KÉRDÉS:

Talán fura kérdéssel fordulok Önökhöz, de mégis megteszem. Az érdekelne, hogy mikortól beszélhetünk már egy sportcsapat iránti függőségről? A fiam a labdarúgó világbajnokság összes mérkőzését nézi, ugrál, őrjöng közben, főleg, amikor az általa favorizált csapat játszik. Gyűjti a Pannini albumot is, minden pénzén képecskéket vesz és ragasztgatja az albumba. Kicsit aggódom, hogy nem nagyon lehet vele beszélni sem a meccsek alatt, és amiatt is, hogy a szervezetét nem viseli-e meg túlságosan az, ha veszít az a válogatott, amelynek ő szurkol. Nem titok, káromkodik is közben, ha kimarad egy helyzet, sőt ordít a játékosokkal, akik több ezer kilométerre vannak tőle…

Van-e olyan pont, amikor már emiatt a túlzott imádat miatt orvoshoz vagy pszichiáterhez kellene fordulnom? A viselkedése miatt már alig várjuk a férjemmel a vb végét, de bízunk benne, hogy négy év múlva már nem fog így viselkedni.

Előre is köszönöm a válaszukat.

Tisztelettel,
(Szabadka)

VÁLASZ:

Kedves Kérdező !

Érdekes kérdést vetett fel: mikor vált át az intenzív rajongás már-már kóros viselkedéssé, kötődéssé…?

Feltételezem, hogy gyermeke kiskorú: kamasz vagy esetleg  fiatal felnőtt korú. A foci, a sportközvetítések, pláne valamilyen komolyabb bajnokság vagy olimpia, csoda dolgokat tud kihozni a fiúkból, férfiakból – sokszor a hölgyekből is. Sok energiát felszabadít, talán az agresszió egy részét le is köti, bár erről gyakran megoszlik a szakemberek véleménye. Szerintem biztos jobb, ha az emberek sportban mérik össze az erejüket és nem harcokban, háborúban…

Serdülőknél, de akár felnőtteknél sem tekinthető kórosnak egy ilyen meghatározott ideig és témában megjelenő rajongás, lelkesedés, bevonódás – az extremitásokat kivéve, amikor már az étkezést, alvást is veszélyezteti ez az állapot, netán egy másik embert. Ám ezt kívülről megakadályozni, legátolni sokkal inkább járhat negativ következményekkel. Mint mindenben, itt is a mérték a lényeg, és hát ahogy ön is mondja, az ember, különösen egy kamasz négy év alatt sokat változhat. Tehát egy következő ilyen eseménynél már lehet, hogy nem ugyanazokért a dolgokért fog rajongani a fiuk, hanem egész más fogja érdekelni.

Az átlagos, „normális” és a kóros viselkedés  között sokszor nehéz megtalálni az átmenetet, talán leginkább  az idő dimenziójából nézve tudjuk elhatárolni a kettőt.

Remélem kicsit megnyugtattam. Igaz, látatlanban adott válaszom csak általánosságban vonatkozhat egy ilyen igencsak aktuálisnak tűnő  kérdésre.

Üdvözlettel,
Dr. Bezzegh Éva