Hírfolyam
Lila volt az ég felettünk is
A sarki fény igazi ritkaság a Balkánon, azonban péntek este Vajdaságban, Szerbia középső részein, Horvátországban és a régió más országaiban is gyönyörködhettek benne az emberek. Ez annak köszönhető, hogy 2005 óta a legerősebb geomágneses vihar érte el a Földet péntek...
„Megszavaztuk a törvénymódosítást, hogy ne panaszkodjanak, de nem vagyunk elragadtatva”
Ana Brnabić kijelentette, hogy a kormány megszavazta az egységes választói névjegyzékről szóló törvény módosítását, „azért, hogy az ellenzék ne panaszkodjon”. Enyhe kifejezés, hogy nem lelkesedünk ezekért a felelőtlen, komolytalan változtatásokért, most egy magasabb...
Kovács Jolánka Herceg János-díjas
Kovács Jolánka kapja az idei Herceg János-díjat,a döntést a Bordás Győző prózaíró, kritikus, szerkesztő, dr. Silling István nyelvész, író, néprajzkutató, és L. Móger Tímea költő, szerkesztő alkotta bírálóbizottság hozta meg. Kovács Jolánka bánáti kisebbségi létben...
Ismét ugrásszerű drágulás a vendéglátóiparban
Átlagosan tíz százalékkal drágultak a vendéglátóipari szolgáltatások Szerbiában áprilisban 2023 áprilisához képest, legalábbis ez derül ki a Köztársasági Statisztikai Intézet adataiból. Az éttermi fogások 9.1 százalékkal emelkedtek, ebből az egytálételek átlagosan...
Cvitkó Nikoletta váltja Juhász Bálintot Kishegyesen
Juhász Bálint, a tartományi kormány elnöke nem csak a Prosperitati Alapítvány igazgatói posztjáról mondott le kinevezését követően, hanem Kishegyes községi képviselő-testületének elnöki posztjáról is, péntek óta pedig már azt is tudni, hogy ki váltja őt a poszton....
Újabb (ellenzéki) listát hirdetett ki a zentai választási bizottság
A zentai választási bizottság a szombat délelőtti ülésén kihirdette a négyes számú listát, amely a Zenta többet érdemel! – Goran Jovanović – Sándor József nevet viseli, és a lista nevéből kiderül, hogy Szerbia Népi Mozgalma, a Magyar Mozgalom, valamint a Vajdasági...
Hatalmas kábítószerfogás Csaknem 270 000 pszichoaktív tablettát foglalt le a rendőrség
A 68 éves zemuni Z.V- t csaknem 270 000 pszichoaktív tabletta birtoklása miatt letartóztatták. A belügyminisztérium közleménye szerint a férfit kábítószer jogosulatlan előállításának és terjesztésének gyanúja miatt fogták el. A gyanúsított által használt zemuni...
A vártnál erősebbek lehetnek az európai hőhullámok
Svájci kutatók szerint a jelenlegi modellek 1 Celsius-fokkal alábecsülték a felmelegedés mértékét Európában, mert nem számoltak azzal, hogy a légtömegek mozgása tisztább levegőt eredményezhet. A globális felmelegedés miatt évek óta téma, hogy nyaranta egyre erősebb...
„Dr. Hook”, a gyógyító kígyókirály John Lee Hooker, a blues szíve, lelke, szelleme, legeslegnagyobbja – Kubát Gábor rock-jegyzetei (8.)
A Healing Game-ben is utazó John Lee Hooker, aki mellesleg a „cool” és a sajátos Mississipi Delta Blues, egy ideig a chicagói blues és blues-rock, s mindemellett elsősorban a „deep blues” kiötlője, előadója, királya, a „The King of the Boogie”, a megfoghatatlan. Ő...
„Illatozó barátságok” Hszi tollából Öt év után újra Európában járt a kínai elnök – Átlapoztuk a világsajtót
A nagy nemzetközi lapok az elmúlt héten Európára összpontosítottak. Németország azzal vetette magát észre, hogy már a békés kampányolás is erőszakot válthat ki. Az angol konzervatívok jelentős vereséget szenvedtek a helyhatósági választásokon. Moszkvában ötödször is...
