Habár már hagyományosan a fogadóirodák élete is mindig felpörög egy-egy labdarúgó-világbajnokság alkalmával, izgalmas fogadások ma már a közösségi médiában is köttetnek. Így például Zlatan Ibrahimović, a jelenleg a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatában játszó, bosnyák származású svéd sztár fogadást ajánlott David Beckhamnek, az angol válogatott korábbi csillagának a ma délutáni svéd-angol világbajnoki negyeddöntő előtt.

Ibrahimović azt írta, hogy ha az angolok győznek Szamarában, akkor a világ bármely pontján meghívja Beckhamet egy vacsorára, ha viszont a svédek nyernek, akkor az angolnak kell egy IKEA-ban bútort vásárolnia számára.
Beckham – aki korábban ugyancsak játszott a Galaxyban – elfogadta a kihívást, és ő is ismertette a fogadási téteket. Svéd siker esetén valóban megveszi Ibrahimovićnak a kért lakberendezési tárgyakat, ha azonban az angolok diadalmaskodnak, akkor a bosnyák származású svéd sztárnak el kell mennie az angol válogatott egyik meccsére az angol válogatott mezében, a félidőben pedig halat és sült krumplit (fish and chips) kell ennie.

A két futballsztár korábban együtt is játszott, nyitóképünk ezt az időszakot idézi fel: Ibrahimović és Beckham közös gólöröme egy régi meccsen…