Helyem elhomályosul az emlékezetben. De nem tűnik el
a messzi utcák csöndje, a változatlan látóhatár, mint az üveg,
mely megcsillan a szem tükrén a fényben és zafírban –
Mennyire közeli még a gyermeki szó, ahogy visszhangzik a csöndben:
„Mama – Mama”
És felröppen megint lentről az utcáról, mint láthatatlan madár.
Visszatér, messziről a gondolatokban, a lét minden pillanatában
minduntalan kitágul az élet, magába gyűjtve a sosem tapasztalt
lényeget.
Így szoros egységben az érzelmekkel, a gondolatokkal –
mint ahogy a vér lüktet
meg nem zavarva a nyugalmat –
életre kel a lélegzet ritmusára, együtt a gondolattal és a dallal.
Ez talán imádság, Fiam, ezek az egyszerű napok,
melyek elsuhannak és halkan visszatérnek
a szemem tükrében – és a vérben
terhüktől megszabadítva.
Ezek az egyszerű napok, Fiam – messze ragadva az utcáktól,
ahol gyermeki hangodat rejti a csönd –
másként, a távolból, idézik föl a te szavad,
amit valaha ajkad suttogott –
de lelkemben most is ugyanolyan gondolatokat ébreszt
és éppoly őszintén beszél
Balássy Péter Pál fordítása
