Zavartalanul érkezett meg a kora délutáni órákban a Kossuth térre a sorrendben immár huszonharmadik Budapest Pride felvonulásának több ezres tömege. Az Andrássy út után a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány tagja ugyan bejutott a vonulók közé, Budaházy Györgyék transzparensekkel és bekiabálásokkal akarták megzavarni a menetet, de a rendőrség biztosította a rendet.

A rendőrség nem a rendezvény résztvevőit védené, hanem az ellentüntetőket zárná el a Budapest Pride résztvevőitől – mondta a Hír Televízió tudósítójának a rendezvény egyik szervezője. A menet a Városligetből ment át a Kossuth térre. Több szélsőjobboldali csoport is jelezte korábban, hogy tüntetni fog a szexuális kisebbségek jogegyenlősége ellen.
A felvonulás mellett egyébként harmincöt ország nagykövetsége állt ki közös közleményben, a magyar kormány és a kormánypártok nem csatlakoznak a rendezvényhez.
A helyszíni tudósítások szerint legalább öt helyen volt a menet útvonalán ellentüntetés, az egyik a Kodály Köröndnél – ahol Budaházy és barátai várták, hogy elvonuljon ott a menet. Az ellentüntetés egyik szervezője az Indexnek azt mondta, hogy azért terveztek öt-hat kisebb demonstrációt sorban különböző helyszíneken, mert ha már nem tudták elérni, hogy a Pride-osok kordonok között vonuljanak, ezeken a csomópontokon legalább a rendőrök kénytelenek voltak kordonokat húzni

Nyitóképünk helyén a Szabad Magyar Szó saját felvételekből készült képgalériáját láthatják olvasóink.