Vannak focicsapatok, amelyeknek egy „ici-picit” többet segít a bíró. Amelyek tömérdek pénzből rakják össze az első tizenegyet. Néha még a padon ülőket is sok pénzért toborozzák. Az ilyen csapatok abszolút biztosra mennek a győzelem szempontjából. És láss csodát, a méregdrága csapat mégis állandóan veszít. Méghozzá nem is akárhogyan. Néha 3:0, néha 6:0, egyes esetekben akár 10:0 a végeredmény. Csak épp nem a javukra…

Valahogy így van ez a zentai VMSZ 11 képviselőjével is, akik a zentai képviselő-testület padsoraiban ülnek. Mondom, ülnek, mert mást nem is nagyon csinálnak! Ha nem lennének ott –  kivéve mikor szavazni kell -, senki sem venné észre, hogy üresek a képviselői székek. Egyetlen dolguk, hogy szavazógépként rábólintsanak minden magyar- és Zenta-ellenes döntésre, amit megkövetel tőlük a politikai „ pásztoruk”. Pásztor Istvánnak meg a saját atyaúristene, Aleksandar Vučić  osztja a feladatokat, melyek célja minél jobban és gyorsabban ellehetetleníteni a még megmaradt magyarságot.

De lássuk, hogyan is tejesítettek a VMSZ csapat tagjai! Hatan közülük még a mikrofonnal sem találkoztak az elmúlt két év alatt. Ők képezik a VMSZ „néma levente” nevű altagozatát. Hárman  időről időre felszólalnak, de annyira nincsenek képben, hogy képtelenek megvédeni pártjuk álláspontját. Egyik játékosuk, aki a testület alelnöke is egyúttal, csak akkor szakítja meg szerzetesi némasági fogadalmát, amikor durván sértegeti az ellenzék egyes frakcióvezetőit. És végül ott van  a 9. számú mezt viselő főcsatáruk, aki, látván a VMSZ gyér teljesítményét, demagóg és üres szózatokkal probálja menteni csapatát.

Mikor két évnyi állandó vesztes testületi csatározás után a csapat rájött, hogy már a hívei, és a velük szövetségben lévő Szerb Haladó Párt is röhög tehetetlen parlamenti szereplésén, észbe kaptak (jogosan), hogy itt már nem elég a játékosi „virtus”, itt már többet kell tenni. Ezért aztán hosszú agyalás után kitalálták, hogy a „szemtelen” szócsaták állandó győztesének, azaz az  ellenzéknek új parlamenti ügyrendet „ajándékoznak”.  A frakcióvezetőknek ezzel tízről hat percre, a többi képviselőnek pedig ötről három percre rövidítették a felszólalását. Nekik ez csak jó: a VMSZ így sem, úgy sem használja ki a felszólalási időkeretét, de legalább az ellenzéket korlátozhatja.

De úgy látszik, még ez sem volt elég, biztosra akartak menni, ezért az április végi ülésen teljesen kitiltották a nyilvánosságot, megszüntetve az ülések televíziós közvetítését. Az ilyen, kommunista időket idéző titkos ülésen aztán már magabiztosan megszavazhatták, az ellenzék tiltakozása ellenére is a víz, illetve a hulladékelszállítás 25, illetve 10 százalékos emelését.

De nézzük, miért is hajlandó a 11 (magyar) VMSZ-játékos megszavazni mindent, ami Zenta, a zentaiak és a magyarság ellen szól!

Az első és legfontosabb természetesen a személyes érdek.  Nagyobb részük az önkormányzat alkalmazásában áll munkaviszonyban, tehát munkájuk közvetlenül függ attól, hogy hogyan szavaznak. Egyeseket közbeszerzési bizottság(ok)ba neveztek ki, mások földművesek, akik ugyebár joggal várják el, hogy biztos befutók legyenek mondjuk egy-egy munkagépre pályázva. Ismét mások vállalkozók sarjai, akiknek a szülei több százezer eurós támogatásokat kaptak a Prosperitati (vagy annak elődje) különböző pályázatain.  Más szóval: nincs egyetlen játékosuk sem, aki ne függne így vagy úgy a VMSZ-től, ugyanakkor viszont egyikük sem függ Zenta polgáraitól. Valamilyen módon tehát törleszteni kell mindazokat az előnyöket, amelyeket a megbízóiknak köszönhetően élveznek.  Ezért a megalkuvó magatartásért azonban – amelynek igazi kárvallottjai Zenta és a zentai magyarok – előbb-utóbb fizetniük kell.  Ahogyan Dr. Faustusnak is fizetnie kellett, amiért odaadta a lelkét Mephistónak, cserébe annak szolgáltatásaiért Goethe művében, úgy egyszer majd hozzájuk is bekopogtat az ördög, követelve jogos jussát.

 

Vendégszerző: Boris Zec, okleveles jogász, a Zenta a zentaiaké! frakció tagja