Hírfolyam
Energetikai szakértő: Súlyos veszélybe került az ország energiabiztonsága
Aleksandar Kovačević energetikai szakértő arra figyelmeztetett, hogy Szerbiának rendkívül rövid idő alatt a lehető legtöbb új villamosenergia-termelő kapacitást kell kiépítenie, mert az ország energiabiztonsága súlyos veszélybe került. Kovačević a Beta hírügynökség...
Az MNT elfogadta a hivatalos nyelv- és íráshasználati stratégiát
Csütörtökön délután véget ért az MNT utolsó ülése, legalábbis a jelenlegi az összetételben. Az ülés napirendjén 55 pont szerepelt. Ezek között a legjelentősebb pont a 2027-2029-es időszakra szóló hivatalos nyelv- és íráshasználati stratégia volt. Fremond Árpád, a...
Egy nap alatt nyolc szerkesztőt váltottak le a közmédiában
Borivoje Uskoković, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) Tájékoztatási Műsorainak újonnan kinevezett megbízott főszerkesztője csütörtökön megerősítette a Szerbiai Újságírók Egyesületének (UNS), hogy nyolc szerkesztőt váltott le, mert – mint fogalmazott – nem a...
VMDK: A választás még nem ért véget! November 1-jén karikázzuk a 3-ast!
A választás még nem ért véget! November 1-jén ismét azokhoz az urnákhoz kell járulnunk, ahol megismétlik a parlamenti választást. Minden szavazat számít, minden voksnak jelentősége van! – írja a VMDK közleményében. Arra kérnek minden vajdasági magyar választópolgárt,...
Dolovac: Meg kell akadályozni az iratok megsemmisítését
Zagorka Dolovac legfőbb ügyész újabb általánosan kötelező utasítást adott ki valamennyi főügyésznek, amelyben felszólította őket, hogy kérjék a rendőrség intézkedését annak megakadályozására, hogy állami intézményekben hivatalos és egyéb iratokat semmisítsenek meg....
Kiraboltak egy ékszerüzletet Szabadka központjában
Nem sokkal 14 óra után kiraboltak egy ékszerüzletet Szabadka központjában, a Strossmayer utcában. A szabadkai rendőrség gyors intézkedésének köszönhetően a rablással gyanúsított férfit közvetlenül az eset után elfogták. Mint a subotica.com beszámolt róla, a rendőrség...
Egyelőre még nincs javaslat, ki legyen Szabadka új polgármestere
Gyivánovity Dániel, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke a Magločistačnak nyilatkozva elmondta, hogy a soron következő képviselő-testületi ülést november 5-én tartják, és hogy a képviselők megkapták azokat a dokumentumokat, amelyek a polgármester, a...
Mely választási listáknak kell visszafizetniük a kampányra kapott pénzt?
A parlamenti választásokon induló listák többségének vissza kell fizetnie a költségvetésből a választási kampány finanszírozására kapott pénzt, mivel nem sikerült megszerezniük a szavazatok legalább egy százalékát. Így az Autentikus jobboldal, az Európai Szerbia és...
Eljárás indul az Informer ellen
Az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsa úgy döntött, hogy az állítólagos kampányszabály-sértések miatt eljárást indít az Informer televízió és a Prva Televízió ellen, ugyanakkor a tanács úgy ítélte meg, hogy az N1 elleni eljárás megindításának...
Postatakarék Bank: Nem igaz, hogy egymilliárd dinárt kíséreltek meg kimenekíteni a bankból
Valótlanok és alaptalanok azok az állítások, amelyek szerint mintegy egymilliárd dinárt kíséreltek volna meg kimenekíteni a bankból - írja közleményében a Postatakarék Bank. „A Szerbiai Rádió és Televízió október 28-i Dnevnik 2 című híradójában elhangzott állításokkal...
Egyetemisták: Több miniszter már kapcsolatba lépett velünk leleplezőként
A változások azonnal megkezdődnek - jelentette be az Egyetemista lista a Pionír parkban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. „Arra kérjük az állami intézmények, a média és a vállalatok dolgozóit, hogy jelentsék a dokumentáció megsemmisítésére tett minden egyes...
Tíz év folyamatos megpróbáltatás után születésnapot ünnepeltünk (videó)
Tíz évvel ezelőtt, 2016. október 23-án indult a Szabad Magyar Szó, amely nagyon rövid idő alatt a legolvasottabb vajdasági magyar nyelvű honlappá vált. A hatalom mindent megtett, hogy a Szabad Magyar Szó minél nehezebb helyzetbe kerüljön: nem hívtak meg bennünket a...
Az Exit visszatér Újvidékre!
„E történelmi győzelem háromnapos megünneplése után (igazi szerb stílusban) kitörő örömmel erősítjük meg: az Exit hazatér” – közölte az Exit fesztivál a hivatalos oldalain. Emlékeztetnek arra, hogy mindig is azt mondták: az Exit akkor tér vissza, amikor a szabadság is...
November első fele szinte télies lesz
November 10. körül az alföldön sem zárható ki a hóesés – állítja Marko Čubrilo amatőr meteorológus. „Október vége és november első tíz napja viszonylag hűvös lesz, időszakos csapadékkal. A hótakaró határa süllyedni fog, és november 3. körül akár a 800 méteres...
„A vajdasági magyarok nem valamiféle elszigetelt térben élnek”
„A legfontosabb kérdés most az, miképpen lehet a kormányváltásból valódi rendszerváltást csinálni. A győztesek valószínűleg megvárják a decemberi elnökválasztást, és csak januárban alakítanak kormányt” – mondta a HVG-nek Németh Ferenc, a Külügyi Intézet Belgrádban...