Orvosi segítségre szorul Novak Đoković, miután Rómában fejbe találták egy fém palackkal
Novak Đoković szerb teniszezőt Rómában fejbe találták egy fém palackkal, amikor vonult le a pályáról, miután legyőzte Corentin Moutet francia versenyzőt. Az incidenst követően a szerb teniszező rosszul lett és orvosi segítséget kért. Az olasz sajtó beszámolói szerint...
Meghirdette új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház
Szabadtéri zenés műsor keretében hirdette meg pénteken új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház. Barnák László főigazgató úgy fogalmazott, hogy egy színház műsorkínálata és előadásai meghatározzák az adott város szellemi és kulturális identitását. Szeged 140...
Felfüggesztik a rendőröket, akik úgy vallatták Danka feltételezett gyilkosának fivérét, hogy meghalt
A kis Danka Ilić meggyilkolásával gyanúsított személy testvérének, Dalibor Dragijevićnek a halála hetek óta a nyilvánosság figyelmének középpontjában áll, mivel a boncolás során kiderült, hogy Dalibor bár rendőri őrizetben volt, mégis erőszakos halállal vesztette...
Pašalić: Aggasztó méreteket öltött a kortárs erőszak
Zoran Pašalić polgári jogvédő az egyik Niš közeli általános iskola ellen kezdeményezett vizsgálatot. A jogvédő egy tizenegy éves kislány egészségének és biztonságának közvetlen veszélyeztetése kapcsán megjelenő sajtóhírek alapján indított eljárást. A hírek szerint a...
Tepić: Grenell felfedte, hogy Vučić és Thaci állapodott meg a koszovói hadsereg bűneit vizsgáló bíróság megszüntetéséről
Ismét Igor Bečićet, a Szerb Haladó Párt képviselőjét választották a szerb parlament biztonsági szolgálatokat ellenőrző bizottságának elnökévé. A bizottság ülésén Bečić megválasztása mellett a bizottság működési módját, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Donald...
A parlament elfogadta az egységes választói névjegyzékről szóló törvény módosítását
A szerb parlament pénteki ülésén a képviselők megszavazták az egységes választói névjegyzékről szóló törvény módosítására és kiegészítésére tett javaslatokat. A módosítás szerint azok a polgárok, akik tavaly július 3. és idén június 2. között lakóhelyet változtattak,...
Gyilkosságra készültek egy belgrádi bűnbanda frissen letartóztatott tagjai
Belgrádban egy bűnözői csoport több tagját is letartóztatták, a csoportot több bűncselekmény elkövetésével és gyilkosság előkészítésével gyanúsítják - áll a Belügyminisztérium tájékoztatásában. A hivatalos közlemény szerint a rendőrség több hónapos operatív munka után...
Limitált kollekciót dob piacra a Tisza cipő és Azahriah (Fotók)
„Több hónapnyi szervezés, sok száz kreatív órával a hátunk mögött ma rántjuk le a leplet” – így jelentette be a Tisza cipő, hogy hamarosan kapható lesz a kollekciójuk, amit az egyik legnépszerűbb magyar előadóval, Azahriah-val közösen készítettek, írja a hvg.hu. Az...
Szerbia humanitárius segélyt küld Gázába
Szerbia humanitárius segélyt küld a Palesztin Államnak, ezzel segítve a Gázai övezet lakosságát a fennálló kritikus humanitárius helyzetben - írja a Blic. A humanitárius segélycsomagok élelmet, vizet, egészségügyi felszerelést, valamint családok elhelyezésére szolgáló...
Kést rántott osztálytársára egy zimonyi kisiskolás
A kis szünet idején kést rántott osztálytársára a zimonyi Rade Končar Általános Iskola negyedik osztályos tanulója. Az incidens a délutáni váltásban történt a 3. és 4. óra közötti kis szünetben. A tanuló kést rántott és osztálytársára támadt, akinek sikerült...
