A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a legerélyesebben elítéli Stevan Bakić, a szabadkai VKT SNS-es tanácsnokának nacionalista kilengését.
A VMDK számára elfogadhatatlan, hogy bárkit is nacionalista inzultus érjen csak azért mert szóvá merte tenni azt a tényt, hogy az egyik szabadkai közvállalat élére olyan személyt neveztek ki, aki nem ismeri a magyart, ami a város egyik hivatalos nyelve, valamint megkérdőjelezte a hatalmi többség azon javaslatát, hogy Brana Crnčević, háborús uszító, Slobodan Milošević, Radovan Karadžić követőjéről utcát nevezzenek el a magyar többségű Palicson.

A VMDK gyalázatosnak tartja a kisebbségi kormánypárt képviselőinek magatartását is, hiszen nem védték meg nemzettársukat a soviniszta kilengést követően, illetve tartózkodtak az utcanév körüli szavazásnál, annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Tanács nem támogatta az utcanév elfogadását.
A VMDK felszólítja Bunford Tivadart, a kisebbségi kormánypárt VKT elnökét, a VKT nevében kérjen bocsánatot Kalmár Zsuzsa színművésznőtől, a Mozgalom a polgári Szabadkáért VKT képviselőnőjétől az elhangzott inzultusért, és határolódjon el a kriptosoviniszta megnyilvánulás elkövetőjétől.


VMDK Press