Kutatótanárnak tartom, gondolom magam. Olyan pedagógusnak, aki a tanítás mellett tudományos kutatással is foglalkozik. Fontos, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot a tanítási gyakorlattal, a mindennapok örömeivel és gondjaival, de ugyanakkor elengedhetetlen a számomra, hogy rendszerében is lássam, értsem az oktatás szervezetét, szerkezetét. Az oktatáspolitika döntéseinek ok-okozati összefüggéseit értelmezni nem mindig könnyű. Különösen akkor okoz ez nehézséget, ha a gondolkodás egy-szempontúvá válik, merev lesz és kizárólagos. Ha a döntéshozók nem hallgatnak meg többfajta véleményt, óhatatlan a kudarc. Ilyesmi történt az elmúlt időszakban velünk, vajdasági magyar pedagógusokkal: a teljhatalom, az egészséges kontroll hiánya azt az érzést keltette a döntéshozókban (minden szinten), hogy a megoldásaik hatékonyak. Hallhatjuk is tőlük, amint megbántva hangoztatják, hogy ők sokat dolgoztak. Ezt nem is kétlem, még akkor sem, ha figyelembe vesszük a dolog nyilvánvaló szubjektivitását. A sok befektetett munka azonban nem érte el a célját, mert figyelmen kívül hagytak számos tényezőt.
Pártkatonákat helyeztek döntéshozói, vezetői pozícióba, akik közül jó néhánynak alapból nincs lehetősége minőséges munkát végezni, hiszen a pártkönyvecskén kívül nem tudnak mást felmutatni. A (jó esetben) középszerű vezetők mindig náluknál alacsonyabb színvonalon működő munkatársakat fognak előtérbe helyezni, hiszen védik a pozíciójukat. Ezzel pedig elindítanak egy színvonal-romlási folyamatot. Mindannyiunk érdeke, hogy ezen változtassunk.
Pedagógus kollégáimat kérdezem: Van köztetek olyan, akinek az iskolájában az igazgatót párthovatartozás alapján nevezték ki?
Annak ellenére, hogy négy éve az MNT oktatással kapcsolatos stratégiai tervezetében konzultációkat ígértek a magyar pedagógusokkal, ezt gyorsan beszüntették, hiszen nem volt, aki bármit is kezdeni tudott volna a terepről érkező információkkal. Inkább hagyták magukat sodortatni a (pénz)árral és építettek, alapítottak, szerveztek annak alapján, ahogyan a finanszírozás lökte őket erre-arra. A befektetett munka és pénz csak úgy fog hasznosulni, ha végre hozzáértő szakembereket találnak, akik képesek méréseket, elemzéseket végezni, aminek alapján aztán tervezni lehet. Ez ma már nem fog menni, ha a párttagságot teszik meg első számú feltételnek, hiszen akik még itthon vannak, épp emiatt, eddig sem érvényesülhettek, akik pedig már elmentek, nem fognak hazajönni azért, hogy erősítsék azt a rendszert, ami miatt külföldre kényszerültek.
Pedagógus kollégáimat kérdezem: Van köztetek olyan, aki részt vett az utóbbi időben Közoktatási konzultációs bizottsági ülésen?
Középtávú célokat ígértek, de nem jutottak tovább a toldozásnál-foltozásnál a magyar tannyelvű osztályok fenntartásában. Kis létszámú tagozatokat nyitnak, ami egészen biztosan sokat jelent a néhány érintett családnak és persze néhány érintett tanítónak, nyelvtanároknak és hitoktatónak. Ez a stratégiai lépés azonban messze van a középtávtól. Azok a pedagógusok, akik ilyen helyen kapnak munkát, minden év június közepéig, a tanév végéig vannak biztonságban. Legtöbbször úgy telik a nyári szabadságuk, hogy nem tudják, lesz-e munkájuk szeptemberben. A középtávú intézkedéseket a kis létszámú tagozatok esetében is, és a többi, egyelőre kicsit nagyobb létszámúaknál is az oktatás minőségének drasztikus javítása jelentené. A beiratkozásról való döntést az befolyásolná a magyar tannyelvű iskola felé, ha az, egyszerűen jobb lenne a másiknál. Ehhez azonban fel kell adni az eddigi stratégiát, amely a most tapasztalható lejtmenethez vezetett.
Pedagógus kollégáimat kérdezem: Van köztetek olyan, aki az elmúlt nyáron rettegett az augusztusi első gyűléstől, mert nem tudta, hogy mennie kell-e még egyáltalán? És olyan van-e köztetek, aki már pontosan kiszámolta, hogy ha pontozásra kerül mint munkaerő-felesleg, akkor ő, vagy a kollégája marad?
A mindennapokban az egyik legnagyobb gondot az inklúzió (konkrétan az IOP) jelenti a pedagógusoknak. Az oktatási törvény előírja, kötelezővé teszi az egyéni oktatási tervek szerinti munkát azokkal a gyerekekkel, akik erre meghatározott feltételek mellett jogosultak. Az Európai Uniós csatlakozási folyamat miatt (is) pillanatnyilag felesleges arról gondolkodni, hogy ez a törvényes kötelezettség megszűnik. Ma a pedagógusok nagy többsége nincs felkészülve az IOP alkalmazására. Segítségre van szükségük. Nem abban kell a segítség, hogy valaki megmondja a tanárnak, hogy egy bizonyos gyerekkel baj van. Ezt ő is tudja. A segítséget az jelené igazán, ha az egyéni oktatási terv kidolgozásában és a kivitelezésben kapna a pedagógus hatékony gyakorlati támogatást. Ehhez olyan szakszolgálatra, szakemberekre van szükség, akik szervezetten, szakszerűen, egyénre szabott feltételek mellett képesek elvégezni a gyerekkel, a pedagógussal, a szülővel és az iskolai környezettel a felkészítést, a tervezést és a kivitelezést. Ez például egy olyan plusz lenne a magyar tannyelvű oktatásban, ami befolyásolná az iskolaválasztást.
