csak kóstolgat bennünket az evolúció
hol bátrabban és merészebben
hol meg gyáván
megrettenve
a saját gondolatától is
végig sem játszva azt amit elkezdett
s amiből még bármi kisülhetett volna
(de erre ma már nem kérdezünk vissza…)
űröket teremtve
hátrahagyja itt befejezetlenül a megkezdett munkáját
amivel ekkor immár nekünk kell megbirkóznunk
a kiegészíthetetlen tátongással befoltozhatatlanul
a gerincbe préselt furkósbot-roppanással
a tétova tántorgással irányhasadással
repedezett kicserepesedett buzgósággal
az evolúció ránk hagyományozza
munkájának célt tévesztett megtorpanásait
hiszen neki mindegy
a következményeket úgyis mi viseljük
de az evolúciót ki fogja egyszer elszámoltatni minden hibájáért?