Hírfolyam
Ćuta az ellenzék vezetőinek: Hagyjatok fel az egymás közti vádaskodásokkal!
Aleksandar Jovanović Ćuta, az Ökológiai Felkelés mozgalom vezetője felszólította az ellenzék vezetőit, hogy hagyjanak fel az egymás közti vádaskodással, mivel Szerbia polgárainak semmi haszna abból. - Tanúi vagyunk annak, hogy az ellenzékiek egymást hibáztatják....
„Az újvidéki eredmény a választási csalás és a belgrádi bojkottkampány következménye”
Az újvidéki Kreni-promeni lista képviselői elmondták, nincs okuk az ünneplésre, mert nem történtek meg a kívánt változások, de folytatják a küzdelmet. A lista a választási eredményekért a szavazatok ellopása mellett a belgrádi ellenzéki politikusok bojkottkampányát is...
Nem teljesítették, amit megígértek, továbbra is az agrárminiszterre várnak a gazdák
A szerbiai mezőgazdasági termelőket tömörítő egyesületek közölték, hogy még mindig nem kaptak meghívást Aleksandar Martinović illetékes minisztertől a korábban tett ígéretek kapcsán. - Martinović a május tizenharmadikai felhívásunkra azt válaszolta, hogy legyünk...
Kilenc hullarészeg szabadkai sofőr ébredt a rendőrség fogdájában
Hét nap alatt huszonnégy gépjárművezetőt zártak ki a forgalomból a szabadkai közlekedési rendőrök. Kilenc sofőr annyira ittas volt, hogy a fogdába szállították józanodni. A szabadkai közlekedési rendőrséghez tartozó körzetben az elmúlt hét nap során 11 közlekedési...
Egymillió euróért adta el a TSC a játékosát
Az egyik legjobb játékosát adta el a Topolyai Sport Club a belgrádi Crvena zvezdának: Nemanja Stojić belső védő egész évben kiválóan játszott, így nem volt meglepetés, hogy több klub is szerette volna szerződtetni. Ez végül a Crvena zvezdának sikerült, amely hároméves...
Így szavazott Vajdaság
Ada - Bilicki nyert, a VMSZ-nek az eddiginél is kevesebb mandátuma lesz Az előzetes eredmények alapján Adán a huszonkilenc szavazóhelyen összesen a polgárok 53,1 százaléka voksolt vasárnap a helyhatósági választásokon. Az adaiak a 29 tagú képviselő-testületbe...
Áram nélkül Ukrajna, vészleállítást rendeltek el
Három régió kivételével Ukrajna minden régiójában elment az áramszolgáltatás, az Ukrenergo állami tulajdonú áramhálózat-üzemeltető szerint a leállások az ipari és a háztartási fogyasztókat egyaránt érintették. 10 helyen támadtak az orosz erők a határmenti Szumi...
Szabadkai ellenzék: Köszönjük a szabadkaiak bátorságát!
A szavazatok 15,5 százalékát szerezte meg Szabadkán a Szabadka az erőszak ellen – Szabadkát választom – Nela Tonković ellenzéki koalíció. Az eredményeket hétfőn délelőtt a listavezető Tonković értékelte. "Nem szerettem volna százalékokról, reményekről, elvárásokról...
ProGlas: Szerbiát Aleksandar Vučić személyes hatalma süllyesztette el
A június 2-i választások nem voltak sportszerűek és szabadok, és a legsötétebb várakozásokat is felülmúlták a szabálytalanságok és az erőszak – közölte a ProGlas kezdeményezés. „Mindenki számára világos lett, hogy ilyen «választásokkal» de facto felszámolták az...
„Az intézményeink nem működnek” Öreg Anna szerint nem lesz következménye az újvidéki incidensnek
A vasárnapi választások nem múltak el szabálytalanságok nélkül, estére pedig a Szerb Haladó Párt győzelmet is hirdetett, hiszen több községben is fölénnyel nyertek. A részvételi arány alacsonyabb volt a korábbinál, azonban egy városnak még így is sikerült az, amiért...
Makszuti magyar bajnok, Pető ezüstérmes
A zentai Makszuti Anetta is tagja volt a Budaörs női asztalitenisz csapatának, amely a hétvégén magyar országos bajnoki címet ünnepelhetett. A budapesti Ormai-csarnokban megrendezett férfi és női négyes döntő helyszínén a Budaörs (Madarász Dóra, Fazekas Mária,...
Vajdasági fotósok a legjobbak között
Harmadik alkalommal hirdette meg a Magyar szemmel című fotópályázatot a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. A 2024-es pályázatnak három témája volt: a család, a helyi közösségek és a nemzet, ebben a három témában vártak fotókat a...
Így nézhet majd ki az újvidéki képviselő-testület
Az újvidéki képviselő-testületben 46 helyet szerzett meg a Szerb Haladó Párt Aleksandar Vučić - Novi Sad sutra nevű listája, és húsz mandátum illeti meg az Együtt a szabad Újvidékért listát. A CeSID és az IPSOS 89,9 százalékos feldolgozottság mellett kimutatott adatai...
„Az ellenzéknek komoly önvizsgálatot kell tartania”
Az ellenzéki szavazók egy részének a csalódottsága és apátiája is hozzájárult ahhoz, hogy a haladók szinte mindenütt nyerni tudtak – nyilatkozta a Szabad Európa Rádiónak Zoran Stojiljković, a belgrádi Politikatudományi Kar professzora, aki szerint ez az eredmény a...
