Bemutatták a Hexa nevű repülő taxit. Igaz nem Szerbiában, és nem is Aleksandar Vučić szerb elnök repült vele először, hanem a világ egyik legfejlettebb országában, Japánban került sor a bemutatóra.

A lebegő jármű Tokióban, a SusHi Tech Tokyo startuprendezvény pénteki napján 500 néző szeme láttára emelkedett 10 méter magasba a Tokyo Big Sight kongresszusi központ parkolójában, írja a hvg.hu.

A tokiói vezetés közölte: a repülő járművek a közlekedés következő generációjának részévé válva hatékony megoldást jelenthetnek a forgalmi torlódások kezelésében és a katasztrófa sújtotta területekre küldött segélyek szállításában.

Az amerikai Lift Aircraft Inc. által gyártott Hexa 4,5 méter széles, 2,6 méter magas és mindössze 196 kilogrammot nyom, együléses utastérének tetejére 18 propellert rögzítettek.

A járművel talán a legnagyobb gond az ára, ugyanis közel félmillió dollárba kerül, így a szerbiai életszínvonalat figyelembe véve, nem reális, hogy Aleksandar Vučić ígérete szerint három év múlva már Szerbiában is ilyenekkel közlekedünk.

Vučić: Nem érdekel az ellenzék bojkottja, 2027-ben repülni fognak a taxik

A Hexa szombaton, szerdán és csütörtökön napi két tizenöt perces, ingyenesen megnézhető bemutatót tart – közölték rendezvény szervezői.

Koike Juriko, Tokió kormányzója a Hexa bemutatóján elmondta: szeretné, ha minél többen megtapasztalnák a csúcstechnológiás fejlesztést, és alig várja, hogy a “repülő autó” a közlekedés részévé váljon.

A cég úgy tervezte meg a Hexát, hogy az automatikusan megkezdje a landolást, ha az akkumulátorokból (mindegyik rotorhoz egy külön álló pakk tartozik) kezd kifogyni a szufla. A drón képes 6 rotorral is stabilan működni, vészhelyzet esetén egy ejtőernyő nyílik ki, amivel a földig ereszkedik a gép, a talpait pedig úgy alakították ki, hogy akár vízre is le lehet szállni vele.