Hírfolyam
Eddig 14 szemtanút hallgattak ki, szerdán Danka Ilić feltételezett gyilkosának apja tesz vallomást
A zaječari felső ügyészségen eddig tizennégy tanút hallgattak ki a kétéves Danka Ilić meggyilkolásával gyanúsított D. D. és S. J ellen folyó eljárásban, írja a szerb sajtó. Az ügyészségről megerősítették, hogy szerdán tanúként kellene kihallgatni S.J. édesapját. Arra...
Kitiltják a kényszermunkával készült termékeket az Európai Unió piacáról
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta azt az új jogszabályt, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy betiltsa a kényszermunkával előállított termékek értékesítését, behozatalát és kivitelét - tájékoztatott az uniós parlament kedden, írja az MTI....
Már világítanak a csillárok a Szabadkai Népszínház épületében
Április 22-ére ígérte Igor Mirović tartományi kormányfő a Szabadkai Népszínház épülete felújításának befejezését és Szabadka polgármestere, Stevan Bakić elmondása szerint hétfő estére be is fejeződtek a munkálatok. Már csak a használati engedélyek megszerzése van...
Továbbra sem lehet közlekedni a szabadkai Rudics utcában
Amint arról múlt hétfőn tájékoztattuk olvasóinkat, a vízhálózat gerincvezetékén történt csőtörés miatt lezárták a szabadkai Rudics utcát. A városi közigazgatás kommunális, energetikai és közlekedési ügyekkel foglalkozó titkárságának szerkesztőségünkhöz eljuttatott...
Ők kapják a legnagyobb kedvezményt a márciusi villanyszámlára
Márciusban Belgrádban, Nišben, Šabacon, Smederevoban, Vranjében, Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és Szávaszentdemeteren takarékoskodtak a legjobban a villanyárammal - jelentette be a Szerbiai Villanygazdaság (EPS). Márciusban a háztartások 54 százaléka, azaz 1,8...
Csak Belgrádban több mint 230 ezer fantomszavazó van
A Szerbia az erőszak ellen koalíció alkotmánybírósághoz intézett követelésében a lebonyolított választások minden szintjét illetően említést tett a különféle, a választásokon történt szabálytalanságokról - mondja Sofija Mandić ügyvéd a Danasnak. Az egyik...
Egy boszniai drogbáró belső köréhez tartozók személyeket fogott el az Europol
Két évvel ezelőtt letartóztatott boszniai drogbáró belső köréhez tartozó embereket fogott el kedden az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete (Europol), a 23 férfit kábítószer-kereskedelemmel, pénzmosással és szervezett bűnözéssel gyanúsítják, írja az MTI. Az...
„Elviekben” elvtelen, kisebbségből elégtelen A kisebbségi és nemzetpolitika atyamestere Magyarország nevében Koszovó ET-felvétele ellen szavazott
A magyar kormány érthetetlen okokból egyre inkább a vucsityi Szerbia csatlósává válik. A szerb érdekek magyar kiszolgálása már csak azért is furcsa, mert a gazdasági lehetőségek alapján fordítva lenne logikus. A magyar állami oligarchák hatalmas összegeket fektetnek...
Feltérképezik a szabadkai kerékpárosok igényeit
A szabadkai Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat felmérést készít a szabadkai kerékpáros közlekedésről, melynek keretében április 24-én, szerdán a kutatást lebonyolító újvidéki „Traffic& transport solutions” alkalmazottjai...
Szerbiából származó bögréket vontak ki a forgalomból Finnországban
Szerbiából származó csészéket vont ki a forgalomból Finnország, ugyanis egy hivatalos termékellenőrzés során kimutatták, hogy a Szerbiában gyártott, gyerekeknek szánt csészék zománca bizonyos körülmények között ólmot bocsáthat ki magából, ami potenciális egészségügyi...
Újra lehet közlekedni Szabadkán a Radić fivérek utcában
Az illetékesek által beharangozott határidőre befejeződött Szabadkán a Radić fivérek, illetve a Dušan cár utcák egy részének felújítása. A február 28-án lezárt utcákban mától, azaz keddtől újra lehet közlekedni. A Népszínház mellett lévő Ivo Vojinović utcát is...
Immár a koszovói szerbek is vízummentesen utazhatnak Európába
Az Európai Parlament jóváhagyta a szerb útlevéllel rendelkező koszovói lakosok vízumliberalizációját - írja a Nova. A koszovói polgárok vízumkényszerének eltörléséről szóló jelentést Matjaž Nemec, a Szerbiai Koordináló Iroda jelentéstevője állította össze, amelyet az...
Az ünnepek miatt késni fog a nyugdíj kifizetése: A Nyugdíjbiztosító közzétette a dátumokat
Május elseje és a pravoszláv húsvét miatt néhány nappal később fizetik ki az áprilisi nyugdíjat, írja a szerb sajtó. A Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) részletes naptárat tett közzé, hogy mely dátumokon mely kategóriába tartozó nyugdíjasoknak fizetik majd ki...
Betörtek egy nagybecskereki házba, ékszereket loptak
A nagybecskereki (Zrenjanin) rendőrség veszélyeztetés és rablás miatt letartóztatta a 38 éves N.B-t, valamint a 27 éves Z. S.-t. A gyanú szerint a páros április 21-én az esti órákban egy nagybecskereki 47 éves nő, és egy 48 éves férfi lakásába tört be, ahol...
Mikor kötnek házasságot az európai fiatalok?
Az európai országokban általában 25 és 40 év között kötnek házasságokat a fiatalok – az Eurostat adatai szerint a nők átlagéletkora házasságkötéskor 30,7 év, a férfiaké pedig 33,1 év. Ez a szám azonban régiónként változik. 2022-ben mindenütt Európában a nők előbb...
