Szerbia-szerte évek óta gyakran vált ki közfelháborodást az iskolák igazgatóinak megválasztási procedúrája. Legutóbb a gombosi iskolában teremtett lehetetlen helyzetet és széleskörű elégedetlenséget a vezető megválasztása és a megválasztás körülményei. Nehéz elfogadni, hogy egy közösség meghatározó tagjának kilétéről maga az oktatási és tudományügyi miniszter döntsön (a tartomány területén az oktatási titkár beleegyezését kérve), más testületek véleményével szemben, minden indoklás nélkül, vélhetőleg kizárólag a politikai alkalmasságot figyelembe véve. A legújabb oktatási kerettörvény nemcsak a tantestületet, a kisebbségi tannyelven is tanító iskolák esetében a nemzeti tanácsot, de még az iskolaszékeket is mindössze véleményező joggal ruházza fel. Ilyen körülmények között a központosítás, egy társadalmilag heterogén országban lehetetlen viszonyokat teremt az oktatásban.
Azok a demokratikus döntéshozatalt erősítő testületi vélemények, mint a tantestületé vagy a nemzeti tanácsoké, csak akkor számítanak, adnak hivatkozási alapot a döntéshez, ha egybehangzóak a hatalmi politika elvárásaival. A gombosi igazgatóválasztás kapcsán kiadott közleménye a Tartományi Oktatási Titkárságnak ezt tökéletesen példázza. Tudnak ugyan a tantestület és az MNT döntéséről is, de ezek, bár ugyanazt a jelöltet támogatják szinte egyhangúlag, mégsem kötelező érvényűek, és a titkárság szabadon választ a másik jelöltet 5:4 arányban támogató iskolaszéki döntés mellett.
Szomorú, de sajnos igaz, a sokat dícsért magyar nemzeti autonómia szerve, az MNT álláspontja is csak addig mérvadó, amíg az pontosan ugyanazt képviseli, amit a VMSZ. Nincs helye szakmaiságnak, lefektetett testületi döntéshozási elveknek, többségi véleménynek, ha a pártérdek mást diktál. Abban az esetben még a VMSZ által delegált Nyilas Mihály vezette titkárság is kihátrál az MNT döntése mögül.
Az iskolarendszer Szerbiában évtizedek óta politikailag túlterhelt. A kilencvenes években szinte kivétel nélkül a hatalmon lévő párttal maximálisan lojális egyének lehettek igazgatók. 2000 októberét követően szinte mindenütt igazgatóváltásra került sor, mindössze néhány vezető maradhatott, sajnos nem feltétlenül a munkájuk minősége miatt, hanem azért, mert nagyon gyorsan tudtak politikai irányvonalat váltani. Létrejöttek az iskolaszékek, melyeket a törvény szerint egyharmados arányban delegált a helyi politikum. Egészen 2017-ig az ilyen módon létrejövő testületek döntöttek az igazgatók kilétéről. A miniszter mindössze a folyamat törvényességét volt hivatott ellenőrizni. A formailag demokratikusnak tűnő döntéshozási mód gépezetébe azonban számtalan alkalommal csúszott gyakorlati hiba: a politikum iskolaszéki delegáltjain kívül ugyanis gyakran a szülők, illetve a tanárok közül kikerülő egyének megválasztását is maga az igazgató, vagy a helyi döntéshozók befolyásolták. Ha nem az iskolaszék összetétele volt manipulált, akkor az igazgatóválasztási procedúra során történtek nyomásgyakorlások a szavazást illetően, akár a tantestület, akár az iskolaszék tagjai felé. Az aktuális gombosi igazgatóválasztás során is nyomásgyakorlás történt az iskolaszék tagjaira, még akkor is, ha már nem ez a testület hoz végső döntést. Gondoljunk csak bele: a testületek és a politikai véleményezők gyakran úgy hoznak döntést, hogy a pályázókról gyakorlatilag semmit sem tudnak, csak egy név a papíron, valamint egy nem formális információ a politikai hovatartozásról. Ilyen körülmények között szinte vakmerőségnek számít pályázni politikai háttér nélkül. Láthatjuk is, szinte mindig csak egy, vagy két pályázó akad, ugyanakkor a minőség érdekében mindenképpen szükség lenne arra, hogy sokkal szélesebb kör pályázzon a vezetői helyekre.
A politikumnak úgy tűnik végtelenül fontos, hogy az iskolákat a hatalomhoz teljesen lojális emberek vezessék, ebbe az irányba mutat a legújabb jogalkotási változtatás is, miszerint a miniszter dönt az igazgatók megválasztásáról. Ezt azzal magyarázzák, hogy csak így tudják garantálni a jogszerű működést és a minőséget, miközben tudjuk, mérhetetlen politikai tőkét jelent egy intézményvezető lojalitása. Az elmúlt évtizedekben a szerbiai oktatás elvesztette a lépést a társadalmi átalakulással, nem tud megfelelni az új kihívásoknak. Rengeteg újszerű problémával kell megküzdeni, a rendszer pedig teljesen tehetetlen egy ilyen centralizált módon felállított irányítással. Az iskolai kerettörvény, az általános- és középiskolákra vonatkozó törvények és szabályzatok már 2003-ban előírták az oktatási intézmények vezetői számára az ún. licenszet, de a vizsgabizottságok a mai napig nem álltak fel. 2013-ban egy szabályzat is napvilágot látott, amely előírja számukra a kötelező kompetenciákat, ez a dokumentum is parlagon hever. A fentieket figyelembe véve egészen érthető, hogy miért.
Mindezen körülményeket mérlegelve az oktatáspolitika formálói számára, főként az igazgatóválasztással kapcsolatosan a következő ajánlásokat fogalmazzuk meg:
– Minél előbb decentralizálják az oktatást Szerbiában.
– Az igazgatókat kizárólag a felmutatott eredmények és kompetenciáik alapján válasszák meg, egy transzparens, reális követelményrendszer mentén.
– A kisebbségi érdekvédelemnek célja kell legyen, hogy ebben a követelményrendszerben külön feltételként szerepeljen a kisebbségi nyelven is tanító iskolák leendő igazgatói számára a kisebbségi nyelv és kultúra ismerete. Ennek alternatívája csak ott lehessen, ahol az iskola nagyobb diáklétszáma miatt igazgatóhelyettes alkalmazására is van lehetőség, akkor viszont az ő személye iránt kell ilyen feltételeket támasztani és pályázat útján megválasztani, szintén a követelményrendszer alapján.
A Magyar Mozgalom elnöksége
