Hírfolyam
A Zöld-Baloldali Front a nyári választás esetén a diáklistát támogatja
Radomir Lazović, a Zöld–Baloldali Front társelnöke a Nova.rs-nek elmondta, hogy pártja álláspontja szerint nyári választások esetén támogatni fogják a diáklistát. Miután Aleksandar Vučić ismét elhalasztotta a rendkívüli parlamenti választások időpontjának...
Apró Lea: Orbán veresége nagy változást hozott a vajdasági magyar közösség gondolkodásában
Apró Lea, az N1 újságírója úgy értékelte, hogy a vajdasági magyar közösség számára jelentős tudatbeli változást, sőt valószínűleg sokkot okozott Orbán Viktor veresége, tizenhat évnyi hatalom után. „Tudjuk, hogy a diaszpórából szavazók többsége a Fideszre voksolt, ami...
Drágább a dió, mint a kajmak
A tisztított dió ára egyes szerbiai városokban megközelítette az 1800 dinárt kilogrammonként – derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataiból. A kéthetente készülő statisztikai jelentés által követett mezőgazdasági termékek közül ez éri el a legmagasabb...
Az aszály már az őszi búzát is veszélyezteti
A talaj nedvességhiánya a hónapok óta gyenge csapadék miatt nemcsak a tavaszi vetésű növényeket, hanem az őszi búzát is veszélyezteti – mondták a gazdák Szabadkától egészen Közép-Szerbiáig. „Az utolsó eső három hete esett, mindössze öt liter négyzetméterenként, a búza...
Vučić: Én teszek szívességet a szocialistáknak
Aleksandar Vučić, aki a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) korábbi vezetője is, kijelentette, hogy pártjában több olyan személy is van, akit saját politikai víziója lehetséges örököseként lát, és őket erre tudatosan készíti fel. Hozzátette, vannak olyanok is, akik már...
A vesztegzár alá került óceánjáró utasait a Kanári-szigetekre szállítják
A spanyol egészségügyi minisztérium közölte, hogy a hantavírus-járvány miatt karantén alá került óceánjárót, mely jelenleg a Zöld-foki-szigeteknél horgonyoz, a Kanári-szigetekre szállítják át. A MV Hondius nevű hajóról az indulását követő, Argentínából az...
Iskolai lövöldözés volt Brazíliában, két ember meghalt
Egy diák két iskolai alkalmazottat megölt, és további két embert megsebesített, köztük egy tizenegy éves kislányt, abban a legutóbbi lövöldözésben, amely kedden rázta meg Brazíliát – jelentette az AFP. A helyi hatóságok közlése szerint egy tizenhárom éves fiút...
Kínai nagykövetség: Alaptalanok a vizsgálattal kapcsolatos vádak – nem kaptunk semmilyen ígéretet
A szerbiai kínai nagykövetség visszautasította mint valótlan és alaptalan állításokat azt, hogy Szerbia elnöke a kínai nagykövetnek azt ígérte volna, hogy a kínai konzorcium, mint a kivitelezés fővállalkozója, nem vonható felelősségre a újvidéki vasútállomás...
Ismét megremegett a föld Zombor közelében
Miután kedden nagyon rövid időn belül három földrengés rázta meg a Zombor melletti Bezdán települést, szerda reggel 4:28-kor ugyanazon a helyszínen újabb rengés történt, igaz, jóval kisebb erősséggel – közölte a Köztársasági Szeizmológiai Intézet. Az 1,5-es erősségű,...
Négy halottja van a Novi Pazar-i balesetnek
Négy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy közlekedési balesetben a Novi Pazar–Raška főúton. Az első információk szerint a balesetet két személygépkocsi, egy Opel Astra és egy Golf 7 ütközése okozta. A rendőrség megerősítette, hogy három személy a...
Korhecz: Az a pillér, amelyen a VMSZ nyugszik, megingott
A Tisza hulláma Magyarországról elérte Vajdaságot is, de jelenleg a VMSZ mögött továbbra is a szerbiai magyar választók többsége áll – mondta az N1-nek Korhecz Tamás, a Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Karának dékánja és az Alkotmánybíróság egykori bírája....
VMDK: A VMSZ politikai kontroll alatt tartotta az MNT által alapított médiumokat
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) nagy felháborodással fogadta Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének a Szabadkai Magyar Rádió „Napindító” című műsorában elhangzott nyilatkozatát. A megszólalásból egyértelműen az a kép rajzolódik ki, hogy a Vajdasági Magyar...
Új módszertant vezettek be az áramszámlák elszámolására
Az Energetikai Ügynökség Tanácsa (AERS) módosította az elektromos energia árának meghatározására szolgáló módszertant a garantált ellátás esetében. A változások elsősorban az energiacégeket érintik, különösen a megújuló forrásból termelőket, és szakértők szerint...
Vučić: Tíz napon belül döntés születik a választások időpontjáról
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy „nagyjából tíz napon belül” döntés születik a választások időpontjáról, és hangsúlyozta: nem tart politikai ellenfeleitől. A választások kapcsán elmondta, hogy nincs szó semmiféle „csapdáról”, mivel ilyenkor a polgárok döntenek...
Kókai Péter: Netuddki Nyílt levél Rózsa Zsombornak (is)
Olvasom Rózsa Zsombor – a Vajdasági Magyar Újrakezdés koordinációs testületének elnöke – bejegyzését arról, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke végre nyilvánosan is kimondta a nevét. Kedves Zsombor! Á, ne csodálkozz ezen! (Amúgy nem állítom, hogy csodálkoznál....
