Ismerkedő látogatásra érkezett a Magyar Nemzeti Tanács székházába Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosa és küldöttsége szerda délután, tudósít a Pannon RTV.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke a találkozót követően elmondta, hogy az EBESZ az elmúlt években sok időt és figyelmet szentelt egyebek mellett az oktatás terén a tankönyvkiadásra és a szerb nyelv módszertanának kidolgozására is. A kisebbségügyi főbiztos, aki először járt Szabadkán kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által felépített modell más országok kisebbségeinek is irányt mutathat.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mostani látogatása azért is jelentős, mert a Magyar Nemzeti Tanács négy éves mandátumának a végéhez érkezett. Így az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával együtt összegezni tudták az eddig elért eredményeket – mondta Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

Ezt a modellt meg kell mutatni más országok kisebbségeinek is, ezzel segítve helyzetük javítását – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Lamberto Zannier, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa:

„Úgy látom, hogy ez egy nagyon aktív tanács és csak üdvözölni tudom ezt az erős elkötelezettséget. Látom, hogy itt nagyon jó támogatások vannak, pénzügyileg is az intézmény részéről. De Magyarországon is figyelmet fordítanak a határon túli magyarok problémáira. Tehát ez is egyfajta támogatás. Örömmel töltött el, hogy itt számos, a Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozott módszer bevált.”

A felek egyetértettek abban, hogy ezt az együttműködést a jövőben még szorosabbra szeretnék fűzni.

Fotó: pannonrtv.com