Pofonokkal próbáltak rendezni egy közlekedési vitát Szegeden
Erőszakkal rendezte egy férfi a közlekedési nézeteltérését Szegeden, garázdaság miatt kell felelnie, írja a szegeder.hu. A rendőrség közleménye szerint az eset a május 9-ei csütörtök délutánján történt valahol Szegeden. Az erőszakos férfi utasként ült egy autóban,...
Orgonák éjszakája májusban Kelebián (is)!
„Orgonák éjszakája” lesz a hívószó Szerbiától, Kelebiától Kínán át az Egyesült Államokig 4 kontinens csaknem 30 országában pünkösd szombatján, május 18-án, amikor a fél világ felfigyelhet erre a különleges hangszerre, tájékoztatta szerkesztőségünket Paskó Csaba...
Új lakó érkezett a Palicsi Állatkertbe
Egy bengáli tigriskölyök érkezett nemrég a Palicsi Állatkertbe. A nagymacskát a látogatók már láthatják a tigrisfuttatóban. - Naum, a kandúr április 27-én érkezett és még mindig szokja az új életfeltételeket és új környezetét. A tigrisek, mint általában a macskafélék,...
Tüntetéssel biztosították támogatásukról a brutálisan megvert tanárt Palánkán a tanügyi dolgozók
„Meddig még?” (Dokle više) elnevezéssel tartottak pénteken szolidaritási tüntetést a tanügyi dolgozók Palánkán a Május 9. Műszaki Iskola előtt. A tanügyesek így fejezték ki szolidaritásukat a május nyolcadikán a tanórán megvert kollégájukkal. A palánkai tanügyi...
Újabb csalásra figyelmezteti ügyfeleit az UniCredit Bank
Az UniCredit Bank egy újabb csalásra figyelmezteti szerbiai ügyfeleit. Az úgynevezett smishing elnevezésű csalás során a bank nevével visszaélve kérik a polgárokat, hogy kattintsanak az SMS-ben kapott linkre, ami azonban egy rosszindulatú oldalra viszi el a...
Kábítószer miatt tartóztatták le, de robbanószerkezetet is találtak az újvidéki gyanúsítottnál
Kábítószer miatt tartóztatták le Újvidéken a 38 éves M.P.-t, írja a 021.rs hírportál. A férfit kábítószer illetéktelen előállítása és forgalmazása mellett fegyverrel és robbanószerrel való visszaéléssel is gyanúsítják. A férfi által használt lakásban – ahol...
Szombaton este lesz a Eurovízió döntője
A május 7-i és 9-i két elődöntő után az Eurovíziós Dalfesztivál készen áll a döntőre, amit szombaton rendeznek meg a svédországi Malmőben, ahol 26 ország küzd meg a győzelemért. Svédország, a 68. kiadás házigazdája nyitja meg az ünnepséget, míg az osztrák Kaleen zárja...
Szombaton sorsolás!
Szombaton tartják meg a Vedd el a nyugtát és nyerj! elnevezésű nyereményjáték idei első sorsolását, amelynek során két fővárosi lakás talál majd gazdára. A polgárok április 8. óta küldhették be elektronikusan az idei számláikat az állam által létrehozott alkalmazáson...
Hadházy: 44 éves, használt síneket és talpfákat építenek a kínai szupervasútba
Használt síneket és talpfákat építenek a kelebiai kínai szupervasútba, írja csütörtök reggeli bejegyzésében Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő posztjából kiderül, hogy néhány vasútbarát látogatott el a munkálatok helyszínére, ők szúrták ki,...
Ennyivel tartoztunk a bankoknak áprilisban
A lakosság bankokkal szembeni adóssága idén áprilisban 6,1 százalékkal nőtt 2023 áprilisához képest. Ugyanebben az időszakban a jogi személyek adóssága 9,6 százalékkal, a vállalkozóké 4,9 százalékkal nőtt – derül ki a Szerbiai Bankszövetség Hitelhivatalának...





























