Hírfolyam
A TISZA két vajdasági származású jelöltje is nyert a saját választókerületében
Pénteken este hat óra után kezdte meg végső jelöltjei bemutatását a Tisza Párt. A kiválasztási folyamat során elsőként három-három jelöltet állítottak választókerületenként, akik közül kettőt a Tisza-szigetek juttathattak tovább. Később a végső befutókról a helyi...
Építőmérnök: A földcsuszamlás miatt veszélyben vannak a környező épületek és a Kiválósági Központ is
Kragujevacon, a Kiválósági Központ mellett épülő épület munkaterületén kialakult helyzet riasztó és potenciálisan veszélyes minden környező objektumra nézve, ezért sürgős intézkedésekre van szükség a súlyosabb következmények megelőzése érdekében, nyilatkozta Danijel...
A foglalkoztatottság 51,3, a munkanélküliség 8,2 százalék Csaknem 2,5 millióan a munkaerőpiacon kívül vannak
Szerbiában az idei év harmadik negyedévében a foglalkoztatottak száma 2,87 millió fő volt, míg a munkanélkülieké 256 500. A foglalkoztatási ráta 51,3 százalékot, a munkanélküliségi ráta pedig 8,2 százalékot tett ki – derül ki a Munkaerő-felmérés adataiból, amelyeket a...
Többezer megtett kilométer, órákon át tartó tiltakozások és az igazság keresése Egy éve kezdődtek a diáklázadások
A többezer megtett kilométer, a hosszú órákon át tartó közvetlen találkozások a lakossággal, az apátiába süllyedt és a választásoktól tartózkodó emberek „felébresztése” után a diákok még mindig itt vannak – és követeléseik továbbra sem teljesültek. Amikor a Szerb...
Sportolók figyelem! – Mit érdemes tudni a víz tisztaságáról edzéshez és regenerációhoz?
Sportolás során minél több tiszta vizet kell inni, hiszen az izzadás okozta veszteségek miatt nagyon fontos az azonnali és folyamatos folyadékpótlás – ezzel tudjuk például csökkenteni az esélyét az izomgörcsöknek és íngyulladásoknak, de a megfelelő vízfogyasztás...
Ki jogosult a temetési költségek megtérítésére? Itt a részletes útmutató
A szeretett személy halála nemcsak érzelmi fájdalmat jelent, hanem jelentős anyagi kiadásokat is. A temetés megszervezése gyakran váratlan költség, amely nagy teher lehet a családi költségvetésnek. Szerbiában sokan nincsenek tisztában azzal, hogy léteznek olyan jogi...
Enyhe remények A klíma, a béke és a keresztény egyházak közötti egyetértés terén – Átlapoztuk a világsajtót
A brazíliai Belémben véget ért a COP30 klímakonferencia, amely az olaj, a szén és a gáz fokozatos kivezetésére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül zárult, de az Egyesült Államok kilépése nyomán mégis született néhány megállapodás. Johannesburgban G20-csúcstalálkozó...
Azt hiszi nagy az adótartozása? Ők a legnagyobb adósok az idén Vajdasági vállalatok is szerepelnek a listán
A legnagyobb adótartozással rendelkező, még mindig aktív státuszú cég a belgrádi Mera Invest. Az adóhatóság 1,1 milliárd dinárt követel tőle. Egy évvel korábban ez a pénzügyi közvetítéssel foglalkozó vállalat a második helyen állt a legnagyobb adósok listáján, és...
Megjelent a pályázat, ablakcserét, szigetelést támogat a város
Megjelent a Szabadka Város Önkormányzata területén található családi házak és lakások energetikai korszerűsítésének társfinanszírozására vonatkozó idei pályázat. A pályázati anyag letölthető Szabadka város hivatalos honlapjáról, a subotica.ls.gov.rs címről, vagy...
Szijjártó elmondta, szerinte miben egyeztek meg Putyinnal
Az eredetileg tervezettnél jóval hosszabban, három és fél órán át tárgyal Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal, jelentette be Szijjártó Péter Moszkvából a Facebookon, videóban. A külgazdasági és külügyminiszter elmondása szerint amiért mentek, az megvan, vagyis...
Vučević szerint az állam minden szinten legyőzte a „színes forradalmat”
A Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke úgy értékelte, hogy az állam megakadályozta az úgynevezett „színes forradalom” végrehajtását, és szerinte a nyilvánosság elé kell tárni, kik finanszírozták és inspirálták az ilyen állítólagos kísérleteket, írta Instagram oldalán Miloš...
