Ahogy körbejárok ismert és ismeretlen emberekkel van tele a fejem
akik agyi hajszálereimen kitartóan járkálva találkoznak és zsibonganak
az érthetetlen hangoktól már fáj a fejem
Találkozgatnak mint a városban meg-megállva a tereken elvesznek egymás után kiáltanak keresnek és találnak
vagy nem találnak
de összekuszálják a gondolataimat
Felmerül a kérdés, írja-e bárhol is az agyamban piros betűkkel bármilyen jelzőtáblán
mint a nagy koncerttermekben, hogy
exit
egy nyíl a felirattal – vészkijárat
vészhelyzet esetén törd be az ablakot
Kik ők nekem egyáltalán
Csak találják meg szépen az utat a fülemig vagy jöjjenek elő bármely testnyílásomon
semmi közöm hozzá
Hogy is lehettem ennyire óvatlan
hogy miközben néhányukra gondoltam, úgy hihettem
később már majd nem jelentenek nekem semmit
Mindvégig fogalmuk sem volt arról,
hogy itt laknak az agytekervényeimben
nem csoda hát az sem hogy most meglepetten szembesülnek
a kijárat felé
fordított mutatóujjammal
Szabó Palócz Attila fordítása
