Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke október 24-én ünnepelte megalapításának 59 évfordulóját. Az ünnepséget Albert Éva, a Magyar Tanszék elsőéves hallgatója nyitotta meg Victor Vlasov orosz zeneszerző Archipelago Gulag című harmonikára írt modern darabjának első két tételével. A zenei bevezető után a műsor moderátorai magyar és szerb nyelven köszöntötték az ünnepség díszvendégeit.

 

Az ünnepség

Toldi Éva tanszékvezető egyetemi tanár ünnepi köszöntőjében a Magyar Tanszék alapítóvezetőjéről, a 120 éve született Sinkó Ervinről emlékezett meg. Szellemiségében a kitartás és az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a tanszék sokoldalúan tehetséges hallgatói igazolják létezésének jogosultságát. Mint elmondta, „ha mindezek a feltételek teljesülnek, akkor […] továbbra is lesz okunk bizakodni, optimistának lenni. Ami mai szóhasználatunkban azt jelenti: innovatív, kreatív, progresszív.”

 

A kiemelkedő hallgatók elismerő okleveleikkel

Az elmúlt év tudományos-szakmaitevékenységéről, rendezvényeiről és programjairól Andrić Edit tanszékvezető-helyettes egyetemi tanárszámolt be. A 90 éves Ágoston Mihály nyugalmazott egyetemi tanár munkásságát a tanszékvezető méltatta: kutatási eredményeiről, innovatív és a magyar nyelvtudományban egyedülálló elméleteiről,végül volt tanítványaként szenvedélyes tanári munkásságáról elismeréssel nyilatkozott. Az előző tanév végén nyugdíjba vonult Láncz Irén rendes egyetemi tanár munkásságát Kovács Rácz Eleonóra tanárnő mutatta be.   Ismertette a kolléganő hosszú tudományos pályafutásának és karrierjének fontosabb állomásait, majd mint volt tanítványa, személyesebb hangnemben emlékezett meg inspiráló oktatói tevékenységéről.

Az elmúlt tanév során választották rendes egyetemi tanárrá Bence Erikát, aki az intézmény hagyományaihoz hűen a tanszéknapi ünnepségen tartotta meg székfoglaló előadását A történelmi regény egykor és ma (Kemény Zsigmond és Spiró György regényírása) címmel. Eddigi kutatásainak rövid áttekintése után Kemény Zsigmond A rajongók című 1858-1859-es történelmi regénye és a kortárs szerző Spiró György Messiások című 2007-ben megjelent regényének kapcsolatairól és hasonlóságáról értekezett. Előadásának végén a két műben ábrázolt, minden korban aktuális jelenségeket foglalta össze: „jól tükrözi[k] a történelem során megképződő tömeghisztériák és ideológiák térhódításának folyamatait: a demagógok és álpróféták érvényesülésének útját, a tömegek befolyásolásának eszköztárát – az aktuális hatalom téves ellenintézkedései kreálta mártír öntudatot.”

A Magyar Tanszék által 1970 óta minden évbenodaítélt Sinkó Ervin Irodalmi Díjat az idén Oláh Dóri vehette át 2016-ban, a Symposion és a Forum Kiadó közös kiadásában megjelent Rakétaiskola darált húsból című vizuális útinaplójáért. A bírálóbizottság döntését annak elnöke, Novák Anikó indokolta, a méltatást követően pedig átadta a díjjal járó emlékérmet. Köszönőbeszédében Oláh Dóri elmondta, hiszen mint arra ő is rámutatott, lerajzolni ebben az esetben nem áll módjában, mekkora megtiszteltetést és meglepetést jelent számára a Sinkó Ervin Irodalmi Díj, hiszen „a képzőművészet világából az irodalomba szinte egészen véletlenül csöppent”.

 

Tanárok, diákok együtt ünnepeltek

A műsor végén azokat a hallgatókat részesítette elismerésben a Magyar Tanszék, akiknek az összesített tanulmányi eredménye meghaladja a 9,00-ás átlagot.  Novák Anikó docens és Kraszulyák Orsolya könyvtáros a következő hallgatóknak osztottak ki oklevelet és könyvjutalmat: Kubik Blanka, Király Tímea, Fekecs Emese, Tomić Gloria, Korhecz Dalma, Tóth Bagi Renáta, Čekić Teodora, Csáki Edina, Szögi Henrietta, Józó Andrea, Nyirádi Klaudia, Nagy György Anikó, Glesszer Bálint és Gallusz Csilla.

A ünnepi rendezvényt fogadás zárta, melyen vendégek, tanárok és diákok együtt fogyasztották el a Magyar Tanszék „születésnapi” tortáját.

Nyitóképünkön Oláh Dóri átveszi a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat Novák Anikótól

Szerző és fotók: Kocsis Lenke