Hírfolyam
Hatot lőtt a Topolya, egyre közelebb a bennmaradás
Magabiztosan, egy fölényes, 6:1-es győzelemmel gyűjtötte be a Topolyai Sport Club a három pontot a Szerb Szuperliga 35. fordulójában a Javor-Matis ellen, így az észak-bácskaiak egy lépéssel közelebb kerültek a bennmaradás kiharcolásához. A hazaiak Andrej Todoroszki és...
Jelképháború a nagybecskereki körforgalomnál – egyik fél sem hátrál
A Szerb Haladó Párt (SNS) támogatói és a nagybecskereki civil gyűlések résztvevői szombat reggel óta nem hagyták el az Avala körforgalmat a városban – mindkét oldal saját transzparensekkel és zenével van jelen, adta hírül az N1. A hatalompárti támogatók a...
Magyar beiktatása után a körözött lengyel exminiszter Amerikába menekült
Az Egyesült Államokba menekült Budapestről a volt lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro, aki januárban kapott feleségével együtt menedékjogot Orbán Viktor kormányától Magyarországon, írja több lengyel lap, köztük a TV24. A lap szerint Waldemar Żurek...
Várják a MOL újabb ajánlatát
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter kijelentette, hogy a lehető legrövidebb időn belül új javaslatot vár a MOL vállalattól a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) kapcsolatban, hozzátéve, hogy erre akár már vasárnap vagy hétfőn sor...
Mi Hazánk: A napirend megváltoztatása inkorrekt, a szokásjogtól eltérő, aljas húzás volt
A Mi Hazánk Mozgalom Facebook-bejegyzésében a leghatározottabban visszautasította a 100 Tagú Cigányzenekar közleményében szereplő rágalmat, miszerint a Sükösdi Danubia Tamburazenekar és a gyermekek származása miatt vonultak ki az Országgyűlés alakuló ülésének végén....
Megkezdték a hantavírussal fertőzött óceánjáró evakuálását
A spanyol kormány megkezdte az első utasok evakuálását az MV Hondius nevű óceánjáróról, amelyen hantavírus-fertőzés ütötte fel a fejét. A hajó vasárnap reggel érkezett meg Tenerifére, lezárva az április 1-jén Dél-Argentínából indult utazását. Az utasok egy kisebb...
Módosítanák a nyugdíjbiztosításról szóló törvényt, több javaslat is érkezett
A nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvény módosításairól és kiegészítéseiről folytatott konzultációs szakasz lezárása után a Munkaügyi, Foglalkoztatási, Veterán- és Szociálisügyi Minisztérium a Telegraf Biznis számára összegezte a beérkezett javaslatokat....
Lezuhant egy munkás az ötödik emeletről Nagybecskereken, a felelős személy őrizetben
Szombaton délután öt emelet magasból lezuhant egy munkás az állványról az egyik nagybecskereki építkezésen és a helyszínen életét vesztette. A lakóház építési munkálatai a Milan Stanivuković utcában zajlanak, ahol az 51 éves, zsablyai N.R. is dolgozott. A tragédia a...
„(Ne)féljetek, továbbra is itt vagyunk” A jogi kar előtt tartott egyetemista megmozdulás megemlékezéssel kezdődött
A belgrádi felsőoktatási intézmények blokádban lévő hallgatói vasárnapra meghirdették a „(Ne)féljetek, továbbra is itt vagyunk” jelmondatú akciót, amely 11:52-kor kezdődött a Jogi Kar előtt, az újvidéki vasútállomáson történt előtetőomlás tragédiájának áldozataira...
Lelőtték a bűnügyi rendőrség vezetőjét
Vasárnap reggel, valamivel nyolc óra után lövöldözés tört ki egy vendéglátóhelyen a horvátországi Krapinában, amelyben életét vesztette egy 48 éves rendőr, aki éppen szolgálaton kívül volt. A támadó ugyanazzal a fegyverrel magára is rálőtt, megsebesült, majd...
