A kis Andrist óvodába
vitte anyukája,
hogy a kedves óvónéni
vigyázzon reája.
Ám Andriskánk csak pityereg,
csak potyog a könnye,
azt hiszi a kis csacsi,
hogy ott marad örökre.
Körülveszi a sok gyerek,
vigasztalja Andrist.
Elmesélik, mutogatják,
mennyi játék van itt.
Sínen futó piros vonat,
képeskönyv, kis hajó.
Nocsak, Andris, ülj fel gyorsan:
rád vár a hintaló!
Elfogy lassan Andris könnye,
felderül az arca,
s Ráró lovát biztatgatva
Beregszászig hajtja.