Szerbia megválasztotta új kormányát, amelyben többek között olyan személyek is vannak, akik nyíltan oroszbarát politikát folytatnak, vagy éppen amerikai feketelistán szerepelnek. A nyugati országok elemzői úgy érzik, ez jelzés értékű, foglalta össze az N1.

A két szék között ülés politikának a folytatása ez – vélekedik Bodo Weber, a berlini Demokratizációs Politikai Tanács (DPC) vezető munkatársa.

Az egyik oldalon az Európával és Amerikával való kommunikációért felelnek, másrészt vannak Moszkva felé néző miniszterek, és a két amerikai szankció alatt álló miniszter, Aleksandar Vulin és Nenad Popović.
Ez egy jel Európának, az Egyesült Államoknak és a nyugati országoknak egyaránt. Csak úgy, mint Ana Brnabić kinevezése, ami szimbolikus módja annak, hogy bemutassák, Szerbia elfogad bizonyos európai normákat. A jelenlegi kormány összhangban van a várakozásokkal, miszerint nem lesz előrelépés az európai integrációban – tette hozzá Eric Gordy, a University London College professzora.

Weber úgy értelmezi az új kormány összetételét, mint a Vučić-rezsim tanulságát a nyugati tétlenség miatt, miszerint senki nem tehet semmit ezzel a rezsimmel. A belgrádi Politikatudományi Kar docense Stevan Nedeljković kiemelte, Szerbia külpolitikája továbbra is négy pilléren áll, míg Philip Eidus, az FPN professzora hozzátette:

Ez a kormány az Európai Unió felé azt üzeni, hogy ne szorítsák túlzottán a jogállamiság, a demokrácia vagy éppen Koszovó köré Belgrádot, amennyiben a saját pályáján akarják az országot tartani. Valamint jelzi azt is, hogy Moszkva kész megerősíteni a stratégiai partnerségét.