Hírfolyam
Borsos felárat kell fizetnie, ha kisállattal megy be ebbe a vendéglőbe
A közösségi médiában már napok óta a figyelem középpontjában van egy zlatari étteremben kiállított számláról készült fotó. A számlán szerepel egy 500 dináros tétel, amit azért számoltak fel, mert az asztalhoz egy házi kedvenc is odaült. - Ezt tegnap fizettették meg...
Mali: Idén év végéig 900 euró, 2027 végéig pedig 1400 euró lesz az átlagfizetés
Szerbiában a májusi átlagfizetés 100.170 dinár, azaz 855 euró volt, az év végéig pedig 900 euróra emelkedik, közölte szerdán Siniša Mali pénzügyminiszter. A parlament ülésén a tárcavezető azt mondta, folyamatban van annak a célnak a megvalósítása, hogy 2027 végéig az...
Lángol a régi szeméttelep környéke Zomborban (Videó)
Tűz ütött ki szerdán délután Zomborban a Sztapári és az Apatini út között. Az aljnövényzet kapott lángra a régi szeméttelep melletti kerülőútnál, a tűz a közeli lakott városrész irányába terjed, írja a SOinfo.org. A zombori tűzoltóság összes járműve a helyszínre...
Emberölési kísérlet Zomborban
A zombori rendőrök őrizetbe vették A. T. (1993) újvidéki lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy két másik személlyel együtt – akik után a rendőrök nagy erőkkel nyomoznak – gyilkossági kísérlet, közveszély okozás, valamint tiltott fegyver- és lőszerhasználat...
Mától Gyivánovity Dániel a szabadkai Zsinagóga Alapítvány elnöke
Mától, azaz szerdától Gyivánovity Dániel a szabadkai Zsinagóga Alapítvány elnöke. A hírt Pásztor Bálint, az alapítvány eddigi elnöke jelentette be a Facebookon. - A szabadkai Zsinagóga Alapítvány alapszabálya szerint a városi képviselő-testület mindenkori elnöke,...
Így kell értelmezni a meteorológiai riasztásokat
A meteorológiai riasztások továbbra is érvényben vannak, ezek értelmezéséhez Slobodan Sovilj, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RMHZ) meteorológusa adott segítséget a polgároknak. „A zöld jelzés azt jelenti, hogy nincs veszély, a sárga riasztás potenciális...
Kiskorú temerini drogfutárt fogtak el Újvidéken
Az újvidéki rendőrök kábítószer birtoklás miatt elfogták M.Ć. (19) és B.F. (18) újvidéki lakosokat, valamint egy tizenhat éves temerini fiatalt 540 gramm amfetamin, körülbelül 110 gramm marihuána és körülbelül 50 gramm ecstasy birtoklásáért - közölte szerdán az...
Szegeden az olcsó albérlet is drága
Szegeden a bérleti díjak az átlagos 170 ezer forint körül mozognak, azonban a legolcsóbb lakások lélektani határa 129 ezer forint – írja a szegeder.hu szakportálok cikkei és hírügynökségi hírei alapján. Az egyetemvárosok piacán az olcsóbb árkategória iránti kereslet...
Újra a figyelem középpontjában a nyolc éve csődeljárás alatt álló nagybecskereki Žitoprodukt
Több hónapja húzódik a nagybecskereki Žitoprodukt ügye. Dušan Lazić csődgondnok először évi 800 ezer eurós induló áron hirdette meg az egykori gazdasági óriás teljes ingatlanának bérbeadását, amely egy malomból, pékségből, magtárakból, raktárakból és egy...
Súlyosan megsérült egy pancsovai kislány egy dél-szerbiai balesetben
Súlyosan megsérült egy nyolcéves pancsovai kislány a dél-szerbiai Predejane település közelében az autópályán, értesült a Beta hírügynökség. A baleset szerdán reggel öt óra körül történt, amikor a Volkswagen Passat sofőrje elveszítette a jármű feletti uralmát és a...
Az ellenzék szerint nem kellett volna Kern Imrét díszpolgári címre javasolni
A szabadkai városi képviselő-testület mai ülésén a képviselők a város díszpolgári címét Kern Imre (VMSZ) technológiai mérnöknek ítélték oda. Az ellenzék azzal vádolta a kormányzó többséget, hogy a döntés átpolitizált, ami után kölcsönös, a képviselő-testületi üléshez...
Különleges kiállítással ünnepel a szabadkai Kortárs Galéria
A Szabadkai Kortárs Galéria idén ünnepli grafikai gyűjteménye alapításának hatvanadik évfordulóját, közölte az intézmény. - Ebből az alkalomból egy különleges kiállítással készültünk Önöknek, amely visszavisz minket a múltba, a grafika aranykorába, ahol a regionális...
Hatodik alkalommal drágul a horgosi határátkelő rekonstrukciója
Másfél hónappal az utolsó, azaz ötödik szerződésmódosítás után immár hatodik alkalommal drágult a horgosi határátkelőhely rekonstrukciójának kivitelezése, amely így az eredetileg tervezetthez képest mintegy 526 millió dinárral lesz drágább - írja a Magločistač. A...
Kreni-Promeni: A zavargásokért és incidensekért az alkotmányt taposó hatalmat terheli majd a felelősség
A Kreni-Promeni mozgalom közölte, hogy a lítiumbányászat ellen tiltakozó 38.000 polgár által aláírt népi kezdeményezés a Köztársasági Választási Bizottságban van, mint ahogyan ezt a mozgalom korábban már többször is jelezte. A népszavazásról és népi kezdeményezésről...
