Hírfolyam
Megszűnt a látogatási tilalom a Szabadkai Közkórházban
Kicsivel több mint hat hónap után ismét van látogatási idő a Szabadkai Közkórház legtöbb osztályán. Mostantól a megszokott időpontokban, kedden és csütörtökön 15 és 16 óra között, szombaton illetve vasárnap pedig 14 és 16 óra között látogathatók a benn fekvő betegek....
Miljuš: Szerbia a német sertések és a francia atomerőmű között
„Tíz évvel ezelőtt Vučić beharangozta a német Tönnies cég érkezését, amely többszáz milliós beruházással nyitott volna sertésfarmokat Szerbiában” – emlékeztetett közleményében Branko Miljuš, a Szabadság és Igazságosság Párt elnökségi tagja. „Az elnök ma, amikor ebből...
Vučević: Két héten belül megalakul a kormány, de most Koszovó és Srebrenica a prioritás
Strasbourgban folytatódott a képmutatás fesztiválja és még egy szöget bevertek a nemzetközi jog koporsójába, így reagált Miloš Vučević kormányfőjelölt arra a döntésre, miszerint az Európa Tanács javasolja Koszovó felvételét ebbe a testületbe. A szerbiai közszolgálati...
Június közepéig ezek a vonatok nem járnak Zenta és Szabadka között
Április 16-a és június 13-a között ideiglenesen átszervezik a közlekedést a Beodra-Zenta-Szabadka vonalon, közölte a Srbijavoz Rt.. A vállalat közleménye szerint a Nagybecskerekről 10 óra 40 perckor Szabadkára induló vonat, valamint a Szabadkáról 15 órakor...
Drasztikusan emelkedik a malacok ára, a hízóké viszont csökken
Szerbiában az állatállomány évek óta csökken, és a helyzet továbbra sem javul: a malacok ára drasztikusan emelkedik, a hízóké viszont csökken, és idővel ez a különbség egyre csak növekszik. A 16 és 25 kiló közötti malacokat a piacokon 500-650 dinárért adják kilónként,...
További egymilliárd forinttal növelte a karlócai hotelprojekt támogatását a HEPA
Tavaly megírta az Átlátszó Vajdaság, hogy 2,85 milliárd forint HEPA-támogatásból épülhet bor-, wellness- és konferenciahotel a szerémségi Karlócán. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség nyugat-balkáni fejlesztéseket támogató programkeretéből azóta további...
Elárasztotta a víz Dubajt, egy évnyi csapadék hullott egy nap alatt
Kedden közel egyévnyi esőmennyiség árasztotta el néhány óra alatt Dubajt: a városban az utak folyókká váltak, a repteret egy ideig le kellett zárni, de az otthonokba és az üzletekbe is betört a víz – írja a CNN. A Dubaji Nemzetközi Repülőtér aszfaltcsíkjai is víz alá...
Szerdától nem kell pótlóbusz, rendesen közlekedik a vonat Szabadka és Szeged között
A szerb vasút tájékoztatása szerint Szabadka és Palics között kedd estétől már nem kell pótlóbusszal utazni, a Szegedről induló vonatok már a teljes útvonalon, Szabadkáig közlekednek, közölte a MÁV információs közösségi oldalán. A szerb vasút tájékoztatása értelmében...
Ma választ Horvátország
Megkezdődtek szerda reggel hét órakor a horvátországi parlamenti választások, amelyeken valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát. Az előzetes felmérések szerint kompromisszumok nélkül sem a jobboldali Horvát Demokratikus...
Kiszivattyúzták a gázolajat a teherautóból Szabadkán
Bűnvádi feljelentést tesz a rendőrség egy 18 és egy 16 éves szabadkai, valamint egy 26 éves Zombor környéki fiatal ellen, mert alapos a gyanú, hogy minősített rablást követtek el. A három fiatal hétfőn éjjel az egyik szabadkai városrészben egy teherautóból gázolajat...
Havazik a Tarcal-hegyen!
Havazást jósoltak szerdára a meteorológusok, legalábbis a magasabb hegyeken, szerdán reggel viszont arról számoltak be a helyiek, hogy Újvidéken, a Tarcal-hegy (Fruška gora) is fehéredni kezdett. Az Ürög felé vezető utat már belepte a hó, csúszósak az utak, a hó pedig...
Dačić: A szégyen napja a kedd, felvennének valamit, ami nem is állam
A szerb külügyminiszter szégyennek, a koszovói köztársasági elnök győzelemnek tartja Koszovó csatlakozásának támogatását az Európa Tanácshoz. A szégyen napja a kedd, amikor az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése megszavazta azt jelentést, amely Koszovó Európa Tanácsba...
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tagságot javasolt Koszovó számára
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) kedd este elfogadott jelentésében azt javasolta, hogy hívják meg Koszovót az Európa Tanács tagjai közé - tájékoztatott a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács kedden. A 131 igen szavazattal, 29 ellenében...
Példátlan támadás, bizonytalan folytatás Rendkívüli nemzetközi lapszemlénk
A világsajtó figyelme hirtelen átterelődött Gázáról az Irán által Izrael ellen végrehajtott dróntámadásra, ami megtorló csapás volt azért, mert Izrael korábban szintén légi csapással megölte a damaszkuszi perzsa diplomáciai képviseleten tartózkodó iráni tábornokokat....
A vihar miatt kidőlt egy fa Szabadkán
A tegnapi 30 fok helyett kedd délután már csak 10 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. A tartós lehűlés miatt Szabadkán a távfűtés is újraindult. A délelőtti folyamán még 20 fok körül mozgott a hőmérséklet Szabadkán és környékén, délután azonban viharosan érkezett a...
