A törökbecsei községhez tartozó Bocsár településen található Hertelendy-kastély a hat és tizenegy év közötti gyerekek rekreációs helye lesz. Hogy ez valóban megtörténjen, ahhoz egy lépéssel közelebb kerültünk, ugyanis a tartományi Nagyberuházási Alap kiírta a felújítással kapcsolatos tervdokumentációról, valamint a komplexum részeként új objektumok építéséről szóló pályázatot.

A bocsári Hertelendy-kastélyban 2005-ig pszichiátriai klinika működött, aminek a megszűnése után az épület üresen állt, és senki nem viselte gondját, így az idő vasfoga alaposan kikezdte. Hét évvel ezelőtt, 2011-ben elkezdődött a felújítása és a hozzáépítés, azzal az elképzeléssel, hogy a Hertelendy-kastély majd a különleges igényű gyerekek szálláshelye lesz, azonban a munkálatok leálltak.