2015 őszén volt egy álmom, hangot is adtam neki a Hét Nap értelmiségi eszmecseréje keretében (http://hetnap.rs/cikk/Nekem-is-van-egy-almom-20394.html). Nem írhatom azt, hogy három év elteltével ugyanott tartunk, hanem be kell látnunk, ki kell mondanunk, hogy a vajdasági magyarság még súlyosabb válságban van, pedig soha nem szóltak a hírek ennyi önigazoló látszatsikerről, pótcselekvésről.
Ma Vajdaságban (és sajnos nem csak itt) két jellemző pályát látok. A népességfogyatkozás és a kontraszelekció következtében könnyen juthat előre az, aki mindenre elszántan feláldoz mindenféle elvet és értéket a boldogulás oltárán. A sikeresség kulcsa ebben az esetben az, hogy ne gondolkozzunk, hajtsuk végre az utasításokat, sőt, akár tegyünk is rá néhány lapáttal, ne foglalkozzunk azzal, milyen visszafordíthatatlan társadalmi következményei lesznek a tetteinknek. A lelkiismeretünkkel ne törődjünk, fogadjuk el, hogy mások mondják meg, mit gondolhatunk, kivel barátkozhatunk, mit kedvelhetünk, illetve követhetünk a közösségi oldalakon. Ha elég ügyesek és alázatosak vagyunk, nagyon gyorsan feljebb juthatunk a szamárlétrán.
Csakhogy ne feledjük: ugyanilyen gyorsan le is zuhanhatunk, ha a felsőbb hatalom már nem tart igényt a szolgálatainkra. Kilépni, távozni is csak akkor és csak úgy lehet.
A másik út nem kecsegtet ilyen látványos és gyors változásokkal. Azok előtt áll ez a pálya, akik kiállnak az elveik mellett, akik számára az értékek nem attól függnek, mit parancsolnak nekik, akik kritikusan gondolkodnak, s nem félnek a véleményüknek hangot adni. Az ő jussuk az ellehetetlenítés, a közéletből, sőt a munkaerőpiacról való kiszorítás. Ez az út gyakran végződik külföldön, vagy teljes belefásulással, befelé fordulással.
Mégis járhatónak, sőt követendőnek tartom ezt az életutat, mert a legnagyobb siker, s talán az egyik legirigyeltebb dolog is szűkebb és tágabb pátriánkban, ha valaki félelem nélkül, szabadon elmondja a véleményét, ha nem hagyja meghajolni a gerincét, ha ember marad.
2018-ban is ugyanaz az álmom, mint 2015-ben:
„Van egy álmom: hogy a megfélemlítés helyett eljön a szabadság ideje.
Van egy álmom: hogy az irányított döntéshozatalt felváltja a termékeny vita, a nyílt párbeszéd.
Van egy álmom: hogy a kontraszelekció helyett egy-egy munkahelyet a legkompetensebb, legkiválóbb jelentkező nyer el.
Van egy álmom: hogy a tudományosság, a szakmaiság és a hitelesség elnyeri méltó helyét az értékrendünkben.
Van egy álmom: hogy a fiatalokban nem ellenséget látnak, hanem partnert, s újító ötleteiket nem söprik le azzal, hogy úgysem sikerülhet – hanem a különböző nemzedékek együtt kezdenek el dolgozni azok megvalósításán.
Az álmom nem fog csak úgy, magától megvalósulni: dolgozni kell rajta!”
És szeretnék is minden erőmmel, tudásommal ezen dolgozni. A probléma, amellyel a közösségünknek szembe kell néznie, rendkívül összetett, nem oldható meg egyetlen varázsütéssel. Csak kis lépésekben, őszinteséggel, hiszen először a bizalmat kell visszaállítani, az intézmények és a felelős személyek iránti bizalmat.
