November 15-én tartja tanácskozását a Magyar Diaszpóra Tanács, másnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) plenáris ülését rendezik Budapesten, a Várkert Bazárban – mondta el a nemzetpolitikai államtitkár egy hétfői háttérbeszélgetésen. Mindkét eseményen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, írja az MTI.

Potápi Árpád János felidézte, hogy 2010-ben indították újra a Máért-et, a diaszpóratanács pedig 2011 óta ülésezik.
A Máért idei napirendjéről szólva az államtitkár kiemelte: szeretnék egyszerűsíteni a választási jogszabályokat, erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tart majd előadást a Máért-en. Kitért arra, hogy a parlament ezen a héten megkezdi a külhoni magyarok EP-választáson való szavazásának lehetőségét megteremtő javaslat tárgyalását.
Az államtitkár beszámolt a kárpátaljai szociális programcsomagról, megerősítve, hogy az idei 1,37 milliárd forintos keretet 3 milliárdra emelik jövőre.
A következő tematikus évről a Máért dönt majd, de „maradnak” a családok támogatásánál. A keret jövőre is várhatóan 1 milliárd forint lesz – mondta az államtitkár az MTI kérdésére.
Potápi Árpád János hozzátette: a mostani tematikus év záró gálája január 18-án lesz. Az október 31-én zárult, szintén a tematikus évhez kapcsolódó 200 milliós pályázat elbírálása, a források kiutalása még hátra van – jelezte az államtitkár, aki szerint elképzelhető, hogy az év végén felszabadulnak még források a külhoni magyarság támogatására.
Beszámolt arról, hogy jelenleg 1 millió 38 ezer az új magyar állampolgárok száma, ez még néhány százezerrel emelhető.

Kitért a hamarosan tartandó nemzeti tanácsi választásokra Szerbiában, szerinte a november 4-i voksoláson jó eséllyel vesznek részt a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjei. Hozzátette, november 10-én lesznek a szlovákiai önkormányzati választások, ezeken a Magyar Közösség Pártja (MKP) várhatóan jól szerepel majd. A magyarok által lakott területeken az MKP hagyományosan erősebb, mint a Most-Híd – mondta Potápi Árpád János.
A diaszpóratanács ülésén várhatóan 87 meghívott szervezet és 21 megfigyelő vesz részt – ismertette az államtitkár, megjegyezve, hogy a kijevi és lembergi magyar szervezetek képviselőit is meghívták a tanácskozásra.
Fotó: Illusztráció, archívum