Egyetlen éjszaka alatt 150.000 euró – Mennyit keresnek a legnagyobb sztárok szilveszterkor?
A legtöbb énekes a szilvesztert munkával tölti, hiszen egyetlen éjszaka alatt hatalmas bevételre tehetnek szert, amelyek gyakran a többszörösét teszik ki a szokásos díjaknak. A régió legnépszerűbb énekesei már jó ideje leszerződtek szilveszteri fellépéseikre, és a...
117 millióból építene a kormány új épületet a Vezérkarnak
A szerb kormány 117,3 millió eurót tervez beruházni a Honvédelmi Minisztérium és a Szerb Hadsereg Vezérkara új épületeinek felépítésébe – írja a Nedeljnik. Mint közlik, ez a 2026-os költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosításból következik, amelyet a...
Đedović Handanović: Keddig nem áll le teljesen a finomító Pénteken éjszaka vagy csak a jövő héten érkezhet válasz az amerikaiaktól
Pénteken éjjel vagy a jövő héten várható az amerikai Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalának (OFAC) válasza arra, kiadják-e a működési engedélyt a szerbiai Kőolajipari Vállalatnak (NIS), amely ellen az amerikai adminisztráció szankciókat vezetett be...
Nincs építési engedélye a vállalatnak, amely a beomlott támfalnál mégis dolgozott
Beomlottak a támfalak és az út egy része a Kiválósági Központ közelében Kragujevacon pénteken reggel. A Nova ekonomija értesülései szerint ez az építési terület az RP Invest céghez tartozik, amely az objektumot építési engedély nélkül húzza fel. Az esetről készült...
Egymilliárdból épül delfinárium 2027-ben
A 2027-es köztársasági költségvetés tervezetében, Belgrád városának kiemelt beruházási listájára egyedüliként a delfinárium került fel, egymilliárd dinár értékben – közölte pénteken reggel a Helyi Önkormányzatok Központja. A már folyamatban lévő fejlesztési projektek...
Egy hét alatt több mint hatezer új influenza-szerű megbetegedést regisztráltak
Szerbiában november 17. és 23. között 6 287 influenza-szerű megbetegedést jegyeztek fel – közölte pénteken a Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet. A regisztrált esetek aránya 11,2 százalékkal magasabb az előző héthez képest, ugyanakkor 7,9...
Rúzsa Magdi negyvenéves – negyven dolog, amit sokan nem tudnak az énekesnőről
Húsz éve a magyar könnyűzene egyik fénylő csillaga a vajdasági származású Rúzsa Magdi, aki ma tölti be negyvenedik életévét. Születésnapja alkalmából a Blikk gyűjtött össze 40 kevésbé ismert érdekességet a hamarosan hetedik dupla Arénájára készülő énekesnőről – olyan...
Frissített: A szemközti sávba terelik a forgalmat Újvidék felé, megszűnt a torlódás
A pénteki nap folyamán teljes útlezárás volt érvényben az autópályán Szabadka felől Újvidék irányába a csütörtök esti baleset miatt, miután a Szőreg csomópont közelében felborult egy tartálykocsi....
„A hatalom kísérlete a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség megszüntetésére nyílt támadás az alkotmányos rend ellen”
Srđan Milivojević, a Demokrata Párt (DS) elnöke pénteken kijelentette, hogy a hatalom kísérlete arra, hogy megszüntesse vagy maga alá rendelje a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséget (TOK), nyílt támadás az alkotmányos rend ellen, az szervezett bűnözés amnesztiájának...
Elfogadhatatlan a szabadkai újságírók diszkriminálása!
A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) pénteken tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy egyes helyi médiumokat nem hívtak meg a szabadkai Városházán csütörtökön megtartott ünnepségre, amelyen a Pásztor István Alapítvány szervezésében adták át a néhai pártelnökről...
„Hitet és kitartást próbálok ültetni a gyerekeimbe” A ma 40. születésnapját ünneplő Rúzsa Magdi a júliusi Családi Körben adott villáminterjút
A Máté Péter-, Artisjus-, háromszoros Fonogram- és MTV Music Awards-díjas Rúzsa Magdi Magyarország egyik legnépszerűbb előadója. A kishegyesi származású énekesnő a ruzsamagdi.hu honlapon így vall magáról: „1985. november 28-án születtem. Első dolgom az volt, hogy...
