Hírfolyam
Ćuta: Belgrád már kicsi ahhoz, hogy itt elférjen minden elégedetlen polgár
Aleksandar Jovanović Ćuta a pénteki tiltakozó séta során a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a jövő pénteki tüntetésre már nem fogják hívni az embereket, mert fennáll az konfliktus veszélye. Mint mondta, „elég volt már a vérből”. - Egy csoport még mindig a Branko...
Megjelent és ingyenesen letölthető a ChatGPT hivatalos alkalmazása
Nem kell majd böngészőből megnyitni a ChatGPT-t, az OpenAI által kiadott hivatalos mobilalkalmazásból kényelmesebb lesz hozzáférni a chatbot valamennyi funkciójához, írja TECH rovatában a hvg.hu. A ChatGPT tavaly novemberi rajtja óta csak böngészőből volt lehetőség a...
„Vučić, takarodj!” – skandálja a múltkorinál is népesebb tömeg, amelyben ott van a trónörökös is
Pénteken immár harmadszor zajlik a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tüntetés a szerb fővárosban a ellenzék egy részének, illetve civil polgároknak a kezdeményezésére. A felvételek, de a helyszíni tudósítók beszámolója szerint is, még a múltkorinál is nagyobb...
Elfogultság miatt a bíró kizárását kérték a Gerontológiai Központ elleni perben
Szerdán az intézmény igazgatónőjének kihallgatásával folytatódott a szabadkai Gerontológiai Központ elleni per a felsőfokú bíróságon, a tárgyalás végén a felperes ügyvédje elfogultság miatt az ügyben eljáró bíró kizárását kérte. Amint arról korábban beszámoltunk,...
Újabb erőszakellenes tüntetés lesz Belgrádban, a helyszínre a rohamrendőrök is elindultak
Harmadik alkalommal kerül sor a parlamenti ellenzék egy része által meghirdetett „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tüntetésre pénteken Belgrádban. A tiltakozók az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tagjainak leváltása mellett Bratislav Gašić...
Valószínűleg elhalasztják az állami érettségi vizsga bevezetését
Az állami érettségi vizsgát, amelyet a hatályos törvény szerint a 2023/24-es tanév végén kellene első ízben lebonyolítani, valószínűleg a 2025/26-os tanévre halasztják, értesült nem hivatalosan a Danas. Az erre vonatkozó javaslatot a lap értesülései szerint...
Vučić jön, a traktorok mennek, helikopterek köröznek
Annak ellenére, hogy a gazdák bejelentették, Aleksandar Vučić szerb államfő pancsovai látogatása ellenére lezárva tartják az utakat Pancsova és Belgrád között, 15 óra tájban mégis lassan, egyesével kezdik elhagyni ezt a területet. Miután közölték, maradnak, a...
Egymillió töltény
Május 18-ig több mint 25 000 fegyvert és egymilliónál is több töltényt adtak le az emberek, erről Bratislav Gašić szerbiai belügyminiszter beszélt a parlament pénteki ülésén. Közölte, hogy több mint 5 000 aknát és robbanószerkezetet is átadtak a rendőrségnek. A május...
Így ünneplik a középiskola befejezését a zentai fiatalok (Videó)
https://www.youtube.com/watch?v=CTlsWSOT3Fc&feature=youtu.be
A miniszter szerint a gazdák csaknem minden követelésének eleget tettek
A 300 eurós hektáronkénti támogatáson kívül a gazdák minden követelésének eleget tettünk - jelentette ki Jelena Tanasković mezőgazdasági miniszter. Hozzátette, a szarvasmarhánkénti 40 ezer dinárra emelt támogatást és a 15-ről 19 dinárra emelt literenkénti tejprémiumot...
Hatalmas gyárcsarnokot avatott a Masterplast Szabadkán
Styrodur-gyárat avattak pénteken Szabadkán. A Masterplast 3.600 négyzetméteres csarnokának kiépítéséhez Magyarország Külügyminisztériuma 50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást nyújtott a HEPA programjának keretében. A Pannon RTV tudósítása szerint...