Működnek az iratmegsemmisítők, tüntetik el a bizonyítékokat
A Szerbiai Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapnál (RF PIO) működő Szabad és Független Szakszervezetek Egyesülete (ASNS) megerősítette a közösségi médiában megjelent információkat, miszerint az alap igazgatósági épületében olyan dokumentáció megsemmisítése folyik,...
Az árfolyam stabilizálása, a bérek és nyugdíjak rendszeres kifizetése lesz az új hatalom első feladata
A cél az, hogy az új kormány megalakításának folyamata ne tartson túl sokáig, és ne merítsék ki a végső törvényi határidőket, de cél az is, hogy ehhez a feladathoz egyszerre felelősségteljesen és elhamarkodottság nélkül álljanak hozzá - közölte Radomir Saičić...
Szétesés várhat a szocialistákra és a haladókra
Az október 25-i előrehozott parlamenti választások jelentősen átformálják majd a szerbiai hatalom összes ágának színterét. A hatalom elvesztését követően a Szerb Haladó Pártra (SNS) a feloszlás és a belső szétesés felgyorsult folyamata vár – értékelik a Danas lapnak...
„Esélytelen, hogy a Szerb Haladó Párt visszatérjen a hatalomba”
Az Egyetemista lista győzelme egy olyan politikai fordulópontot jelent, amely hosszú távon fogja megváltoztatni Szerbiát, a lista erős mandátumot kapott a nagy politikai és társadalmi változásokra, és nem látja esélyét annak, hogy a Szerb Haladó Párt visszatérjen a...
Megnyitott a DM Óbecsén
Csütörtökön (október 29.) 9 órakor nyitotta meg első üzletét Óbecsén a DM. A drogéria üzlete a Kishegyesi út 2b alatt lévő bevásárlóközpontban várja a vásárlókat. A DM honlapján közzétett információk szerint október 29. és 31. között mindenre 15 százalékos kedvezményt...
Jelentős különbségek vannak a közszféra alkalmazottainak a bérei között
A közszférában a nettó átlagkereset 122 065 dinár volt 2026 augusztusában, de az átlag mögött jelentős különbségek rejtőznek. Az állami szintű közigazgatásban az átlag elérte a 132 292 dinárt, közvetlenül utána pedig az állami közvállalatok állnak 130 540 dinárral. Az...
Átfestették a gyűlöletkeltő falfirkákat a szabadkai aluljáróban (videóval)
Diákok és polgárok egy közös akció keretében szerdán este átfestették a gyűlöletkeltő üzeneteket és egyéb graffitiket Szabadka belvárosában, az aluljáróban, köztük az „Egyetemisták – terroristák” feliratokat. A kerítésre egy tájékoztató táblát helyeztek ki, amelyen a...
Szabadkai egyetemisták: A választások még nem értek véget
A szabadkai diákok türelemre intették a polgárokat, és arra kérték őket, hogy a megtartott parlamenti választások utáni további lépésekkel kapcsolatban kizárólag az egyetemistákat kövessék. Egy Instagram-bejegyzésben emlékeztettek arra, hogy a parlamenti választások...
A vajdasági tévé bocsánatkérése bejárta a világot
A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) október 26-án, hétfőn 17 órakor kezdődő Híradója a szavazási eredmények közzététele utáni újvidéki ünneplés képsoraival indult. Goran Eror műsorvezető elmondta: ezek azok a felvételek, amelyekkel a televízió az előző éjszaka adósa...
A docens szerint 8,5 millió eurót akartak külföldre utalni!
Az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek képviselője, Nemanja Karović arra figyelmeztet, hogy a választási vereség elismerése ellenére az eddigi hatalom továbbra is rendelkezik olyan mechanizmusokkal, amelyeket – mint állítja – az állam destabilizálására...
Több vajdasági szavazókörben is meg kell ismételni a voksolást
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a 2026. október 25-én megtartott parlamenti választások kapcsán összesen 53 szerbiai szavazókörben mérlegelte az ismételt szavazás lebonyolítását. 31 szavazókörben nem lehetett megállapítani a szavazás eredményét, míg további...
Megemlékezést tartanak Újvidéken az előtető leomlásának második évfordulóján
A tiltakozó hallgatók arra kérték a polgárokat, hogy emlékezzenek meg az újvidéki vasútállomás előtetője beomlásának második évfordulójáról, ami 16 ember halálát okozta, egy fiatal nő pedig súlyosan megsérült. Az újvidéki megemlékezés november 1-jén 11:52-kor lesz a...
Letartóztatták az újvidéki gimnázium igazgatóját
Letartóztatták az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium igazgatóját. R. S. a gyanú szerint felelős személyként megtagadta a jogerős bírósági határozatok végrehajtását az említett gimnázium négy tanárával kapcsolatban, és ezzel megakadályozta őket abban, hogy...
Weboldalon lehet jelenteni a választások utáni pártot váltó politikusokat
Megjelent egy internetes oldal, ahol a polgárok bejelenthetik a köpönyegforgatókat az október 25-i parlamenti választásokat követően. A platform elindítója, Sibin Grašić a Vreme hetilap online kiadásának nyilatkozva elmondta, hogy ez a saját kezdeményezése: „A...
Az egyetemisták 72,71, a haladók 24,69 százalékot szereztek külföldön
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) közzétette, hogy a parlamenti választásokon az Egyetemista Lista a külföldi szavazókörökben a szavazatok 72,71 százalékát, míg az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia nevű lista 24,69 százalékát szerezte meg. Ez az eredmény az...





























