Egyszer legyen komoly, ami komoly.
Sokat voltam egyedül,
de nem éltem egyedül soha.
Ha valakivel voltam, sokszor boldog voltam,
de mindezt véletlennek tartottam.
Ők ketten voltak a szüleim, de mások is lehettek volna.
Miért ez a barnaszemű volt a bátyám,
és nem az a zöldszemű a szemközti peronról?
A taxisofőr lánya volt a barátnőm,
de ennyi erővel egy ló fejét is átkarolhattam volna.
Jártam egy férfival, szerelmes voltam,
és ugyanígy ott is hagyhattam volna,
és elmehettem volna az idegennel,
aki szembejött velünk az utcán.
Nézz rám, vagy ne nézz.
Add a kezed, vagy ne add.
Nem, inkább ne add a kezed, és nézz másfelé.
Azt hittem, ma újhold van,
nincs nyugodtabb éjszaka, mint ez,
a városban sehol nem fog vér folyni.
Soha nem játszottam senkivel,
mégsem nyílt fel a szemem soha, s nem gondoltam:
ez most komoly. Így múlt fiatalságom.
Csak én voltam ennyire komolytalan?
Az idő ennyire komolytalan?
Soha nem voltam egyedül, nem voltam társtalan,
             de társam sem volt.
Most már nem bánnám, ha magányos lettem volna.
Hiszen a magány azt jelenti: vagyok, aki vagyok.
Most már mondhatom ezt, mert ma végre magányos vagyok.
Legyen elég a véletlenből!
Itt az elhatározás újholdja!
Nem tudom, van-e meghatározottság; elhatározás biztosan van!
Légy határozott!
Most mi vagyunk az idő!
Nemcsak az egész város, az egész világ…
…kiveszi részét elhatározásunkból.
Kettőnk több most, mint mi ketten.
Megtestesítünk valamit.
Ülünk a nép terén, és a tér tele van emberekkel,
akik ugyanazt szeretnék, mint mi.
Mi határozzuk meg mindenki játékát! Készen állok.
Most rajtad a sor. Kezedben a játék. Most vagy soha.
Szükséged van rám. Szükséged lesz rám.
Nincs nagyobb történet, mint kettőnké,
férfi és nő története.
Lesz egy új történet óriásokról,
akik láthatatlanok és sokáig magzatok maradnak,
új törzsatyák története.
Nézd a szememet! A szükségszerűség képmása,
jövője mindenkinek, aki a téren nyüzsög.
Múlt éjjel egy ismeretlen férfiról álmodtam,
ő volt a férjem. Csak vele tudtam magányos lenni,
előtte voltam nyitott, egészen nyitott, egészen előtte,
egészét egészen magamba fogadtam,
és körülzártam a közös boldogság labirintusával.
Tudom, hogy te vagy az.

Márton László fordítása