Történelmi mélypontja közelében stagnált a nemzetközi devizakereskedelemben a forint árfolyama csütörtök reggel az euróval szemben, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben 1 éves mélypontra csökkent, írja az MTI.

Az eurót reggel nyolc órakor 327,71 forinton jegyezték a szerda esti 327,85 forint után. Szerdán az euró jegyzése 328 forint felett is járt, ahol a forint történelmi mélypontot állított be.
A dollárral és a svájci frankkal szemben a forint gyengült: a dollár jegyzése a szerda esti 282,93 forintról 283,53-ra, a svájci franké pedig 283,79-ről 284,24 forintra emelkedett csütörtök reggelre. A dollár és a svájci frank esetében a csütörtök reggel elért árfolyam nagyjából 1 éves csúcsnak felel meg.

Az index.hu azt írja A forint több okból is gyengül, az MNB-nek pedig ez úgy tűnik, hogy eddig teljesen megfelel, nem akarnak kamatot emelni. Ők azzal érvelnek, hogy az MNB-nek inflációs célja van, nincs árfolyamcélja. Ami igaz is, de ha nagyon bezuhan a forint árfolyama, akkor előbb-utóbb nekik is lépniük kell majd.

Ami annyiból is gond, hogy korábbi jelentős döntéseikkor mintha arra bazíroztak volna, hogy sokáig marad az alacsony kamatkörnyezet.

A forintgyengülést és a hozamnövekedést egyébként túlnyomórészt külföldről jövő folyamatok okozzák, amelyek hosszabb távon is meghatározónak bizonyulhatnak:

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elkezdett kamatot emelni, aminek hatására most ott tartunk, hogy már nemcsak a feltörekvő országok körében számít kirívóan alacsonynak a magyar állampapír hozama, de egyes időtávokon már a jóval biztonságosabb amerikai kötvények is jobb befektetést jelentenek.

Emellett előfordulhat, hogy az inflációs környezet megváltozik, és például az olajárak emelkedése miatt (amelyet az OPEC törekvései mellett az USA–Irán-konfliktus is fűt) beindul a drágulás.

Az Európai Központi Bank pedig véget vetett az eszközvásárlási programjának.