Hírfolyam
Az útlevél, ami bordó helyett „burgundi vörös” lesz
A szerb útlevél történelmi változáson megy keresztül – a megszokott bordó szín helyett mostantól burgundi vörös lesz, ami humoros és szarkasztikus kommentek áradatát indította el a nyilvánosságban, mivel a két szín gyakorlatilag azonos. A legfrissebb Hivatalos...
A legendás Boy George is versenyezni fog az Eurovízión
A bécsi Eurovíziónak köszönhetően az európai tévénézők ismét élvezhetik egy igazi zenei ikonnak, Boy Georgenak a fellépését, akinek dalai a ’80-as években hatalmas slágerek voltak, írja az Index.hr. A brit zenész San Marinót képviseli majd, és Senhittel duettben adja...
Egymással szemben állnak az egyetemisták és a haladók standjai
Szerda reggel igencsak feszült volt a helyzet Inđija központjában, miután az Inđija Útjai Közvállalat igazgatója eltávolította a „A diákok győznek” feliratot, miközben mindezt Marko Gašić, az inđijai önkormányzat elnöke rögzítette, számolt be róla a Nova. Az In Medija...
Eljárás indult Magyarország és Szlovákia ellen az üzemanyagárak miatt
Az Európai Bizottság eljárást indított Magyarország és Szlovákia ellen, mert diszkriminatív üzemanyagárakat alkalmaznak a más tagállamokban regisztrált gépjárművek vezetőivel szemben. Szlovákiában a dízel ára a külföldi sofőrök számára heti alapon van rögzítve, és a...
Minden nyolcadik tesztelt nőnél jelen van a humán papillomavírus
Minden nyolcadik tesztelt nőnél jelen van a humán papillomavírus (HPV), míg a méhnyak sejtjeiben bekövetkezett elváltozásokat a vizsgált személyek 3,7 százalékánál regisztrálták - derül ki a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet kutatásából. A tesztelés...
A támogatások 90 százalékát külföldi cégek kapták
A Szerb Haladó Párt hatalma a beruházási támogatások 90 százalékát külföldi vállalatoknak ítélte meg – jelentette ki Peđa Mitrović, a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) főtitkára. „A külföldi cégek által kapott pénzügyi támogatás munkahelyenként két-háromszor...
Lassuló gazdasági növekedés várható a Nyugat-Balkánon
A közel-keleti konfliktus, a tartós infláció és a fokozott bizonytalanság hatására a nyugat-balkáni országok gazdasági növekedése lassú marad 2026-ban és 2027-ben – közölte ma a Világbank. A Rendszeres Gazdasági Jelentés előrejelzései szerint Szerbia, Albánia,...
Tíz év alatt több mint 167 ezer külföldi érkezett
2014 és 2024 között összesen 167 244 külföldi állampolgár vándorolt be Szerbiába. Csak a 2024-es év folyamán 34 155 külföldi érkezett az országba, akik közül a legtöbben – mintegy 17 ezren – orosz állampolgárok voltak - írja a Nova Ekonomija. A Köztársasági...
Újabb előrehozott parlamenti választások lesznek Koszovóban
Az ellenzék bojkottja miatt a koszovói parlament kedd este sem tudta megválasztani az ország új köztársasági elnökét az előírt határidőn belül, így újabb előrehozott parlamenti választások következhetnek. 16 hónap alatt ez lesz a harmadik voksolás. Vjosa Osmani elnök...
Újfajta, olcsóbb benzin jöhet az EU-ban
Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy bevezeti az úgynevezett E20-as benzint, ami a mostaninál több bioetanolt tartalmazna. Jelenleg a legtöbb benzinkúton E10-et tankolunk, vagyis legfeljebb 10% bioetanol van benne – az E20-ban ez már 20 százalék lenne – írja...
Bodzsoni: A Pannon munkatársainak 90 százaléka tisztességes, jó szakember
Bodzsoni István, aki 13,5 éven át, 2025 január 23-ig volt a Pannon RTV igazgatója, egy Facebook-bejegyzésben reagált a Pannon RTV munkáját érintő kritikákra. Emlékeztetett arra, hogy „Közép-Európa legnagyobb és legjobb kisebbségi médiaközpontja" nem épülhetett volna...
A menesztett színházigazgató mellett tüntettek Óbecsén
Nem a jogszerűsége, hanem az emberségessége a vitatott - erről beszéltek többen is azon a kedd esti tüntetésen, amit az óbecsei községháza előtt tartottak azért, hogy a polgárok a támogatásukról biztosítsák Zdravko Petrovićot, miután a községi képviselő-testület keddi...
Az Interreg-IPA titkárságvezetője cáfolta a VMSZ köztársasági képviselőjének állításait
Az április 21-én megjelent Magyar Szó napilap nyomtatott kiadásának címoldalán kezdődő és a tizedik oldalon folytatódó cikkben Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője azt állította, hogy „az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia program az...
Az egyetemisták is nagy fővárosi tüntetésre készülnek
A tilktakozó hallgatók „nyári szezonra” készülnek, ami a tüntetéseket illeti, és az első nagyszabású eseményt május utolsó hetében tartják majd a belgrádi Slavija téren – írja a Nova. A pontos dátumot a május elsejei ünnepek után hozzák nyilvánosságra. Ez lesz az első...
A haladók nagygyűlést szerveznek Belgrádban
Darko Glišić, a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője kijelentette, hogy a párt a törvényi előírásoknak megfelelően bejelentett egy nagyszabású gyűlést Belgrádba május 26. és 29. között, amelyre várakozásaik szerint több százezer ember érkezik majd. „Igaz, hogy a...