Lehet jelentkezni a Vajdasági Piknikre
A sorrendben 11. Vajdasági Piknikkel ünnepli a vajdasági közösség a jó idő megérkeztét. Ezúttal is vízparton, a jól bevált helyszínen lehet majd együtt grillezni, horgászni, szórakozni május 30-án (szombaton), az Etyek melletti Zoltán és Diana Horgásztó és...
Bejelentették a következő nagy egyetemista-tüntetés időpontját
A blokád alatt álló egyetemisták bejelentették a következő nagy tüntetés pontos időpontját: a megmozdulást május 23-án tartják Belgrádban, a Slavija téren. „Ez egy olyan város, ahol nincs okod arra, hogy május 23-án egyedül legyél benne” – hangzik el abban a...
Szerbia készen áll az uniós roamingdíjak eltörlésére
Arra a kérdésre, hogy mikor érkezik a „Roaming like at home” (Roaming, mintha otthon lennél) rendszer, Nemanja Starović miniszter kijelentette: Szerbia teljes mértékben felkészült az Európai Unióval való roamingmentesség bevezetésére. A miniszter hozzátette: a...
„A politika alkalmazkodik az érdekekhez, az ember viszont az értékrendjéhez”
Ma először éreztem magam a vajdasági magyar közösség teljes értékű tagjának. Pásztor Bálint, a mi urunk, végre nyilvánosan is kimondta a nevemet. Hiába minden korábbi elismerés, hiába a szakmai munka, a közösségépítés, a nemzetközi megjelenések – úgy tűnik, a valódi...
Segít a tartomány a Zombor környéki földrengés károsultjain
A tartományi kormány segíteni fog a Zombor közeli földrengésben megrongálódott épületek helyreállításában – jelentette ki Tomislav Žigmanov, a kormány alelnöke. „Meg kell dicsérnem Zombor város adminisztrációjának gyors és szakszerű reakcióját, mivel a városi...
Egyre jobban eladósodunk
Miközben a világot energetikai sokkok és növekvő infláció rázza meg, Szerbia az eladósodási feltételek drasztikus romlásával néz szembe. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az új adósságok kamatlábai akár a gazdasági növekedés ütemének kétszeresére is emelkedhetnek,...
A telefonok iskolai betiltásának nincs jelentős hatása a gyerekek képernyőidejére?
Több országban, így Magyarországon is tiltva van az okostelefonok használata az iskolákban. Megeshet azonban, hogy ez a gyakorlatban szinte semmilyen pozitív hatást nem gyakorol a gyerekek iskolai teljesítményére. A The New York Times által ismertetett és a hvg.hu...
Szabadkai Közkórház: Nem igaz, hogy nincs meleg víz
Az elmúlt napokban több polgár fordult panasszal a Magločistač portálhoz, mert állításuk szerint a Szabadkai Közkórház egyes osztályain nincs meleg víz. Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint csupán a rendszer karbantartása miatt fellépő rövid kiesésről volt...
Naša radost: Van elég hely a szabadkai óvodákban
A szabadkai Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény vezetősége kedden közleményben tudatta: „egyes egyének valótlan állításokat tettek közzé, amivel megpróbálnak nyugtalanságot és pánikot kelteni az emberekben” az óvodai férőhelyek hiányával kapcsolatban. Az intézet...
Megtalálták az Újvidéken eltűnt kislányt
A kilencéves Aljonát, aki kedden reggel tűnt el Újvidéken, megtalálták, és visszakerült édesanyjához. Mint a szerb média kedden délután beszámolt róla, a kislány eltűnését az édesapja jelentette a rendőrségen, de a közösségi médiában is felhívást intéztek a...
Eltűnt egy 9 éves kislány Újvidéken
Egy kilencéves kislány tűnt el kedd reggel Újvidéken, eltűnését az édesapja jelentette a rendőrségen, amely ezt követően keresést indított. Eltűnésekor a kislány farmert, világos pulóvert és sportcipőt viselt, valamint egy fekete táska volt nála. A Blic értesülései...
Megbukott a román kormány
Megbukott a román kormány, miután a parlament megszavazta a bizalmatlansági indítványt Ilie Bolojan miniszterelnök ellen. A vártnál nagyobb arányban elfogadott indítványt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a szélsőjobboldali AUR közösen nyújtotta be, és végül más...
Vučić: Szerbia képes fenntartani a jó fiskális pozíciót és végrehajtja a reformokat
Aleksandar Vučić kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel folytatott megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Szerbia – a növekvő globális bizonytalanság ellenére – képes fenntartani a kedvező fiskális pozíciót, a magas devizatartalék-szintet, valamint megfelelő...
Orbán Viktor: A Fidesz ellenzékből nem képes megújítani a jobboldalt
Váratlan helyen, egy szűk körű Facebook-csoportban tűnt fel Orbán Viktor: a Zebra DPK-ban közzétett bejegyzésében nyíltan beszélt a vereségről és hogy a Fidesz meggyengülve, ellenzékből nem képes megújítani a jobboldalt, írja az Index.hu portál. „Április 12-én...
Mali kreditpontokkal csábítja az egyetemistákat, hogy önkéntesnek álljanak az EXPO-ra
Siniša Mali, Szerbia pénzügyminisztere kijelentette, hogy a 2027-es belgrádi szakkiállításhoz (EXPO) 20 000 önkéntesre lesz szükség, és felhívta az érdeklődőket, hogy május 15-től jelentkezzenek önkéntes munkára. „Egy sikeres EXPO-hoz 20 000 önkéntesre lesz...




























