Hírfolyam
Jelentős változás küszöbén az Instagram
Az Instagramon hamarosan komoly korlátozások léphetnek életbe a használható hashtagek számát illetően, háttérbe szorítva a platform korábban meghatározó funkcióit, írja TECH rovatában a hvg.hu. A hashtagek kezdettől fogva az #Instagram szerves részét képezték, és bár...
Elkészült a mobiltelefon-tilalomról szóló törvényjavaslat – a fiataloké a véleményezés joga
Zoran Pašalić polgári jogvédő bejelentette, hogy intézménye elkészítette azt a törvényjavaslatot, amely a mobiltelefonok használatát tiltaná az általános és középiskolákban. Ahogy elmondta, mielőtt a javaslattal a nyilvánosság elé lépnének, a fiataloknak – azoknak,...
Négyféle drogot fogyasztott a buszsofőr, aki diákokat szállított volna
A belgrádi közlekedési rendőrség szerdán kizárta a forgalomból N. P. (40) autóbusz-vezetőt, aki négyféle pszichoaktív szer hatása alatt állt, amikor az Egyesült Nemzetek Általános Iskola harmadik osztályos diákjait kellett volna szállítania a Vuk Színházba tervezett...
A parlament elfogadta a törvénymódosítást – A hadsereg hivatalosan is az elnök befolyása alá került
A szerb parlament elfogadta a szerb hadseregről szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló javaslatot. Az ellenzéki képviselők a vita során leginkább a törvény 19. cikkelyének módosításával kapcsolatban fogalmaztak meg kifogásokat, azt állítva, hogy az új...
Mi vár a NIS kisrészvényeseire?
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) kisrészvényesei idén január óta nem rendelkezhetnek a vállalatban birtokolt, csaknem tizennégy százalékos tulajdonrészük felett, és továbbra is bizonytalanságban várják, mi lesz a sorsa annak a csaknem ötvenhat százalékos orosz...
„Egyes szabálysértésekért vezessék be a járműelkobzással járó végérvényes vezetési tilalmat!”
Milan Vujanić, a Közlekedési Kar professzora kijelentette, hogy a közlekedési szabálysértésekért kiszabott pénzbírságnak a jövedelemhez kellene igazodnia, hogy „ugyanúgy fájjon” annak is, aki sokat keres, és annak is, aki keveset. „A büntetésnek visszatartó erővel...
Szijjártó: Az orosz gáz kivezetése miatt Magyarország beperli az Európai Uniót
Drámai hatással lehet Magyarországra az a megállapodás, amelyet szerdán kötött az EU kormányait képviselő Tanács és az Európai Parlament az orosz földgáz kivezetéséről, közölte szerdán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter egy brüsszeli NATO-ülés...
Tartuffe örök
A Szabadkai Népszínházban Moliére Tartuffe című darabjának modern adaptációját láttam, Ricz Ármin rendezésében, és jól szórakoztam. Bár a Tartuffe több, mint három és fél évszázada született, a francia klasszicista dráma fénykorában, és a vallási képmutatás...
A parlament elfogadta a Vezérkar épületére vonatkozó törvény autentikus értelmezését
A szerb parlament kedden elfogadta a Belgrádban, a Knez Miloš, a Masaryk, a Birčanin és a Resava utca közötti terület revitalizációját és fejlesztését szabályozó törvény kilencedik cikkelyéhez kapcsolódó Autentikus értelmezést, amelyet a Szerb Haladó Párt (SNS)...
Shakespeare archetípusai egy klasszikus előadásban nagyon is érvényesülnek
A Szabadkai Népszínházban a Zentai Kamaraszínház Shakespeare Sok hűhó semmiért vendégjátékát néztem meg Mezei Kinga rendezésében. Nem véletlen, hogy kortárs alkotók sora nyúlik vissza újra meg újra ehhez a darabhoz, mint például a Puskás Tamás a Centrál Színházban,...