Vučić 12 éve megbénítja az összes állami intézményt
Az Aleksandar Vučić vezette jelenlegi kormány rossz politikája miatt Szerbia Koszovó és Metóhia, valamint EU tagság nélkül marad - jelentette ki Božo Prelević ügyvéd. A Vučić vezette kormánnyal nem lépünk be az EU-ba, és nem mentjük meg Koszovót. A 35. fejezet...
Egy nap alatt 20 fokot zuhant a hőmérséklet
A horvát-szlovén határon fekvő Donji Macelj lakóit ma meglepte a hótakaró, főként azután, hogy tegnap csaknem 30 Celsius fokot mértek. Szlovénia hegyvidéki részein hótorlaszok alakultak ki, de kedden délelőtt jég is esett. Roglán is esik a hó – adta hírül a 24sata...
Fizetőssé tennék a posztolást az új X-felhasználóknak
Az X (korábban Twitter) tulajdonosa, Elon Musk azt fontolgatja, hogy egy kisebb összegért cserébe engedné csak meg a platformja új felhasználóinak a posztolást, írja a TechCrunch. Az intézkedésnek ahhoz lehet köze, hogy április elején az X háborút hirdetett a...
Csonka Áron: Vissza kell térni az önkormányzatokba!
A VMDK készül az önkormányzati választásokra akár önállóan, akár másokkal együtt – közölte a párt elnöke, Csonka Áron az óbecsei székházban kedden megtartott sajtótájékoztatón, ahol azt is bejelentette: az óbecsei szervezet tisztújításon esett át, ennek eredményeként...
Az Emlékközpont terve még egyeztetés alatt áll
A Vladislav Ribnikar általános iskola a 2024/2025-ös tanévben az Emlékközpontról szóló döntés meghozataláig és az iskola rekonstrukciójával kapcsolatos kivitelezési munkálatok megkezdéséig az iskola meglévő termeiben folytatja az oktatási-nevelési tevékenységet –...
Érkezik az Uber Budapestre
Elhárultak az akadályok az Uber magyarországi piacra lépése elől, megkapták a diszpécserszolgálati engedélyt, erősítette meg a Telexnek a taxis cég magyarországi részlegét képviselő kommunikációs ügynökség. A Budapesti Közlekedési Központ után 2024. április 16-án a...
Ettől a Google szolgáltatástól búcsúzunk
Rövid és egyszerű indoklással, a leállítás dátumának pontos meghatározása nélkül jelentette be a Google, hogy egy szolgáltatással kevesebb lesz hamarosan az előfizetéses csomagjukban – búcsúzik ugyanis a VPN-funkció. Megszűnik a Google 2020-ban bemutatott, majd a...
Autóval tolatva törték be a luxusüzlet kirakatát
Hétfőn hajnalban több tízmillió forint értékben loptak táskát, napszemüveget, övet a budapesti Andrássy úton lévő Louis Vuitton üzletből. A rendőrség kedd délelőtti közlése szerint a lopással két külföldi férfit gyanúsítanak. Egyikük egy 56 éves montenegrói, másikuk...
Verbálisan támadták meg az utcán Dinko Gruhonjićot Folytatódik az ügy
Tovább folytatódik Dinko Gruhonjić egyetemi tanár, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) programigazgatójának kálváriája, akit ezúttal verbálisan támadták meg az utcán Újvidék Liman városrészén. Gruhonjićot egy ismeretlen férfi soviniszta...
Péntek óta éhségsztrájkol egy szerb fiatal
Andrej Obradović meleg fiatalember péntek óta éhségsztrájkot folytat, mert az intézmények nem reagáltak arra a rendőri brutalitásra, amelynek szemtanúja volt. Mint az N1-nek elmondta, az éhségsztrájk ötödik napján jól érzi magát, és köszönetet mondott mindenkinek, aki...
Ana Brnabić: Felelőtlen és elfogadhatatlan az ellenzéki koalíció javaslata
Ana Brnabić, Szerbia Közgyűlésének elnöke felelőtlennek értékelte a Szerbia az Erőszak Ellen ellenzéki koalíció új alkotmánymódosítási javaslatát, amellyel a helyhatósági és belgrádi választások idén ősszel, egy időpontban való megrendezését szorgalmaznák. Brnabić...
Kishegyes – Bácsfeketehegy – Verbász – ezúttal jobb híreink vannak! A Kátyúvadászok ismét bevetésen jártak
A Kátyúvadászok csapata most Kishegyes, Bácsfeketehegy és Verbász körül indult vadászatra! Topolya és Kishegyes között évtizedek óta csak zötyögve lehet haladni, amelyet megkeserít a Topolya felől áradó bűz, amely szintén évtizedek óta téma a lakosok körében....
Szerelőt keres autója klímájához? Rossz hírünk van!
Ezen a nyáron sokkal nehezebb lesz a szerbiai polgárok számára az autóklímák szervízelése, töltetése. Az autoszervizek nagyobb része ugyanis felhagy ezzel a szolgáltatással, mivel nem rendelkeznek azzal a tanúsítvánnyal, amellyel freont vásárolhatnának, és így nem...
Fellobbant a láng Olümpiában
Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. A hagyományoknak megfelelően a "főpapnő" - akit ezúttal Mary Mina színésznő alakított - korhű jelmezben végezte a ceremóniát. A kedvezőtlen időjárás miatt az egy nappal korábban tartott...
Szerbia felé tart a Horvátországban tomboló vihar
Horvátországba már megérkezett a meteorológusok által ígért lehűlés, az időváltozás felhőképződéssel, esővel és zivatarokkal érkezett először az északi országrészbe, ahonnan átterjed az egész ország területére és hamarosan Szerbiát is eléri. Horvátország egész...





