A szerb Escobar: Medellínben szökött meg a rendőrség fogságából a drogcsempész
A veszélyes kábítószer-kereskedőként számon tartott, szerb állampolgárságú Antun Mrdeža megszökött, miközben a kolumbiai rendőrség a Medellínben található Jose Maria Cordova repülőtérre szállította őt. A helyi média szerint Mrdeža vizet kért a rá vigyázó őrtől, majd...
Fegyvert vásárol a szerb hadsereg, de nem tudni mennyit és mennyiért
A Védelmi Minisztérium fegyverbeszerzési szerződést írt alá a Zastava fegyvergyárral a szerb fegyveres erők felszerelésére, írja a Beta. A közleményben nem tértek ki arra, hogy milyen fegyverekről van szó, mekkora a szerződés értéke, vagy hogy milyen határidőket kell...
Időpontot kaptak a gazdák, szombaton tárgyalnak a kormánnyal
Szombaton kilenc órára várja a tüntető gazdákat képviselő hét egyesület tagjait a kormányfő. Ana Brnabić mellett a pénzügyminiszter és a mezőgazdasági miniszter is jelen lesz a megbeszélésen. Dejan Trajković, a Naše mleko egyesület képviselője az N1-nek azt mondta, a...
Leadják, de könnyen vissza is kapják fegyvereiket a bűnözők
A belgrádi Legfelsőbb Ügyészség ügyészei tavaly három vádmegállapodást kötöttek fegyvertartás miatt többszörösen elítélt személyekkel, akiket a megállapodás után a legalacsonyabb kiszabható büntetésre ítéltek - számol be a Beta. A Nova egy cikkében úgy értékelik, hogy...
Új hosszú nyakú növényevő dinoszauruszfaj maradványaira bukkantak argentin paleontológusok
Új hosszú nyakú növényevő dinoszauruszfaj maradványaira bukkantak argentin paleontológusok a latin-amerikai ország déli részén, Patagónia térségében: a hatalmas állat a valaha talált legnagyobb őshüllők egyike, írja az MTI. A Pueblo Blanco Természetvédelmi Területen...
Visszatér a boltokba a Pilóta keksz
Április végén újraindult a Pilóta szendvicskeksz gyártása a Mondelez Csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári gyárában – közölte a vállalat. Közleményük szerint mindent megtesznek azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül országszerte mindenhol újra elérhető...
13 óráig megnyitják az aluljárót, aztán estig blokád alá veszik a szabadkai tüntetők
13 óráig lesz szabad az útszakasz egyik sávja Szabadkán az aluljárónáál, utána ismét teljesen lezárják a tüntetők és a bejelentések szerint este 8 óráig csak kerülővel lehet eljutni a városból Palics irányába, illetve vissza. A tüntető gazdák továbbra is várják a...
Lezárták a Pancsova-Belgrád közutat a földművesek
A dél-bánáti földművesek a FoNet hírügynökségnek megerősítették, folytatódik az útblokád Pancsova és Belgrád között. Jovan Jovanov a bavaništei parasztegyesület képviselője kiemelte, hogy a tiltakozásban minden dél-bánáti szervezet képviselője részt vesz, a blokád...
Indul a jegyértékesítés, táborokkal startol 2023-ban a Malomfesztivál
Az idei évben is jobbnál-jobb programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt az oromi Malomfesztivál. Az esemény, melyre augusztus 10-e és 12-e között kerül sor, az építő- és szépítőtáborokkal és alkotótáborokkal startol, amelyekre a fesztivált megelőző hetekben kerül...
