Réges-régen, valamikor 2003-ban jelent meg Branko Papa halpaprikás receptje, amelyre a lupiga.com portálon bukkantunk, amikor a karácsonyi készülődés közepette megpróbáltunk találni egy igazi, eredeti halpaprikás-receptet, annak az éteknek a hű mását, amelyet például Kopácson tesznek a vendég elé.

Nem valószínű, hogy ez kerül Szenteste napján az asztalra, de úgy éreztük, érdemes a magyar nyelvterülettel is megosztani Branko Papa bölcsességeit, ha másért nem, hát legalább azért, hogy egy kis jókedvet csempésszen az egyre idegesebbé váló ünnepi készülődésbe.

Lássuk tehát, mit mond Branko Papa, milyen az igazi halpaprikás:

 

Ha valaki azt mondja nekem, hpgy ő halász, először is arra kérem, mondja el halpaprikás-receptjét. Még ha nem is tud főzni, az elméletet legalább ismeri. Ha a teória sem dereng, akkor nem is mondhatja magát halásznak. Legfeljebb alsóbbrendű halfogónak. És tisztázzuk azonnal: királyi étekről beszélünk, Halpaprikás Őméltóságáról, nem valami halászléről vagy hallevesről. Ahány szakács, annyi recept. Vannak bizonyos normák is, de azok a normális embereknek valóak. Brankec Papa így főz:

Először megkeresem azt az én tízliteres rézbográcsomat, majd találok valakit, aki kimossa, valaki mást meg elzavarok fáért. Ez alatt az idő alatt megiszom az első sört. Ha a csapat visszatért, tüzet rakunk a bogrács alatt, majd:

– két deci olajra rádobok két kiló apróra vágott vöröshagymát

– hozzácsapok két csapott kaná vegetát, s addig keverem, amíg a hagyma üveges nem lesz

– majd beledobok két doboz hámozott paradicsomkonzervet

– egy fej apróra vágott fokhagymát

– egy csapott kanál oregánót

– két csapott kanál őrölt fűszerpaprikát

– szemes borsot, majd nehéz szívvel felöntöm

– két liter könnyű száraz vörösborral (a naivabbak vizet adnak hozzá).

Mindezt időnként óvatosan megkeverem és forrásig rotyogtatom. Az ízt ellenőrizni kell és meg kell inni a második sört is. Ez hangulatfüggő. A bogrács körül többnyire összegyűlnek az „áldozatok“, akiket megtanítok főzni, így elvégzik a munka kellemetlenebb részét. Utasítom őket, hogy tisztítsák meg és darabolják fel a halat. Harcsáról, pontyról, csukáról, fejes domolykóról lehet szó. A fejet, az uszonyokat és a vacakabb részeket ki kell dobni. Az egyik áldozatnak egy edényben olajat kell forrósítani majd a besózott haldarabokat enyhén körbepirítani. Éppen csak annyira, hogy enyhe kérget kapjon a haldarabok felülete. Amikor ez megvan, a haldarabokat a rotyogó paprikásba teszem, s oda kerül az olaj is, amelyben a hal sült. Ekkor

– adok hozzá öt babérlevelet

– szárított petrezselymet (lehet akár friss is)

– fél tubusnyi paradicsompürét.

Ezt most egy fél órán át rotyogtatjuk. Ha a folyadék mennyisége elpárolgott, szükség szerint pótoljuk a borral, némi fűszerrel pedig tökéletesítjük az ízvilágot. Közben lecsúszik a harmadik sör is. Ráadásul mostanra már úgy viselkedem, mintha én lennék James Bond: már semmit sem szabad keverni, csak rázni lehet a bográcsot, hogy a hal ne essen szét. És a legjobb az egészben: nem tálalok én semmit, mindenki annyit szed, amennyit akar.

Namost, felvetődik a kérdés, hogy mindez hány személyre elég. Általában mindenki repetázuk, így aztán 8-10 főre szól az adag. Már ha nem jön el Franjo, aki három helyett eszik, és hazavágja a matekot. De cserébe szó nélkül kisíkálja a bográcsot, mert valami mindig marad benne…

Különben lehet még használni olajat, vöröshagymát, fokhagymát, ecetet, szárított paprikát. Ez mindenkinek a magánügye. De az már nem Branko Papa receptje.

 

Viszont amit Branko Papa a kommentelőktől kapott az elmúlt években, azt biztosan nem tette az ablakba. A legtöbben a vegetát és az oregánót nehezményezték, de volt olyan hozzászóló is, aki szerint Branko Papát ezzel a hallal kéne addig verni, amíg soha többé nem jut eszébe halpaprikást főzni. Volt, aki szerint az öreg halász konyhaművészete nem terjed ki egy májkrémes kenyér megkenésére sem, mások azt javallották neki, hogy még tejet se forraljon, mert azt is elrontaná, de olyan olvasó is akadt, aki rámutatott: ugyan megtudtuk, hogy mindez hány főre elegendő, csak az nem derült ki a receptből, hogy mennyi az annyi, mennyi halat is kellene ehhez az ételhez biztosítani. Volt olvasó, aki szerint ezt a kutyulékot disznóknak sem lenne szabad adni. A legaggasztóbbnak azt a hozzászólást tartjuk, amely szerint ezt a „receptet“ még elmesélni sem szabad senkinek Szlavóniában, mert azonnal megfeszítenék miatta az embert…

Aztán persze akadtak, akik védelmükbe vették Branko Papát, mondván, hogy a 21. században már annyiféle kombinációt ki lehet próbálni, hogy szomorú lenne szigorúan az alapokra szorítkozni.

A nagy kérdés viszont az, hogy mindezek után mi kerüljön az ünnepi asztalra?