Árpád-ház, Tartuffe, Handabasa, Történt egyszer Újvidéken
Közzétették azoknak az előadásoknak a címeit, amelyek bekerültek a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A Kárpát-medencei magyar társulatok reprezentatív-versenyprogramos találkozóját június 21. és 29. között rendezik meg Kisvárdán. A...
Elbocsájtás a kismama halála miatt
A vranjei nőgyógyászati osztály vezetőjét, Dr. Dragan Veličkovićot elbocsátották, amiért múlt szerdán egy vajúdó nő Preševo környékéről elhunyt az osztályon. A halál okának megállapítása még folyamatban van. A nőgyógyászati osztály új vezetője dr. Ivan Miladinović. Az...
Orosz és ukrán termékeket is árul majd a német szupermarket Szerbiában
Megírtuk már, hogy április 29-én nyitja meg első üzleteit Szerbiában a nemzetközi Mix Markt hálózat: két szupermarket Belgrádban, egy pedig Újvidéken, a Felszabadulás sugárúton várja majd a vásárlókat. Azóta az is kiderült, hogy annak ellenére, hogy egy német...
Drágult a hús karácsony óta Az eladás azonban nem csökken
Közelegnek az ünnepek, a május elseje és a húsvét, az emberek zöme pedig már most készül, és gondolkodik azon, hogy mi kerüljön az asztalra. Az N1 újságírói által megszólaltatott hentesek rámutattak arra, hogy az elmúlt hónapokban drágultak a hústermékek. A karácsonyi...
Vaskos adósságot írt le a radikálisoknak a Pink és a Happy tévé
A kampány során gyakran adósodnak el a pártok, és a jelenlegi finanszírozási rendszer tág teret ad a visszaéléseknek – derül ki a Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (CINS) kutatásából. Ennek egyik ékes példája a Szerb Radikális Párt esete. Másfél évvel azután, hogy...
Vučić: Szerbia az európai úton halad
Az ENSZ New York-i székhelyén Szerbia állandó képviselete fogadást szervezett hétfőn a tagállamok képviselői számára, ahol Aleksandar Vučić beszédet mondott. A szerb elnök kijelentette, hisz abban, hogy a Pristinával kezdett párbeszéd folytatódni fog, és az EU...
Elfogadták a helyhatósági választásokról szóló törvénymódosítást
Elfogadták a helyhatósági választásokról szóló törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a helyhatósági és a belgrádi választásokat egy napon, azaz június 2-án tartsák. A törvénymódosításra 165-en szavaztak igennel, ellene 26-an voltak, ketten tartózkodtak, 11-en...
Mire költünk el 18 milliárd eurót?
Washingtonban meghosszabbították a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Szerbia közötti megállapodást, ami nagyon fontos Szerbia polgárai számára – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter. „Ha megnézzük a gazdaságunkat, mi valóban egy fénylő pont vagyunk. A polgárok talán nem...
Jelentsék, ha fennáll a gyanú, hogy valaki engedély nélkül nyitott orvosi rendelőt
Danica Grujičić egészségügyi miniszter elmondta, hogy idén sokat fektettek be a Torlak Virológiai, Oltóanyag- és Szérumkutató Intézetbe, és sok olyan cég jelentkezik, amelyik szeretne együttműködni az intézettel. A Pink TV-nek elmondta, hogy a Torlak Kínával,...
„A VMSZ átverte a vajdasági magyarságot” Csonka Áron: A VMSZ a Szerb Haladó Párt magyar tagozata
Míg Pressburger Csaba, a Magyar Szó korábbi főszerkesztője szerint ettől a Pásztor–Šešelj-összeborulástól minden tisztességes, a józan eszét és emlékezőképességét még őrző vajdasági magyarnak borsódzik a háta és felfordul a gyomra, addig Pásztor Bálint, a Vajdasági...
Összecsapott a vád és a védelem Donald Trump a bíróság előtt
Hétfőn New Yorkban a nyitóbeszédekkel érdemben is megkezdődött Donald Trump első büntetőpere. Az államügyész egyórás vádbeszéde után a védelem 45 perces ártatlansági magyarázata következett, majd az első tanú kihallgatásával folytatódott a pészach miatt rövidre fogott...
A hónap végéig benyújtják a javaslatot a kötelező sorkatonaság visszaállításáról
A Szerb Hadsereg a hónap végéig javaslatot nyújt be Aleksandar Vučić főparancsnoknak és az állam elnökének a kötelező sorkatonaság visszaállítására vonatkozóan, jelentette be Milan Mojsilović tábornok. Kiemelte, javaslatot tesznek a kötelező sorkatonasági szolgálat...
Így csalták el a választásokat Rövidfilm készült a decemberi választási csalásokról
A ProGlas közzétette Rendszerszintű csalás című filmjét, amelyben a decemberi választás szabálytalanságaira hívják fel a figyelmet. A filmben felszólalnak a kezdeményezés tagjai, ügyvédek és olyan tanúk, akiknek a szülei részt vettek a választások alatt a...
Elhunyt Fehér Márta, a Hét Nap újságírója
Rövid, súlyos betegség után, életének 48. évében elhunyt Fehér Márta, a Hét Nap újságírója, közölte honlapján a hetilap szerkesztősége. Fehér 2017 óta volt tagja a Hét Nap szerkesztőségének, előtte 10 évig a Pannon RTV-ben dolgozott. A hetilap honlapján lévő...
Évente több mint ötszáz ember hal meg a közutakon
A közlekedési balesetben történő sérülések megelőzésének nemzetközi hete alkalmából Szerbia belügyminisztériuma a szabályok betartására és felelős viselkedésre inti a polgárokat, mert, mint a közleményben írják, ezzel közvetlenül hozzájárulnak a közúti balesetek...




