A rendőrőrs előtt tűntek fel gyűlöletkeltő graffitik
A belgrádi November 29. rendőrőrs környékén vasárnap reggelre olyan graffitik jelentek meg, mint: „A rektor gyilkos”, „A rektor usztasa”, „A blokádot szervezők terroristák”. Úgy tűnik, ez a belügyminisztérium embereit nem zavarta különösebben, mivel a délelőtt...
Darazsat neveztek el David Attenborough-ról a 100. születésnapja alkalmából
A tudósok egy újonnan azonosított darázsfajt David Attenborough-ról neveztek el, hogy tisztelegjenek a legendás természetkutató és televíziós műsorvezető előtt 100. születésnapja alkalmából. A darázs, amely az Attenboroughnculus tau nevet kapta, már 1983 óta a Londoni...
Meri Egyesület: Az egészségügyi rendszer mulasztásai okozták a hozzátartozóink halálát
Húsz család, akik meggyőződésük szerint szeretteiket a szerb egészségügyi rendszer mulasztásai miatt veszítették el, nyílt levelet intéztek Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterhez. Dejan Zejnula, a Meri, pravo na život egyesület elnöke az N1-nek elmondta, azért...
Megsérült egy kiskorú telefonja, miközben a haladókat videózta Szabadkán
Egy kiskorú fiú édesanyja bejelentést tett a rendőrségen egy incidens miatt, amely szombat délután történt a Szerb Haladó Párt (SNS) standjánál a szabadkai Sándor (Aleksandrovo) városrészben. Az eset során fia mobiltelefonja megsérült – erősítették meg a Magločistač...
A Mi Hazánk frakciója kivonult az Országgyűlés üléséről a himnusz miatt
Toroczkai László, a Mi Hazánk párt elnöke még az Országgyűlés alakuló ülése előtt kijelentette, hogy frakciójuk kivonul az ülésteremből az Európai Unió himnusza, az Örömóda elhangzása előtt. Toroczkai szerint himnusza az államnak van, az Európai Unió pedig nem az,...
„A külhoni magyarság minden eddig szerzett joga és támogatása megmarad” Gajda Attila lett a Magyarságpolitikai Bizottság alelnöke
A vajdasági gyökerekkel rendelkező Gajda Attilát választották meg a Magyarságpolitikai Bizottság alelnökének az új Országgyűlésben, melynek kapcsán Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, számára ez a kinevezés hatalmas megtiszteltetés, leírhatatlan öröm és óriási...
A haladók kifütyülték a Túra Strasbourgba című film vetítését
A Túra Strasbourgba című dokumentumfilm azokról a diákokról szól, akik kerékpárral utaztak Strasbourgba. Az elmúlt hetekben a filmet több városban is bemutatták, a Sremska Mitrovica-i vetítést azonban incidensek kísérték, ugyanis a Szerb Haladó Párt szimpatizánsai...
Szerbia már nem az „olcsó áram paradicsoma”
A villamosenergia árának 2022 óta tapasztalható gyakori emelése oda vezetett, hogy Szerbia elvesztette a legolcsóbb árammal rendelkező ország státuszát Európában. Mint a Danas portál megírta, az elmúlt tíz évben az áram ára Szerbiában több mint 90 százalékkal...
Tíz millióra korlátoznák a lakosság számát Svájcban
A svájci közvélemény szinte teljesen megosztott abban a népszavazási kezdeményezésben, amely 10 millió főben korlátozná az ország lakosságát – derül ki egy új felmérésből, amelyet a június 14-re kiírt szavazás előtt készítettek. A berni GfS intézet SRG közszolgálati...
Több ország is kimenekítené az állampolgárait az óceánjáróról, amin hantavírus-fertőzés tört ki
Több ország is arra készül, hogy kimenekítse állampolgárait a Hondius óceánjáróról, amin egy halálos hantavírus-törzs jelent meg. A Reuters szerint a hajó várhatóan vasárnap vet horgonyt a spanyol Tenerife szigetének közelében. Közben az egészségügyi hatóságok szerint...
