Az ellenzék bejelentését kommentálva, miszerint bojkottálni fogja a június 2-ai fővárosi választásokat Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta, egyáltalán nem érdekli.

Az államfő szerint az ellenzékben profi hazudozók vannak, akik saját maguknak sem hiszik el, amit mondanak.

– Nem indulnak a választásokon, de nem a névjegyzék miatt, hanem mert tudják, hogy nem győzhetnek – magyarázta az elnök.

Vučić az ország fejlesztésére vonatkozó tervekről azt mondta, amennyiben nem adódnak komolyabb biztonsági problémák, akkor 2027-ben az Expo 2027 keretében már a repülő taxikat fogják népszerűsíteni.

– Nekünk az Expóra már repülő taxijaink lesznek – jelentette ki Vučić.

„Foglalják törvénybe, hogy az állami vezetők pszichofizikai alkalmasságát évente vizsgálják ki!”