsák az éhségsztrájkot folytató Dijana...
Mire is olyan büszke az államfő?
Aleksandar Vučić elnök rendszere szerdán az egész ország előtt megszégyenült, és még egyszer megmutatta a valódi arcát: a zsarolás, a nyomásgyakorlás és a félelem arcát – jelentette ki Janko Veselinović, a Mozgalom a Fordulatért elnöke. Szerinte miközben Dijana Hrka,...
„Az egyetemi tanulmányok ideje is legyen munkaévként elkönyvelve”
Az egyetemi tanulmányok idejét számolják el munkaévként valamilyen formában Szerbiában is, ahogy az gyakorlat már például Németországban és Olaszországban. Ez hozzájárulna ahhoz, hogy a fiatalok itthon maradjanak – közölte a Szerbia Új Arca párt. Pavle Jeremić, a párt...
Kutyát mentettek az újvidéki tűzoltók
Az újvidéki fizetőkapu közelében, az autópálya melletti esővízgyűjtő medencében egy kutyát találtak az újvidéki tűzoltók – írta meg a 193.rs. A helyszínre a mentéshez egy újvidéki tűzoltókocsi érkezett ki, valamint dr. Laza Kostić, a DVD egyik tűzoltója. A kimerült...
Ilyen idő lesz keddig
A ködös reggel után ma napközben túlnyomórész napos idő lesz, gyenge vagy mérsékelt erősségű keleti és délkeleti széllel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok lesz. Pénteken mérsékelten vagy teljesen felhős idő várható az ország keleti, déli és középső részén,...
Megműtik a gyanúsítottat, akit meglőtt egy rendőr
Megtörtént a helyszínelés a belgrádi Savski venac rendőrállomáson, ahol szerdán éjjel egy 24 éves bosznia-hercegovinai állampolgárságú nő, M.A. késsel támadt V.V. rendőrre. A figyelmeztetés után a rendőr a szolgálati fegyveréből többször is a levegőbe és a padlóba...
Lábon lőtte támadóját a rendőr
Egy rendőr megsebesített egy 24 éves nőt, aki késsel támadt rá a belgrádi Savski venac rendőrállomáson – értesült a Szerbiai RTV. A köztévé nem hivatalos információi szerint az incidensre hajnali négy óra körül került sor. A fiatal nő késsel támadt a rendőrre, aki...
Ennyivel nőttek volna a nyugdíjak, ha nem vezetik ki a svájci indexálást
A nyugdíjak 65 százalékkal lennének magasabbak most, ha a Fidesz a 2010-es kormányváltás után nem vezette volna ki a svájci indexálást, vagyis azt a módszert, amellyel felerészben a bérek növekedésével, fele részben az infláció mértékével emelik az ellátásokat –...
Elítélték, hogy az ő zenéjük szólt Ćacilendben, bosszúból le is mondták egy koncertjüket
Nem maradt következmények nélkül az, hogy a Fenečki biseri együttes és Danica Crnogorčević elhatárolódott attól, hogy az ő zenéjüket engedték Ćacilendben: szerdán indoklás nélkül lemondták a szabácsi színházban november 25-ére meghirdetett koncertjüket. A zenészek...
ENSZ: Még mindig nem derült ki az igazság az újvidéki tragédiáról és a rendőri túlkapásokról
Annak ellenére, hogy tízezrek követelték ezt az utcákon, nem történt jelentős előrelépés annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság a 16 áldozattal járó újvidéki tragédia ügyében – közölte az ENSZ honlapján a szervezet emberi jogi főbiztosa, Volker Türk. „Még...
Dodik: A globalisták Boszniába akarják áttelepíteni a muszlimokat Európából
Milorad Dodik sajtótájékoztatón reagált a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság döntésére, miután az elutasította fellebbezését, és megerősítette a boszniai bíróság korábbi ítéletét, amely megtiltotta számára a politikai szerepvállalást. Dodik úgy vélte, hogy...
Így néz ki légifelvételen a két belgrádi tömeggyűlés
Szerdán egy helyszínen két tömeggyűlést is tartottak Belgrádban: az egyiken a hatalom hívei, a másikon Dijana Hrka támogatói vettek részt. A Belügyminisztérium szerint az előbbin 47.500, az utóbbin 2600 résztvevő volt - ez azt jelenti, hogy Ćacilendnél szerintük...
A hatalom ismét a vajdasági szeparatizmussal riogat
Nincs két Szerbia. A blokádokat tartók is a mi testvéreink, értük is felelősséggel tartozunk. Meg fogják bánni tetteiket egy nap. Ne történhet meg, hogy testvér testvérre támad – mondta a szerda esti mítingen a Ćacilendben Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke....
Két szembenálló tüntetés egy helyen Belgrádban
Belgrádban a köztársasági képviselőház előtt két tüntetés is van: az egyik oldalon a hatalom mellett kiállók állnak, akik Ćacilend sátortáborát erősítik, a másik oldalon a 4. napja éhségsztrájkoló Dijana Hrka támogatói vannak. Hrka azt üzente nekik, hogy maradjanak...
A Ribnikarban meggyilkolt gyerekek szülei is kiállnak Dijana Hrka mellett
A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában meggyilkolt gyerekek családjai közös üzenetben fejezték ki támogatásukat Dijana Hrka iránt, „az édesanya iránt, aki az igazságot, az igazságosságot és a felelősségre vonást keresi gyermeke haláláért” – áll a közleményben, amely...