Török Gábor: A Fidesz nem nullázódott le, de nem látszik a belátás, a megértés, tanulás nyoma sem
A magyarországi parlamenti választási eredmény és ami azóta történik, arról árulkodik: a Fidesz rendszere egy sokkal sérülékenyebb szisztéma volt, mint amilyennek tűnt – fogalmazott a Törökülésben a politológus, aki úgy látja, a Fideszben mintha a csodára várnának,...
Magyar Péter: Egy világ tanulta meg kimondani, hogy „árad a Tisza” + VIDEÓ Tömegek vettek részt Budapesten, a Kossuth téren megszervezett Rendszerváltó népünnepélyen – „Ma minden szabadságszerető ember a világon szeretne egy kicsit magyar lenni”
Megbecsülni is nehéz lenne, hányan gyűltek össze szombaton Budapesten, a Kossuth téren Magyar Péter hívására, a Rendszerváltó népünnepélyre: a helyszínen és a környező utcákban megmozdulni sem lehetett, órákig tartott eljutni egyik pontból a viszonylag közeli másikig,...
A VMSZ és az MNT delegációja is részt vett a Magyar Országgyűlés alakuló ülésén
A Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ezúttal is meghívást kapott a Magyar Országgyűlés alakuló ülésére” – írta közösségi médiás posztjában Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki Fremond Árpáddal, az MNT elnökével...
Macut gratulált Magyar Péternek
A szerb kormányfő gratulált Magyar Péternek, Magyarország újonnan megválasztott miniszterelnökének kormányfői kinevezése kapcsán. Đuro Macut közölte, hogy Szerbia és Magyarország ma osztozik a felelősségben, hogy a kihívások közepette megőrizzék a békét, a biztonságot...
Magyar Péter első miniszterelnöki beszéde elindíthatja a társadalmi gyógyulást
Magyar Péter parlamenti beszédének legjelentősebb része az volt, amikor immár megválasztott miniszterelnökként a magyar állam nevében bocsánatot kért több társadalmi csoporttól, és elismerte, milyen hátrányokat szenvedtek el az elmúlt 16 évben, ami elindíthatja a...
Vučić: Nem beszélek azokkal, akik nekünk rosszat akarnak
– Számomra az a fontos, hogy Szerbia az európai úton halad, azonban azoknak a külföldieknek, akik nem akarnak jót országunknak, nem veszem fel a telefont – jelentette ki Aleksandar Vučić. Az államfő tudatta: immár nem beszél Marta Kos uniós bővítési biztossal, mert...
Ismét vezetékeket loptak az Újvidék-Szabadka gyorsvasúton
Ismét vezetékeket loptak az Újvidék-Szabadka vasútvonalról szombatra virradóra, Sajlovónál, jelentette be az Infrastruktura železnice Srbije vállalat. A közlemény szerint ismeretlen tettesek három vezetéket loptak el, összesen mintegy 150 méteres hosszúságban, ami...
Ufóaktákat hozott nyilvánosságra a Pentagon
Nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok kormányzata pénteken az ufóaktáknak hívott dokumentumok és felvételek egy részét. A védelmi minisztérium honlapján külön aloldalt nyitottak ezek számára. Az azonosítatlan szokatlan jelenségeket (Unidentified Anomalous...
Magyar Péter Magyarország új miniszterelnöke
Megválasztották miniszterelnöknek Magyar Pétert a Magyar Országgyűlés alakuló ülésén szombaton, valamivel 14.30 után. A parlamenti választáson győztes Tisza Párt elnökét 140 igen szavazattal, 54 nem ellenében és 1 tartózkodással választották meg a képviselők. Magyar...
Tizenkét év után visszakerült az uniós zászló a magyar Parlament épületére Forsthoffer Ágnes: Szimbolikus jelzés ez, hogy újra megbecsült tagjai leszünk az Európai Uniónak
Forsthoffer Ágnes, a szombaton megválasztott új magyar házelnök első döntésével elrendelte, hogy tizenkét év után kerüljön vissza az Európai Unió zászlaja a budapesti Parlament épületére. Sem a Fidesz, sem a KDNP, sem a Mi Hazánk képviselőcsoportja nem tapsolta meg az...




























