A világbajnok birkózó, Nemes Viktor bejutott az oroszországi Kaszpijszkban zajló Európa-bajnokság 77 kilogrammos súlycsoportjának döntőjébe, amelyet kedden 17 és 20 óra között rendeznek majd meg.

Nemes a negyeddöntőben a magyarországi Lőrincz Tamás ellen győzött magabiztosan, 5:1-re.

A zentai versenyző egy mögé kerüléssel és válldobással szerezte meg a győzelmet, s bejutott az elődöntőbe, ahol a svéd Bjurberg Alex Kessidis várt rá.

A bolgár Sztojan Dobrev tanítványa másfél perc után szerzett pontot, ami után a svédnek le kellett mennie parterre-be, viszont Nemesnek nem sikerült eldobnia, Bjurberg kivédekezte a helyzete, így maradt az 1:0 a szerbiai válogatott versenyzőnek, s az első menet végéig nem is változott az állás. A második menetből még két perc volt hátra, mikor ugyanaz történt mint az elsőben: Nemes újabb pontot szerzett, a svédnek ismét parterre-be kellett mennie, de újabb pont ezúttal sem született, így az utolsó másfél perc Nemes 2:0-s vezetésével kezdődött. Az utolsó fél percben a svéd mindent megpróbált, de a zentai birkózó okosan akadályozott meg minden próbálkozást, így bejutott a keddi döntőbe.

A másik ágon az orosz Roman Vlaszov és az azeri Elvin Murszalijev mérkőzött meg a döntőbe jutásért, s Vlaszov esélyt sem adott ellenfelének, aki ellen már az első menet végén 4:0-ra vezetett, s ezt az előnyét meg is őrizte a második menet végéig, így kiharcolta a döntőben való szereplést.

A keddi helyosztók és döntők – 55, 63, 77, 87 és 130 kg – közép-európai idő szerint 17 órakor kezdődnek, így várhatóan Nemes fél hét felé lép majd szőnyegre az aranyéremért.

Nemes tavaly augusztusban megnyerte a Párizsban megrendezett világbajnokságot, miután a döntőben 4:1-re nyert az orosz Alekszandr Csehirkin ellen.

Nemes Viktor a világ tetején!

A világranglista nyolcadik helyén álló Nemes Viktor megnyerte a Párizsban zajló felnőtt birkózó-világbajnokságon a 75 kilogrammosok versenyét, így megszerezte pályafutásának első világbajnoki aranyérmét! Mint ahogy arról már beszámoltunk, a zentai Nemes az első fordulóban 2:1-re nyert az iráni Szajed Morad Abdvali, a riói olimpia bronzérmese, a világranglista második helyezettje ellen, utána pedig a kazah Makszat Jerezsepovot, Ázsia bajnokát győzte le 3:1 arányban.

A tavalyi, Újvidéken megrendezett Európa-bajnokság előtt Nemes azt mondta, remek formában van, azonban mindjárt az első fordulóban vereséget szenvedett, így a torna egyik legnagyobb meglepetéseként már a rajton búcsúzni kényszerült.

Nemes Viktor: Ha most nem leszek Európa-bajnok…

Már csak tizenkét nap maradt hátra a 2017-es felnőtt birkózó Európa-bajnokság kezdetéig, amelyet Újvidéken rendeznek majd meg május 2. és 7. között. A szerbiai versenyzők közül az aranyérem megszerzésére a zentai Nemes Viktor számít az egyik főesélyesnek, aki az előző kontinensbajnokságon ezüstérmes volt, a riói olimpián pedig hetedik lett.

Ami tavaly májusban nem jött össze Nemesnek, az sikerülhet az idén május elsején, amikor a zentai birkózó, aki a 2016-os Eb-ezüstérme után megszerezheti a kontinensbajnokság legjobb birkózójának járó aranyérmet is.