Hírfolyam
Népszava: Nyíltan magyarellenes pártokat támogat az Orbán-kormány
A Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója által közzétett, 2020-ból származó lehallgatott telefonbeszélgetés egyik fontos része, amelyben a magyar diplomácia vezetője arra kéri orosz kollégáját, segítsen abban, hogy Andrej Danko Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) átlépje az...
Reuters: Trump ennél többet nem akar Orbán győzelmébe feccölni
Az amerikai konzervatívok régóta Orbán Viktor magyar miniszterelnökre hivatkoznak annak bizonyítékaként, hogy egy nyugati vezető képes szigorúan fellépni a bevándorlás ellen, szembeszállni a globális intézményekkel és harcot folytatni a „woke” liberalizmus ellen –...
Magyarul is szerepel majd a papírpénz értéke az új bankjegyeken!
A kormány elfogadta a Szerb Nemzeti Bank javaslatát, így hamarosan megkezdődik azoknak a bankjegyeknek a nyomtatása, amelyeken nemcsak szerbül, hanem magyarul, szlovákul, ruszinul, horvátul, bunyevácul, románul... is szerepel majd a papírpénz értéke. A kezdeményezés a...
Irán kész a háború befejezésére?
„Iránban megvan a szükséges akarat az Izraellel és az Egyesült Államokkal folyó háború befejezéséhez, de garanciákat kér arra, hogy a konfliktus ne ismétlődhessen meg” – ezt az iráni elnöki hivatal közleménye szerint mondta Masoud Pezeshkian iráni elnök kedden az...
Horvátországban 50 százalékkal nagyobb a munkaerőköltség, mint Szerbiában
Szerbiában az óránkénti munkaerőköltség 12,8 euró volt 2025-ben, ami a második legalacsonyabb érték Európában azon országok közül, amelyekről az Eurostat adatokkal rendelkezik. Szerbiánál egyedül Bulgária állt rosszabbul, de fontos megjegyezni, hogy...
Vučić: Lehet, hogy már Szent Vid napja előtt választások lesznek
Akár már Szent Vid napja (Vidovdan, június 28.) előtt sor kerülhet a választásokra – jelentette ki kedden este Aleksandar Vučić szerb elnök. A műsorvezető azon megjegyzésére, miszerint Vladan Đokić rektor is indulna a választásokon, Vučić azt felelte, nincs ellene...
Lesz-e hamarosan Szerbkúla?
Ha hiszi valaki, ha nem, 1991. április 1-je nem a bolondozások napjaként vonult be a mai délszláv államok, vagyis az ex-Jugoszlávia történelmébe, mert pontosan 35 éve a Vukovár környéki falvak és más kelet-szlavóniai városok szerb lakói barikádokat kezdtek emelni azok...
Rektor: „Ez leszámolás a véleményszabadsággal”
Vladan Đokić rektor kedden este a tüntetőkhöz intézett beszéde a Belgrádi Egyetem rektorátusának az erkélyéről: „Ma délben a bűnügyi rendőrség tagjai behatoltak a Belgrádi Egyetem Rektorátusának épületébe. Előzetes bejelentés nélkül. Világos jogi indoklás nélkül....
„Ez nem nyomozás, hanem megtorlás”
A belgrádi Bölcsészettudományi Karon történt tragikus halálesetet a hatalom arra használta fel, hogy leszámoljon az egyetemmel, és egyre nagyobb lesz a megtorlás – közölte a kedd esti történésekkel kapcsolatosan Antonela Riha újságíró, aki szerint a rendőrség egész...
Kihúzták a lottó hetest
A Szerb Állami Lottó legfrissebb jelentése szerint a szerencsejáték 26. fordulójában kihúzták az 5 200 000 euró értékű lottó hetest. A lottó sorsolásán a nyerő kombináció a következő volt: 16, 22, 24, 26, 32, 35, 38, a nyertes szelvényt pedig Praćinában fizették be. A...