Így buszoztatta a szabadkaiakat Ćacilendbe a Naša Radost igazgatója (fotók+videók)
Több autóbusz is indult szerdán Szabadkáról Belgrádba, hogy a Szerb Haladó Párt rendezvényére biztosítson közönséget, amelyet a Ćacilendként hírhedté vált sátortábor területére hirdettek. „Veljko Vojnić, a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója...
Bačulovot kiengedték a kórházból, önként ment el a kihallgatásra
Kiengedték a kórházból Miša Bačulov újvidéki önkormányzati képviselőt, aki szombat óta volt kórházi kezelésen, majd azonnal és önként elment a kihallgatásra, közölte ügyvédje, Milan Alanović. Bačulov kihallgatásának időpontját szerdán 15 órára tűzték ki, annak...
Pásztor Bálint: 113 év után megújul a szabadkai Városháza
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerdán a SharingValues projekt nyitókonferenciáján tartott beszédet, ahol a szabadkai Városháza felújításáról tanácskoznak – arról a projektről, amely 113 év után az első átfogó rekonstrukciót jelenti ezen az...
Igaz-e, hogy Veljko Vojnić kényszerítette a Naša Radost dolgozóit a ćacilendi kirándulásra? Elég volt az alkalmazottak zsarolásából és megalázásából! - üzeni Szerbia Új Arca
Elég volt az alkalmazottak zsarolásából és megalázásából! - üzeni Szerbia Új Arca szabadkai szervezete és felteszi a kérdést, hogy vajon a Naša Radost Iskoláskor Előtti intézmény dolgozóit Veljko Vojnić műszaki igazgató kényszerítette-e nyomásgyakorlással, vagy...
A Belügyminisztérium szerint nem bocsátották el a Dijana Hrkának részvétet nyilvánító rendőrt
A Belügyminisztérium cáfolja azokat az állításokat, amelyek egyes médiumokban és közösségi oldalakon jelentek meg, miszerint egy rendőrt elbocsátottak volna azért, mert részvétét fejezte ki Dijana Hrka felé. A tárca közleménye szerint a közösségi oldalakon egy...
Vučić: Az oroszok jobban dolgoznak a NIS problémájának megoldásán, mint mi magunk
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy Oroszország megoldást keres a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetére, és reményét fejezte ki, hogy ennek kedvező kimenetele lesz. „Az oroszok többet dolgoznak rajta, mint mi, de úgy hallom, dolgoznak. Partnert...
Szendvics, ásványvíz, 100 euró – Magyarkanizsáról is indul karaván Ćacilendbe (Videóval)
Magyarkanizsáról is indul egy buszkaraván Belgrádba, arra a haladópárti nagygyűlésre, amelyet ma, azaz szerdán 17 órára hirdettek meg Ćacilendbe, és amelyről Aleksandar Vučić szerb elnök állítólag nem tud. „Indulnak a buszok Magyarkanizsáról Belgrádba… szendvics,...
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa az újvidéki tragédia körülményeinek tisztázására szólít fel
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa megismételte felhívását, hogy tegyenek további erőfeszítéseket annak érdekében, hogy megállapítsák a felelősséget az újvidéki vasútállomás előtetőjének leszakadása miatt, egy évvel a tragédia után. „Nem történt érdemi...
Lesodródott az útról a haladópárti híveket szállító autóbusz
Közlekedési baleset történt szerdán Polumir közelében, az Ibari-szorosban, amikor az N1 értesülései szerint egy, a Szerb Haladó Párt (SNS) híveit szállító, Raškából induló autóbusz egy út menti kerítésnek ütközött. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e sérültek, és mi...
Csantavéren kiraboltak egy járókelőt, majd a henteshez is betörtek
A szabadkai rendőrség felderített két nagy értékű lopás bűntettét, és letartóztatta R. K. (47) és A. K. (19) Szabadka környéki lakosokat. A gyanú szerint négy nappal ezelőtt Csantavéren az utcán odaléptek egy 49 éves férfihoz, ellökték, majd zsebéből ellopták a...
Öreg Anna a törvénytelen lehallgatásról: Ez üzenet mindenkinek, aki meri szóvá tenni a visszaéléseket
„Több mint egy évig törvénytelenül megfigyeltek és lehallgattak. Ez nem csupán a magánéletemhez való jogom megsértése, hanem az állambiztonsági apparátussal való nyílt, politikai célú visszaélés” – jelentette ki Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) alelnöke...
Beke Pál-díjat kapott Sutus Áron
Beke Pál-díjat Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke. A kitüntetést Sutus szerdán vette át, közölte a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. A díjra a VMMI terjesztette fel Sutus Áront, elismerve ezzel több évtizedes, közösségépítő és értékmegőrző...
Ekkor kezdődik az őszi és a téli iskolaszünet
November 10-én és 11-én két napos őszi szünet lesz a szerbiai általános és középiskolákban. Szerbiában november 11-én tartják az első világháború fegyverszünetének emléknapját, az első világháborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának emlékére. Ez a...
Meghalt Jenei Imre egykori szövetségi kapitány
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Jenei Imre, aki magyar és a román futballválogatottat is vezette szövetségi kapitányként, a Steaua Bucurestivel pedig 1986-ban BEK-et nyert. Jenei halálhírét egykori klubja, a nagyváradi FC Bihor is megerősítette. Búcsúztatójában azt...




























