I.

Hamuszín arccal
a szürke világba
zuhan az álmok
éjszakája

görcsös ujjad
sikoltása
visszahívna
e világba

menekül szavad
árnyékvilága
a sóhaj jeleit
iszonyat zárja

az életed
csont keresztje
álmokon túl
térdre esne

a vágyak arcát
álmok terhelik
ki temeti el
ébredéseit.

II.

Változó arcát
rejti az álom
árnyékba takart
virágszálon

egy mosoly valahol
szürkébe hull
a hervadás lépked
hangtalanul

hullám az álom
s hullámzik veled
útjait elfedik
a fellegek

elsuhan végül
és semmibe vész
az elképzelt vágy
lehulló kéz

időbe zuhan
arcod jele
az álom szavára
felelhet-e.

Milyen az ébredés
halk magánya
ki fog visszahívni
e világra

bukásra ébredő
sóhaj a kert
a néma virágok
szirma felett

ha semmi a léte
hol a virág
befele sírjuk a
harmóniát

a néma kérdésre
iszony a jel
a szürke életre
halál felel

a semmire zárja
arcod a csend
kiáltasz-e újra
lehetetlent.