Merz szerint a menekültek 80 százalékának három éven belül haza kellene térnie
Friedrich Merz kancellár kijelentette, hogy három éven belül a Németországban élő szíriaiak négyötödének vissza kellene térnie hazájába. Most bírálatok célpontjává vált, kijelentését többnyire irreálisnak tartják – jelenti a Deutsche Welle. Merz Ahmed al-Saraa szíriai...
Rendőrigazgató: Gázmaszkokat, petárdákat, tűket találtak a Rektori Hivatal épületében
“A rendőrség folytatta az intézkedéseket a Belgrádi Felsőfokú Ügyészség, különösen a korrupcióellenes osztály utasításai alapján a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudomány Karán történt tragikus haláleset kapcsán” – mondta kedden este a Szerbia Palotában tartott...
Több száz üzletét zárja be a népszerű üzletlánc
Több mint 200 bolttal csökkenti európai hálózatát a német Kik az idei év végéig, ezzel a vállalat a túlterjeszkedés és a gyengülő fogyasztói kereslet hatásait próbálja ellensúlyozni. A Kik hálózatának átalakítása valójában 300 üzlet bezárásának és 75 nyitásának az...
Kezdődik az iratkozás, ezek a lépések, ha elsőbe indul a gyerek
Április elsején kezdődik és május 31-ig tart az általános iskola első osztályába történő beiratkozás – az előre egyeztetett időpontok szerint. Az időpontfoglalás a tanulók felmérésére és beiratkozására elektronikus úton, az eUprava portálon keresztül történik március...
Magyar Péter: Megható, ahogy rengeteg délvidéki jelzi, a TISZA-ra szavaz
Megható, ahogya rengeteg erdélyi és délvidéki honfitársunk jelzi, hogy a rendszerváltásra és a TISZA-ra szavaznak. Köszönjük! Egy a nemzet! - írta kedden közösségi oldalán Magyar Péter, a TISZA elnöke. A bejegyzés alatt rengeteg hozzászólás van, amelyben határon...
Ketyeg az öko-bomba Az állami támogatás megszüntetése miatt összeomlik a hulladékkezelési rendszerünk
Az év elején a kormány megszüntette a különleges hulladék kezelésére nyújtott ösztönző támogatásokat, ami miatt az elhasználódott akkumulátorok, régi gumiabroncsok, hűtőszekrények és más elektromos és elektronikai hulladékok, olajok ahelyett, hogy újrahasznosító...
Branko Ružić: Most van itt a pillanat, hogy elkerüljük a párt “önkéntes eutanáziáját”
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) főbizottságának alelnöke, Branko Ružić szerint most jött el az a pillanat, amikor a párt tagjainak állást kell foglalniuk, hogy elkerüljék a Szerbiai Szocialista Párt „önkéntes eutanáziáját”. Instagram-bejegyzésében, amelyet...
Tüntetés Belgrádban a rektorátusnál, a rendőrség maszkban számol le a tüntetőkkel
Több százan tüntetnek a Belgrádi Egyetem Rektori Hivatalának épülete előtt, miután a délután folyamán a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság munkatársai behatoltak az intézménybe. A Rektori Hivatal épülete előtt megjelent a rendőrség, majd később a csendőrség is, teljes,...
A Szerb Haladó Párt önállóan már nem a legerősebb párt, az egyetemisták azok Bursać: Elég vicces lesz, ha Orbán áprilisban megbukik, és nyomásgyakorlás vagy akár vizsgálatok indulnak a szomszédos országból
Aleksandar Vučić vasárnap 10:0-s győzelmet hirdetett a helyhatósági választásokon, ám napról napra egyre nyilvánvalóbb, hogy ez inkább pürrhoszi győzelem volt. Egyes települések eredményei viszont azt mutatják, hogy ott a Szerb Haladó Párt (SNS) már nem a legerősebb...
Mi köti össze Orbánt és Vučićot?
Az elmúlt napokban a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok kézhez kapták Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét, melyben arra kéri a Szerbiában élő választókat, hogy vegyenek részt az április 12-én tartandó magyarországi parlamenti választásokon,...