Kiszámoltuk mekkora lesz a nyugdíja a decemberi emelés után A nyugdíjasok 59 százaléka az átlagnál alacsonyabb nyugdíjat kap
December elsején 12,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ezt a növekedést januárban fogják érezni az érintettek, amikor a nyugdíjak megérkeznek a számlára. Ha figyelembe vesszük az országos átlagnyugdíjat, ami 50 ezer dinár körül mozog, a növekedés körülbelül 6.000...
Egyelőre nincs kompromisszumos béketerv
Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója moszkvai idő szerint szerdára virradóra, miután közel öt...
Pásztor Zentán: Évek óta küzdünk ezért, kikerültek a kétnyelvű útirányjelző táblák a községben
Kikerültek a kétnyelvű – magyar-szerb – útirányjelző táblák a helyi jelentőségű, önkormányzati fennhatóságú utakon, elsőként Zenta községben, három helyen. Ezt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a helyszínen, a felsőhegyi bekötőútnál jelentette be a...
Selakovićot azért nem hallgatták meg, mert nem időpontra jött
A Szervezett Bűnözés Elleni Különleges Ügyészség (TOK) közölte, hogy Nikola Selaković kulturális miniszter saját kezdeményezésére jelent meg szerdán reggel az ügyészségen, noha mára nem volt kitűzve a meghallgatása a Vezérkar-ügyben. Az ügyészség az N1 portálnak...
Kokotović: A NIS ügye személyesen Putyin ellenőrzése alatt áll
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) kérdése közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes ellenőrzése alatt áll, ezért nagyon kevesen tudják, mi történik valójában. Ezt a szerb közszolgálati televíziónak (RTS) nyilatkozta Nadežda Kokotović a Brüsszeli Energia...
Két éve felszerelték, de még mindig nem működhet a községi kamerarendszer
Már 2023 szeptemberében felszerelték, de állítólag még nem működik Óbecsén az az áfával együtt 580.000 ezer eurót érő videórendszer, amelynek kamerái felismerik az autók rendszámát, sebességet mérnek és figyelik a közterületeket. Bár az eszközbeszerzést az adófizetők...
A parlament elfogadta a jövő évi költségvetést A költségvetés fejlesztésorientált, és célja az életszínvonal megőrzése
A szerb parlament szerdán elfogadta a 2026-os év költségvetési törvényét. A jövő évi állami bevételek 2.414,7 milliárd dinárt tesznek ki, ami 2,9 százalékkal, azaz 68,5 milliárd dinárral több, mint amennyit az idei év eredeti költségvetése előirányzott. A teljes...
Valószínűleg jövő év végén lehetnek csak választások
A mionicai, negotini és szécsányi helyi választások – amelyeket magas részvétel, a Szerb Haladó Párt (SNS) győzelme és több incidens jellemeztek – után Aleksandar Vučić szerb elnök választási évet jelentett be, amely során várhatóak az előrehozott parlamenti...
Csökkent az áramtermelés és a beruházások is lelassultak
Szerbiában az ipari termelés 2.5 százalékos csökkenést mutat októberben, ezen belül az energia- és gázellátási szegmens még rosszabb helyzetben van, itt ugyanis a szeptemberben elindult csökkenés októberre elérte a 14.6 százalékot. Az illetékesek ezt részben az...
Traktorokkal zárták le a görög határt
Azoknak az utazóknak, akik ezekben a napokban Görögország felé tartanak, komoly fennakadásokra és útvonalváltozásokra kell számítaniuk. Az Evzoni határátkelő jelenleg blokád alatt van és zárva tart, miután a sztrájkoló gazdák szerdán először a tehergépjárművek, majd a...
Okoseszközökkel figyelik majd a magyar-szerb határszakaszt
Hat speciális kialakítású gépjárművet, hét modern hőkamera-rendszert és több mint félezer okoseszközt szerez be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határrendészeti szolgálati ága az államhatár védelmének biztonságát és hatékonyságát növelő átfogó fejlesztés...