Már a Fidesz-szavazók ötöde is alkalmas miniszterelnöknek látja Magyar Pétert
A magyarok közel háromnegyede reménytelinek látja az ország előtt álló időszakot, még a fideszesek közel negyede is egy jobb világ eljövetelében hisz - ez derül ki a A Medián legfrissebb – a HVG és az RTL megbízásából készült – közvélemény-kutatásából, amely szerint a...
Országszerte akciót tartanak ma a választásokra készülő egyetemisták
A blokádban részt vevő egyetemisták, akik néhány héttel ezelőtt indították el a polgárokat megszólító „Az egyetemisták győznek” (Studenti pobeđuju) elnevezésű akciójukat, szerdán (április 29-én) az egész országra kiterjesztik kezdeményezésüket. Az akció összesen 150...
Kabátban töltjük a május elsejei ünnepeket
Az elmúlt napok stabil időjárása és valódi tavaszi hőmérséklete után változás előtt állunk: a hegyekben havazás várható, a május elsejei ünnepeket pedig kabátban fogjuk tölteni. Slobodan Sovilj, a Szerbiai Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) meteorológusa a Szerbiai...
A NIS növelte az importot, a termelést és a készleteket
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter tárgyalást folytatott a Szerbiai Kőolajtársaságok Egyesületének (Udruženje naftnih kompanija Srbije - UNKS) tagjaival az olaj és kőolajszármazékok hazai piacának helyzetéről, valamint az állam által...
„Az újvidéki tragédiával az állam is összeomlott”
A újvidéki vasútállomás tetőszerkezetének a leomlása, amelyben 16 ember életét vesztette, egy személy pedig súlyosan megsérült, valójában az állam összeomlása volt – értékelték a résztvevők az Újvidéken megrendezett "Gyilkos korrupció: A tetőszerkezet esete és az...
Magyarország valódi kihívása nem politikai, hanem pénzügyi
Magyar Péter politikai felemelkedése Magyarország élére spekulációk lavináját indította el Európa-szerte. A félelmektől kezdve, hogy Budapest kitart vitatott Ukrajna-politikája mellett, az euroszkepticizmus vádján át egészen az Osztrák–Magyar Monarchia...
Magyar Péter találkozóra hívta Volodimir Zelenszkijt
Magyar Péter leendő miniszterelnök kedden Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével találkozott, akivel a kárpátaljai magyarok helyzetéről, a háborús szörnyűségekről beszélgettek. Mint Magyar Facebook-oldalán írta, a Kárpátalján élő magyarok érdeke az, hogy új...
Politikai graffitiháború Szerbiában
A belgrádi Vegyészeti Kar épületét április 26-ról 27-ére virradó éjszaka politikai felhangú, sértő graffitikkel firkálták össze, de a lakóházakat is hasonlóan sértő, a diákok ellen irányuló graffitik borítják. Goran Roglić, a Vegyészeti Kar dékánja azt nyilatkozta,...
Az Orbánhoz közeli oligarchák befektetések formájában hozhatják be a pénzt Szerbiába
A gazdag üzletemberek, akik jelentős vagyont halmoztak fel Orbán Viktor 16 éves magyarországi hatalma alatt, elkezdték kivonni vagyonukat az országból. Állítólag magángépek – amelyek a hírek szerint azok vagyonával vannak megrakva, akiknek a vagyoni helyzete Orbán...
Márki-Zay: Valószínűleg, Pásztor, mint Orbán gátlástalan és gerinctelen kiszolgálója, nem maradhat a magyar kisebbség képviselője sem
Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője ugyanúgy bejelentkezett Magyar Péternél, mint ahogy Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a hivatalos YouTube csatornáján, ahol élő beszámolót tartott az elmúlt...
„A júliusi dátum csak csali, hogy kiderüljön, kik vannak az egyetemisták listáján”
Zdravko Ponoš, a Szerbia Központ (SRCE) párt elnöke kétli, hogy a választásokat a közeljövőben kiírják. Rámutatott, hogy a hatalom szándékosan terjeszt információkat vagy dezinformációkat a választások időpontjáról – még diplomáciai csatornákon keresztül is –, de...
Kapetanović: A Nyugat-Balkánt a következő öt évben 190 000 munkavállaló hiánya fenyegeti
A Nyugat-Balkánon 2050-ig a munkaképes korú lakosság egyötödös csökkenése várható, és a térség a következő öt évben akár 190 000 munkavállaló hiányával is szembesülhet, miközben a munkaerő termelékenysége továbbra is csak az Európai Unió átlagának mintegy 40%-a –...
Vučić: Ránk nagyjából mindenki dühös, de ez éppen a politikánk helyességéről árulkodik
Szerbia az európai úton halad, és arra számít, hogy hamarosan a szerb parlament elé kerülnek az igazságszolgáltatást érintő törvények, valamint a tisztességes választásokra vonatkozó ODIHR-ajánlások – mondta Aleksandar Vučić szerb elnök. „Az európai úton vagyunk. Arra...
„Valaki fel fog darabolni, van is erre ember, ha nem hagyod abba a vagánykodást”
Luka Jovanović ellen Darko Glišić, a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője nyújtott be keresetet, amiért a férfi Glišić arcát ábrázoló karikatúrákat ragasztott ki. Jovanović a Nova.rs-nek elmondta, hogy a keddi tárgyalás után megfenyegették: azt mondták neki,...
Vicsek is nemmel szavazott a nemi erőszak közös európai definíciójára
Április 28-án, kedden szavazott az Európai Parlament arról a kezdeményezéséről, hogy uniós szinten egységesen szabályozzák a nemi erőszak fogalmát, írja az Index, amely cikkéből kiderül, hogy a jogi kötőerővel nem rendelkező állásfoglalást végül 447 igen, 160 nem és...





