Az Informer élőben közvetítette, ahogy a bűnügyi rendőrség belép a Belgrádi Egyetem rektorátusába
A Felsőfokú Ügyészség utasítására mentek a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságának munkatársai a Belgrádi Egyetem Rektori Hivatalának helyiségeibe kedden, miután egy 25 éves egyetemi hallgató kiugrott az ablakon. Az eset kapcsán átfogó nyomozás indult a Rektori Hivatal...
Bursać: Közelebb kerültünk ennek a rezsimnek a végéhez
Dejan Bursać politológus a vasárnap megtartott helyi választások körülményeiről beszélve arra a következtetésre jutott, hogy „vasárnap óta távolabb kerültünk az előrehozott parlamenti választásoktól, de közelebb kerültünk ennek a rezsimnek a végéhez”, írja az N1. A...
Rúzsa Magdi és Lofti Begi közös produkciója lett az év dala
Magdi és Lotfi Begi közös dala tíz hónap alatt közel 2,9 millió megtekintést ért el, és az elmúlt időszak egyik legnagyobb magyar slágerévé vált. A zeneszám megjelenésekor Lotfi Begi úgy fogalmazott: azt szeretné, hogy a felvétel pozitív érzéseket ébresszen a...
Májusig tárgyalhatnak a Lukoil eladásáról az OFAC új licencével
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) új általános engedélyt adott ki, amely 2026. május 1-jéig engedélyezi azokat a tranzakciókat, amelyek szükségesek a Lukoil és kapcsolt vállalatai részvételével folytatott...
A tanítási óra lerövidítése a kognitív kapituláció jele A szerb oktatási minisztérium a 30 perces órák bevezetését fontolgatja, miközben a legfrissebb kutatások szerint a figyelem edzőterme az általános iskola
A múlt év végén nagy port kavart fel a szerbiai közvéleményben, amikor Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter a közmédiában „bedobta” az ötletet, miszerint a tanórákat 30 percesre rövidítenék az eddigi 45 perc helyett. Ez a miniszter véleménye, és a hivatal alkalmazottai szerint is megoldaná azt a problémát, amit a tanításban a gyerekeknél tapasztalt figyelemhiány és a koncentráció képességének a hiánya okoz.
VMDK: Nem elfogadható, ha politikai szereplők a kettős állampolgárság megvonásával kampányolnak
A magyarországi országgyűlési választások kapcsán fontos emlékeztetni arra, hogy a külhoni magyar közösségek politikai részvétele elsősorban elvi, közösségi és jövőformáló jelentőséggel bír, írja a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A párt közleményében kitér...
„Kishegyesi tisztségviselők a bori választás befolyásolására készültek”
A Montenegrói Párt kedden közölte, hogy a Borban március 29-én megrendezett önkormányzati választások során egyes személyek a választások törvénytelen módon történő befolyásolására készültek, s ezekben a kísérletekben állításuk szerint a kishegyesi község...
Az EU követeli a hatóságoktól, hogy vonják felelősségre a támadókat
Az Európai Unió közölte, hogy kiemelt figyelemmel kísérte a március 29-én tíz szerbiai önkormányzatban megtartott helyhatósági választásokat, és aggodalommal tölti el a független megfigyelők, polgárok, politikai pártok képviselői és sajtómunkások elleni erőszakos...
Miniszter: A környezetemben már nem ismerek olyat, aki ne lenne elégedett a fizetésével
„Már nem ismerek senkit, akinek nincs munkája, és a környezetemben nincs többé egyetlen olyan ember sem, aki ne lenne elégedett a fizetésével, amit az elvégzett munkájáért kap” – jelentette ki a K1 televízió reggeli műsorában Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter....
Ki szeretne elhatárolódni a VMSZ politikai tevékenységétől?
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra a petícióra, amelyet kedden délelőtt indított el a magyarkanizsai Mi Civilek csoport, s amelyet minden bizonnyal azok a felháborodott polgárok készítettek, akik legszívesebben elbújtak volna szégyenükben, amikor Pásztor...



