Magyarországon ásták el egy meggyilkolt felvidéki üzletember holttestét
Megtalálták a május másodikán eltűnt Szűcs Tibor üzletember holttestét – közölte a szlovák bűnüldözési ügynökség (NAKA). Egyelőre csak azt mondták el, hogy Magyarországon találtak rá, hogy ezen belül hol, arról nem adtak ki információkat. Részletes tájékoztatást a...
Egy órára megnyitották, majd újra lezárják az aluljárót a Szabadkán tüntető gazdák Ha nem születik megállapodás, egész éjszakára a
A bejelentésekkel összhangban 8 és 10 óra között lezárták a forgalom előtt a Patria szállónál lévő aluljáról a Szabadkán tüntető gazdák. A tiltakozó traktorok egy órára, 10 és 11 óra között végül úgy döntöttek, feloldják a zárat, majd 11 órakor ismét blokád alá vonják...
Megvannak az új üzemanyagárak
Pénteken 15 órától egy héten át 180 dinárba kerül majd az eurodízel a szerbiai benzinkutakon. A BMB benzinért 173 dinárt kell majd fizetnünk, tudta meg az Euronews a kereskedelmi minisztériumban. Ez azt jelenti, hogy egyik üzemanyag ára sem változik az előző heti...
Vučić lemondta dél-bánáti körútját Koszovó miatt, de Pancsován azért megtartja beszédét
Aleksandar Vučić dél-bánáti körútján pénteken megnyitotta volna a fehértemplomi sportcsarnokot, Versecen egy papírcsomagolásokat gyártó családi vállalkozásnál tett volna látogatást, Alibunáron pedig a felújított Inklúziuós-oktatóközpont felújított épületét nyitotta...
Zentai gazdatüntetés: Ötven traktor, elégedetlen, de dolgozni akaró gazdák
Mintegy 50 traktorral vonultak fel a zentai és környékbeli gazdák pénteken a városháza főterén. A tiltakozás, ami reggel hét és féltizenegy között zajlott, ahogy tervezték is, egy csendes tüntetés volt. Kobrehel Ervin, a Zentai Gazdakör elnöke a Szabad Magyar Szónak...
Bombariadók Újvidéken is
Pénteken a reggeli órákban ki kellett üríteni a Spens, a Műszaki Tudományok Egyeteme, a Kamanci egészségügyi intézeteket, a Vasútállomást, a Bölcsészettudományi Kart és a Merkator épületét is Újvidéken, mindegyik emailcímére ugyanis bombafenyegetés érkezett. A...
Tíz év alatt több mint ezer gyilkosság történt Szerbiában
Szerbiában 2012 és 2022 között több mint ezer gyilkosság történt, a felderített bűncselekmények száma pedig évről évre nőtt. A Danad a Belügyminisztérium adatai alapján azt írja, hogy 529 gyilkosság és 487 minősített gyilkosság történt a tíz év alatt, a legtöbb...
Akarunk-e róla beszélni?
Hiába bír el sok mindent a papír, és hiába lehet a hatalom szekerét teljes vállszélességgel toló rádiós és televíziós műsorokban az alákérdezős interjúkban csak a jó dolgokról beszélni, a tények és a számok makacs dolgok: két népszámlálás között a vajdasági magyarság...
Bombariadó a kórházakban
A belgrádi Zvezdara Klinikai Központban és a Belgrádi Katonakórházban is bombariadó van pénteken reggel. A Tanjugnak a Belügyminisztériumban megerősítették, hogy mindkét egészségügyi intézménybe fenyegetés érkezett egy elhelyezett bombáról. A rendőrség és a speciális...
Letartóztatták a férfit, akitől a rakétavetőt vásárolta a rumai robbantó
Letartóztatta a rendőrség azt a férfit, akitől a gyanú szerint a rakétavetőt vásárolta a férfi, aki csütörtökön Platičevón felrobbantott egy elhagyatott épületet. A rendőrség letartóztatta a rumai M.P.-t, akit illegális fegyvertartással és kereskedelemmel...




