Sebők: A szelfizés helyett Gojković magyarázza meg, hová tűnt 10 millió euró az Aquaparkból
Maja Gojković tartományi kormányfő palicsi látogatása az Aquaparkabn, a haladópárti korrupció és bűnözés legnagyobb észak-bácskai szimbólumában egy újabb pofon minden józanul gondolkodó polgárnak, írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Sebők Róbert, a...
Ekkor érkezik a júliusi nyugdíj
Augusztus 2-án kezdődik és augusztus 12-éig tart Szerbiában a júliusi nyugdíjak kifizetése. Elsőként az önálló kisipari tevékenységből nyugállományba vonultak kapják meg járandóságukat, ők augusztus 2-án jutnak a pénzükhöz. Négy nappal később, azaz augusztus 6-án a...
Hogy lehet villámgyorsan beszerezni egyszerre 71 klímát?
Egészségügyi intézmények részére összesen 71 klímaberendezés beszerzéséről döntött szerdai ülésén a tartományi kormány – a döntés azután született meg, hogy Aleksandar Vučić államfő beharangozta: a Népfront Szülészeten szombatig felszerelik a klímák. Hogy ezt hogyan...
Kutyát fogadtak örökbe a lovasrendőrök (videóval)
Új taggal bővült a szerbiai Belügyminisztérium lovasrendőrsége: Milicát, a szukát fogadták örökbe, ugyanis a kedves kutyus szoros barátságot kötött az állomány lovaival. A belügyminisztériumi közlemény szerint Milica nem csak kedves, de abban is segített, hogy a lovak...
Dejana Stošić: Az ön politikája vezetett oda, hogy a szerbiai nők félnek szülni
Dejana Stošić, aktivista Milica Đurđević Stamenkovski kijelentésétől undorodva írt nyilvános választ, mint nő a nőnek. A levelet teljes egészében közöljük, magyar nyelven. - Ma délelőtt az országos frekvenciájú televízióban Milica Stamenkovski Đurđević családgondozási...
Késsel fenyegetőzött egy ittas férfi Daruváron
Egy ittas férfi okozott ismét riadalmat a horvátországi Daruváron, amikor kedd délután kihívta a mentőket, arra hivatkozva, hogy nem érzi jól magát. A zágrábi sajtó értesülései szerint egy férfi felhívta a mentőszolgálatot, majd elmondta, hogy ittas állapotban van és...
Magyarországra jelentkezett gyermeke egyetemre? Fontos dátum a mai
Szerda este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat Magyarországon, ezzel eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A felvételizők 20 órától kapnak sms értesítést az...
Milica Đurđević Stamenkovski: A szülészeti erőszakról szóló történetek a gyermekvállalás elleni kampány részei
Milica Đurđević Stamenkovski családgondozási és demográfiai miniszter kijelentette, hogy azok a történetek, amelyek a szülészeti erőszakról szólnak, valamint amelyek a szülészeti osztályokon uralkodó rossz körülményeket taglalják, mind annak a kampánynak a része,...
Már meg is van Burány Hajnalka utódja
Július 30-án, vagyis kedden tartják meg kilenc órai kezdettel a zentai községi képviselő-testület második ülését, amelyet Veselin Petrović, a kkt elnöke hívott össze, és a képviselőknek huszonnyolc napirendi pontot kell megvitatniuk. A huszonnyolcadik napirendi pont a...
Ilyenek az átlagfizetések Európában
Az európai átlagbérek nagymértékben eltérnek: az észak- és nyugat-európai országokban a legmagasabb az átlagfizetés, míg a kelet- és dél-európai országok jóval alacsonyabb értékekről számolnak be – ismertette az Eurostat adatait az Euronews. Talán nem meglepő módon...
A belügyminiszterrel tárgyalt Pásztor Bálint a péterrévei rendőrállomás visszaállításáról
Amint arról írtunk, Péterrévén pénteken a házában holtan találtak egy 74 éves asszonyt, a rendőrség pedig rövidesen három személyt vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölték az idős nőt. Az eset megrázta Péterréve lakóit, akik évek óta élnek állandó...
Mészáros Lőrinc alvállalkozóinak jól fial a belgrádi stadionépítkezés
Elkezdődött a Belgrád melletti Surčinban a szerb nemzeti stadion építkezése – írja a Nemzeti Sport az Ekapija szerb portálra hivatkozva. Az 52 ezer fő befogadására alkalmas stadion 515 millió euróból épül meg, a tervek szerint 2026-ra. Magyarországról a mélyépítésre...
Hogyan hatna Szerbiára Trump esetleges győzelme?
Szerbiában sokan fogadták örömmel a hírt, hogy Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől, és Donald Trumpnak szurkolnak. Boško Jakšić külpolitikai újságíró az N1-nek beszélt arról, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, az ő győzelme mit is jelentene Szerbia számára:...
Szaporodnak a hiénák az autópályákon
Horvátország, különösen a nyári turistaszezonban, népszerű célpont az európai látogatók körében, akik sok esetben autóval érkeznek. Az autópályák gyakran zsúfoltak a rengeteg turista beáramlása miatt, akik az Adriai-tenger felé tartanak. Ezeken az utakon azonban...
Megdrágult a kötelező járműbiztosítás
Meglepetés érhette azokat a gépkocsitulajdonosokat, akik a napokban regisztrálták az autójukat, a kötelező biztosítás díja ugyanis kb. öt százalékkal megdrágult. A Szerbiai Biztosítók Egyesülete erre az engedélyt még áprilisban kapta meg a Szerb Nemzeti Banktól, amely...
Újabb magyar rendőrségi kontingens Szerbiában
A 20. magyar rendőrségi kontingens indul el Szerbiába, a rendőri egység tagjait 2024. július 23-án Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára búcsúztatta. Beszédében elmondta,...





























