Rábízni magadat… Lackfi János verse

Rábízni magadat a létre
miként a rozsdás vasfedélre
kifeküdt rozsdaszőrű macska
kinek szemhéja összevarrva

Nem hagyni üres négyzetet sem
melyet a tág tér bevehessen
be kell ültetni körbezárni
virág haszonnövény akármi

Végtelen kötelét a gaznak
húzni a napok behavaznak
kúszik itt a bádog-csatorna
és a lián is: furcsa torna

Csak még meghittebb ami félkész
mutatja folyt köv mondja még élsz
a kátránypapírban egy árva
szög nincs kő nyomtatja le mára

az ötliteres kimosatlan
uborkásüveg őrzi barna
szintjét a lének lám a tűnt íz
– régi táblán jelölve árvíz

Jó hogy a deszka gyalulatlan
csavar kiáll a zsalu rozzant
paralellogramma s a tégla
kis habarccsal üsse kő mégha

a vakolat mögül kinéz is
– löttyedt ajkak között protézis
Éld meg és hagyd élni a kertet
melybe sorsod befőttnek eltett