„Ha érkeztek is Sky-csomagok, a Belügyminisztérium nem tájékoztatta az ügyészséget”
Az N1 szerkesztősége a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséghez (TOK) fordult a Radar hetilap értesüléseivel kapcsolatban, amelyek szerint a Belügyminisztériumba (MUP) újabb, az Europolon keresztül érkezett Sky-kommunikációs csomag jutott el, amelyet a minisztérium...
Kiskorú lány megrontása miatt került rácsok mögé egy 62 éves fővárosi férfi
A belgrádi felsőbíróság vizsgálati fogságba helyeztette a 62 éves V.S.-t, akit kiskorú lány megrontásával gyanúsítanak. A bíróság 30 napos vizsgálati fogságot rendelt el vele szemben. A férfit erőfölénnyel visszaélve, huzamosabb időn át elkövetett megrontás...
„A zentai polgárok számottevő része nem támogatja a jelenlegi városvezetést'”
Egyértelmű, hogy Goran Jovanović, Szerbia Népi Mozgalmának a tagja a legaktívabb ellenzéki képviselő a zentai községi képviselő-testületben. A felszólalásaiból összevágott videókat több tízezren tekintik meg, nagyon sokan elismeréssel szólnak a munkájáról, mivel tolmácsolja a polgárok kéréseit, rámutat a visszaélésekre, kritikát fogalmaz meg a hatalom irányába.
Nemrég volt egy nagyon erős kijelentése, amely úgy hangzott, hogy „pontosan tudom, a VMSZ-es képviselők Pásztor Bálint, a párt elnökének parancsát teljesítik, aki azt kérte, hogy mindenben szolgálják ki a Szerb Haladó Pártot. Én csak annak örülök, hogy nem most van a délszláv háború, mert az ilyen VMSZ valószínűleg önkénteseket szervezne Arkan és Šešelj vajda szabadcsapataiba”, majd hozzátette, szégyen VMSZ-esnek lenni. Hogyan reagáltak erre a VMSZ-es képviselők?
– Teljes mértékben állok ma is a kijelentésem mögött. Amikor az ülések alkalmával szóvá teszem, hogy a VMSZ elveszítette önállóságát, és teljesen behódolt a haladóknak, a képviselőik csak lesütik a szemüket. Viszont amikor négyszemközt találkozunk, többnyire elismerik, hogy igazam van – csak különböző, elsősorban egzisztenciális okok miatt nem mernek erről nyilvánosan beszélni, illetve nincs bátorságuk ez ellen tenni.
Toldi Éva, Sárkány Balázs és Siflis Zoltán a Forum Könyvkiadó Intézet díjazottai
Toldi Éváé a Híd Irodalmi Díj, a Forum Képzőművészeti Díjat Sárkány Balázs kapja, míg a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat Siflis Zoltán érdemelte ki. A Forum Könyvkiadó Intézet tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a Híd Irodalmi Díj bírálóbizottsága Berényi Emőke...
Decemberben három bemutatóval is várja közönségét az Újvidéki Színház
Decemberben az Újvidéki Színház az összes sikerelőadást műsorra tűzte, ezek mellett három bemutatóval is várják a nagyérdeműt. A nagy négyes című darabot Puskás Zoltán rendezi. Négy nyugdíjas operaénekes életébe nyerünk betekintést, akik egy idősotthonban élik...
Tepić: Rákapcsolták Ćacilendet a közvilágításra, ezek a bűnözők már az áramot is lopják (Videó)
Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke az X közösségi oldalon tette közzé, hogy a Ćacilend sátortábor lakói rákötötték a tábor „portáját” a közvilágítási oszlopra, és így már az áramot is lopják. „Ezek a bűnözők a parlament előtt már az áramot is...
Ćacilendben megvertek egy fővárosi önkormányzati képviselőt
Aleksandar Jovanovićot, a Kreni-Promeni mozgalom belgrádi városi képviselő-testületi tagját csütörtökön egy tízfős csoport támadta meg és verte össze a parlament épülete előtti sátortáborban, az úgynevezett „Ćacilendben”. A mozgalom közleménye szerint Jovanovićot...
Figyelem: Csalók vadásznak a fekete péntek vásárlóira!
A szerb belügyminisztérium pénteken, november 28-án arra figyelmeztette a lakosságot, hogy legyenek körültekintőek az internetes vásárlás során a nagy leárazásokkal és akciókkal járó, világszerte ismert fekete péntek időszakában, és óvakodjanak az esetleges online...





