Selaković megjelent az ügyészségen, de ma sem hallgatták meg
Nikola Selaković kulturális miniszter reggel nyolc óra körül megérkezett a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségre (JTOK) kihallgatásra. Selaković a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség (TOK) épületébe párttársa és ügyvédje, Vladimir Đukanović kíséretében érkezett....
Szatmári: Tavasszal nyílhat meg a medence Topolyán, szauna is lesz
Bár 2025-re ígérték, végül 2026 tavaszán nyílhat meg a topolyai medence, ahol a polgármester szerint szauna és edzőterem is lesz. Szatmári Adrián, Topolya első embere a Pannon RTV Közügyek című műsorában arról beszélt, hogy a valamikori szálloda és a medence építése...
Đurić: A szívünket ott hagytuk a terepen, hogy az amerikaiak megértsenek bennünket
Washingtoni látogatása során az energetikáról és a Szerbiai Kőolajipari Vállalat helyzetéről szóló tárgyalások legfontosabb címzettje az amerikai Külügyminisztérium volt, mondta Marko Đurić szerb külügyminiszter. Kiemelte, hogy csapata mindent megtett azért, hogy...
Ez vár a nyolcadikosokra ebben a tanévben Hónapokra bontottuk a kisérettségivel és felvételikkel kapcsolatos tudnivalókat
A „Moja srednja škola” (Az én középiskolám) portálon megjelent a 2025/26-os tanév végén esedékes záróvizsga, vagyis kisérettségi lebonyolításának, valamint a 2026/27-es tanévre szóló középiskolai beiratkozásnak a részletes ütemterve. Emellett a tanulók április 1-jén...
Mićović: Hosszú távon nem lehet csak az üzemanyagimportra támaszkodni
Szerbia hosszú távon nem tudja biztosítani a piac ellátását pusztán üzemanyag-importtal és a meglévő készletekre támaszkodva, véli a Szerbiai Olajtársaságok Egyesületének főtitkára, Tomislav Mićović. A Nova S televízió vendégeként elmondta, hogy Szerbiának mindent meg...
Pancsova az éhezők völgyévé válhat Ennél is nagyobb problémát jelent majd, hogy december végén lejár a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodás
A pancsovai kőolajfinomító leállása súlyos csapást mér a szerb költségvetésre, de ennél is nagyobb problémát jelent majd, hogy december végén lejár a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodás, ami az ország teljes gázellátását kérdőjelezi meg – jelentette ki...
Guinness-rekordot döntött egy kínai robot: 106 kilométert gyalogolt megállás nélkül (Videó)
Különleges teljesítményt tudhat magáénak az AgiBot A2 nevű humanoid robot – még ha akadnak is bizonytalanságok az eredménnyel kapcsolatban. Az AgiBot kínai robotikai vállalat fejlesztése új világrekordot állított fel: példátlan hosszúságú távot tett meg megállás és...
Mindhárom mobilszolgáltató megkapta a 5G-engedélyt Indul a kereskedelmi szolgáltatás bevezetése Szerbiában
Mindhárom mobilszolgáltató – a Telekom Srbija, a Yettel és az A1 Srbija – kedden hivatalosan is megkapta az egyéni engedélyeket az 5G-hálózat használatára. Judith Albers, az A1 Srbija vezérigazgatója szerint az 5G gyorsabb kapcsolatokat, megbízhatóbb internetet és...
Elhunyt Robert Tilli szabadkai író, művész, fordító és zenész
Hosszú betegség után kedden elhunyt Robert Tilli szabadkai író, művész, fordító és zenész. Távozása hatalmas veszteség nemcsak Szabadka kulturális életének, hanem a kortárs regionális irodalomnak és művészetnek is. Az 1959-ben Szabadkán született Tilli több évtizedes...





