Pedagógus kollégáimat kérdezem: Van köztetek olyan, akinek az osztályában IOP tanuló van, és már úgy érzi, belefullad az adminisztrációba, de jómaga is tudja, hogy valódi fejlesztés alig történik a gyerekkel? Vagy azt érzi, hogy a többség szenved hiányt, mert elmegy az idő az IOP gyerekkel?
A tankönyv-kérdés nem bagatell és mizéria, ahogyan azt a jelenlegi MNT VMSZ- részlege állítja. A tény az, hogy idén nem nyomtattak magyar nyelvű tankönyveket az 1. és 5. osztályoknak. Azok a könyvek, amelyek most a gyerekek kezében vannak, régi kiadású, raktáron maradt példányok, amelyeket jobb híján vettek meg a szülők. Előfordul, hogy egy osztályon belül több évnyi különbség van a kiadások között, ami azt jelenti, hogy még egy tagozaton belül sem minden könyv egyforma. A tankönyv fontos taneszköz. A pedagógusok többsége a tankönyv alapján tervez és tanít. Ez nem a leghelyesebb módja a tanulásszervezésnek, de el kell fogadnunk, hogy nálunk ez a leggyakoribb. Változtatni rajta továbbképzésekkel, attitűdváltással lehet. A jelenlegi helyzet szerint a magyar nyelven tanuló 1. és 5. osztályosok nem ugyanabból a kiadású tankönyvből tanulnak, mint a szerb nyelven tanuló gyerekek. Nem tudjuk előrelátni, hogy ez a különbség a gyerekek teljesítményében okoz-e változást. Újra csak az esetlegességet, a bizonytalan kimenetet tapasztalhatjuk egy fontos területen. Talán csak abban bízhatunk, hogy a tanítóink, tanáraink feltalálják magukat ebben a helyzetben és kompenzálják a hiányosságot. Erre azonban felelőtlenség oktatási stratégiát alapozni. Mindenáron meg kell akadályozni, hogy ilyen eset még egyszer előforduljon.
Pedagógus kollégáimat kérdezem: Van köztetek olyan elsős, aki háromféle különböző tankönyvből tanít ugyanabban az osztályban? És hányan vagytok, akik feltaláltátok magatokat így is?
Az oktatás minőségének ellenőrzése és értékelése szintén kulcsfontosságú a visszacsatolás miatt. Az eredményeket fel kell használni a rendszer szintű magyar oktatási stratégia tervezésében is, nem csupán az egyes iskolákon belül. A mérés és az értékelés is különösen érzékeny az oktatás nyelvét tekintve. Az értékeléshez használt indikátorok, szempontsorok olyan nüanszokat, kifinomult jelzéseket is megcéloznak, amelyeket legjobban a magyarul anyanyelvi szinten kommunikáló megfigyelő tud értékelni. Ilyen értékelő (tanfelügyelő) ma nincs Vajdaságban. A Magyar Nemzeti Tanácsnak igyekeznie kell változtatni ezen.
Pedagógus kollégáimat kérdezem: Van köztetek olyan, akinél már ott ült a tanfelügyelő és annak alapján értékelte a munkáját, hogy hogyan tudta olvasni a metakommunikáció jeleit rajtad és az osztályon, mert azt, hogy miről beszéltetek biztosan nem értette?
És végezetül néhány sor azoknak a hívőknek, akik azzal a kérdéssel igyekeznek ellehetetleníteni minden ellenzéki megnyilvánulást, hogy (1.) „Mit tettetek ti a magyarságért eddig?”, vagy (2.) „Megoldások kellenek, nem csak a panaszkodás, az hol van?”
Először:
Jómagam, legjobb tudásom szerint az alábbiakkal próbálkoztam tenni és hozzátenni valamit a magyarság helyzetének javításához:
- 30 évnyi tanítás,
- 25 év a Zentai Diáksegélyező Egyesület vezetésében,
- ismeretterjesztő írások a Magyar Szóban,
- kutatómunka, konferencia-előadások, tanulmányok, publikációk,
- akkreditált pedagógus-továbbképzések megtervezése és kivitelezése,
- szülőknek tartott ismeretterjesztő előadás-sorozatok, és
- egy PhD képzésen megszerzett tudás „importálása” Vajdaságba.
Másodszor:
Négy éve, az akkori oktatási bizottság tagjától felkérést kaptam arra, hogy az MNT által tervezett fejlesztőpedagógiai szakszolgálat megszervezésében részt vegyek. Elvállaltam. Magam is hozzáadtam egy-két dolgot a tervezethez, persze csak ötlet szinten. Mivel hónapokig nem láttam semmilyen jelét annak, hogy elkezdték a munkát, egy alkalommal rákérdeztem az illetőnél, hogy mi a helyzet, én is dolgoznék már.
A válasz a következő volt:
Tudod Gizi, hogy a párt nélkül nem lehet…
S ez bizony színigaz volt. Legalábbis 2018. november 4-ig biztosan.
Berze Gizella, tanító, fejlesztőpedagógus
