Sokan várják a karácsonyt, s ez alól a Szabad Magyar Szó szerkesztősége és a médiaínyencek sem kivételek, ugyanis ilyenkor a Magyar Szó napilap címoldalán ott mosolyog Pásztor István két- vagy háromhasábos fényképe, s a lap főszerkesztőjének, Varjú Mártának köszönhetően minden esztendőben elkészül az alákérdezős interjúk koronázatlan királya, az interjú, amelynek határon innen és határon túl is kötelező tananyagnak kellene lennie az állam által pénzelt, mikrofonállványokat képző intézményekben, de még azon túl is.
Vegyük csak sorba, melyek azok a kemény kérdések, amelyekre Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szinte vért izzadva kellett válaszolnia:
- A nemzetfelemelkedési folyamat nem jön magától, tenni kell érte, nem is keveset.
- Több mint tíz éve a VMSZ elnökeként a folyamatokat biztos kézzel irányítja a vajdasági magyar közösség fennmaradása érdekében.
- Mi határozta meg leginkább az elmúló esztendőt?
- Az elnökjelölt személyét közösségen belül fenntartásokkal fogadták, mégis sikerült a voksolás fontosságáról meggyőzni a közösséget.
- Ön szerint az elnökválasztás után megerősödött a közösségünk?
- A 2017-es év másik meghatározó jellemzője bizonyára a Prosperitati Alapítvány által kifejtett tevékenység volt.
- Mi a legfőbb hozadéka az elképzelésüknek?
- Itt tartunk most, de szinte már előrevetítődik a 2018-as év feladatköre is.
- Milyen nagy horderejű akciót folytattak a magyarországi választásokon való részvétel céljából?
- Jelenleg a nemzeti tanácsokról szóló törvény közvitájával szembesülünk, amely során világossá válik számunkra, hogy a felkínált lehetőség enyhén szólva nem a legideálisabb.
- Jövőre nemzeti tanácsi választások lesznek. Erre hogyan készülünk?
A tizenegy „kérdésből” hat, vagyis több mint a fele kijelentés, ezeket alá is húztuk. Ha választani kell kedvencet, akkor mi az utolsóra szavazunk, amelyben Varjú Márta elismeri, annyira jól sikerült a közösségépítés, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Szó, és persze minden igaz (értsd VMSZ-re szavazó), az újságot vásárló magyar együtt készül a jövő évi Magyar Nemzeti Tanács választásra.
De ne a körítéssel, hanem a lényeggel, Pásztor István válaszaival foglakozzunk. Ezek közül egy mindenekelőtt kiemelkedik, amelyik nem más, mint amikor Pásztor azt magyarázza, sikerült megértetni a közösséggel az elnökválasztás előtt, hogy Aleksandar Vučić a megfelelő szerb államfő.
„ A múlttal mindenkinek magának kell elszámolnia, de az a politikai helyzet, amiben akkor voltunk, az nem a múltról szól, hanem a máról és a holnapról. Felelősségteljes döntés született, nem megengedve, hogy az érzelmek alapján, hanem csakis az érdek mentén alakuljon ki, az egyetlen racionális lépés. Hogy mennyire nem vagyok egyedül ebben, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vajdasági magyar szavazópolgárok túlnyomó többsége, akik az urnák elé járultak, elfogadták ezt, attól függetlenül, hogy volt bennünk fenntartás, mégis felülkerekedett az észszerűség.” – mondja Pásztor, majd hozzáteszi:
Amit politikai értelemben ma Aleksandar Vučić képvisel Szerbiában, az egybeesik azzal, amiért mi 25 évig síkraszálltunk.
És akkor jöjjenek a Best of(f) Pásztor & Varjú mondatok:
– A VMSZ olyan párt, amelynek alapvető stratégiai célja a nemzet felemelkedéséhez való hozzájárulás.
– Mi, vajdasági magyarok a trikót majicának nevezzük, az üdítőt pedig szoknak. Ezek vagyunk, és mindig úgy definiáljuk magunkat, mint a magyar közösség része.
– Emberemlékezet óta a vajdasági magyar közösség olyan értékű elfogadottságnak és megbecsülésnek nem örvendhetett, mint most. Ez nem máról holnapra jött létre, sokan sokat dolgoztak ezen.
– Nem azt akarjuk, hogy bárki is haszon nélkül dolgozzon, de az nem engedhető meg, hogy egy réteg bezsebeli az összes hasznot, a többi pedig éhbérért vagy semmiért dolgozik.
– A terepi munkának köszönhetően szembe kerültünk a valóssággal, kiderült, hányan vagyunk, milyen kondícióban vagyunk. Aránylag objektíven megállapítást nyert, hányan vagyunk, hányan nem vagyunk (ezt is fontos ám tudni, enélkül ne készüljön egyetlen egy stratégia se – a szerz. megj.), mennyien mentek el. Sokan elmentek.
Arról, hogy:
- pár nappal ezelőtt letartóztatták Bábi Attilát, az MNT hivatalvezetőjét
- a Magyar Szó címoldalán szerdán és csütörtökön is az jelent meg vezércikkben, hogy az újságírók alulfizetettek
- Tordán három héten át szünetelt a tanítás, mert nem volt fűtés
- év közben szűnt meg egy szak a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban
- a nemzeti tanácsokról szóló, a kisebbségeket igen nehéz helyzetbe hozó törvénytervezetről
mi az elnök úrnak a véleménye, sajnos nem esik szó az interjúban, mivel minden bizonnyal az elnök úr nem kapott kérdést ezekre a jelentéktelennek tűnő, az ellenzék által felfújt, a közösség jövőjét nem érintő és nem befolyásoló témákkal kapcsolatban.
Ahogy Orbán Viktor mondta: Boldog karácsonyt!
Vendégszerzőnk: Surányi Zsolt