Eggyel csökken a VMSZ-es képviselők száma Kishegyesen
Kishegyesen négy évvel ezelőtt a Szerb Haladó Párt harminchét szavazattal kapott többet a Vajdasági Magyar Szövetségnél, így a győztes adhatta a polgármestert, a VMSZ pedig a helyettest. A VMSZ arra készült, hogy ezúttal ők győznek, s majd a soraikból kerül ki a...
„Niš szabad város” – Nincs többsége a Szerb Haladó Pártnak ebben a városban
Az eredmények száz százalékos feldolgozottsága alapján nagyon úgy tűnik, hogy Niš lesz az első szerbiai város, ahol elveszítette a választásokat a Szerb Haladó Párt. Míg az este folyamán még arról beszéltek, hogy az Orosz Párttal koalícióra lépve többségük lesz ebben...
Díjeső a Sterija Játékokon a vajdasági magyar színházi alkotóknak
Szalai Bence az idei fesztivál legjobb fiatal színésze, Gergye Krisztián színpadi mozgásért nyert díjat, és a társulat stábjáé a fesztivál különdíja. A legjobb mellékszereplő díját László Judit kapja. A szerb dráma éves seregszemléjét, a 69. Sterija Játékokat május...
Harmadszor is Fejsztámer lehet a polgármester Magyarkanizsán
Tizenhárom településen kilenc helyi közösségben 20 946 szavazati joggal rendelkező polgárt vártak az urnák elé Magyarkanizsa községben. A részvételi arány 47,60 százalék volt. https://public.flourish.studio/visualisation/18216822/ Magyarkanizsa községben a nem...
VMSZ-győzelem Topolyán
Topolya Község területén a VMSZ listájára 7072 szavazat érkezett, a Szerb Haladó Pártra (SNS) 4878-an voksoltak. A Topolya holnapután ellenzék lista 1306 szavazatot kapott. https://public.flourish.studio/visualisation/18216662/ A még mindig nem hivatalos eredmények...
Adán megint Bilicki nyert, a VMSZ-nek az eddiginél is kevesebb mandátuma lesz
Az előzetes eredmények alapján Adán a huszonkilenc szavazóhelyen összesen a polgárok 53,1 százaléka voksolt vasárnap a helyhatósági választásokon. Az adaiak a 29 tagú képviselő-testületbe választottak küldötteket. https://public.flourish.studio/visualisation/18216546/...
Nem kapott engedélyt a szegedi gyermeksebészet, nincs hol műteni a legkisebbeket
Hét hete nincs gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra szoruló gyermeket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztatnak, írja a Népszava....
Órákon belül ideér a zivatar, narancssárga riasztás van érvényben
A legbizonytalanabb nap áll előttünk, nem lehet előre tudni, hol alakulnak majd ki zivatarok, legalábbis a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet szerint. Azt mondják, a pontos lokációt két órával a vihar előtt tudják majd bejelenteni, de Szerbiára narancssárga...
Pásztor: Talpon maradtunk!
"Köszönöm mindazoknak, akik elmentek ma szavazni, azoknak is, akik ránk szavaztak, és azoknak is, akiknek nem. Tisztességes és intenzív kampányt folytattunk az elmúlt három hétben, mondta Pásztor Bálint", a VMSZ elnöke a választási éjszakán tartott...
Tizenkét határon túli magyar jelölt indul a magyarországi önkormányzati választáson
Az önkormányzati választáson tizenkét olyan egyéni jelölt indul, aki magyar állampolgár, de nincsen magyarországi lakcíme - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel. Az alaptörvény szerint a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak - például...
Bakić: Csodálatos este Aleksandar városában
Csodálatos este ez a Szerb Haladó párt - Szabadka holnap lista számára. Ez Aleksandar városa, ilyen az eredmény is. Történelmi eredmény, a szavazatok 51,2 százalékát szerezte meg a Szerb Haladó Párt. Határtalan az én bizalmam a szabadkaiak irányába. Szívből köszönöm...
Vučić: Szabadkán a szavazatok felét mi kaptuk, a VMSZ 27 százalékot
A Szerb Haladó Párt győzelmét jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő. Beszélt többek között a helyi eredményekről, s kiemelte, hogy hatalmas, elsöprő eredményt értek el Szabadkán, ahol a részvételi arány 42 százalék volt, a Szerb Haladó Párt pedig megszerezte a...
Zentán nyert a VMSZ
Zentán összesen 8.494-en járultak az urnák elé, ebből 3.747 szavazatot kapott a Vajdasági Magyar Szövetség, ami 14 mandátumot jelent nem hivatalosan. A második helyen a Szerb Haladó Párt szerepel, 2.539 szavazattal és 9 mandátummal....
„Kérem, minket is váltsanak majd le, ha demokratikus úton jutunk hatalomra és ilyenné válunk”
Újvidéken bezártak a szavazóhelyek, és este háromnegyed kilenc körül elkezdtek érkezni az újvidékiek a Vásár épülete elé, ahová az egyesült ellenzék hívta őket a délutáni sajtótájékoztatóján. A helyszínen nagy számban vannak rohamrendőrök, akik több tucat rabszállító...
Számos szabálytalanságot észlelt a CESID
A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CESID) közzétette azokat a szabálytalanságokat, amelyeket a helyhatósági választásokon észleltek Belgrádban, Nišben és Újvidéken. Ezek között többek között az alábbiak szerepelnek: szavazás más helyett, családi...
Vučević: Négy községet kivéve mindenhol nyertünk
A lehető legerőteljesebben elítélem a mai erőszakoskodókat, akik betörtek a vásár területére Újvidéken, akik bántották, verték az embereket, akik betörtek a telefonközpontokba, amelyek mindenhol máshol működnek a világon. Ők nem a saját választóikkal, hanem ezzel...





























