A Duna Televízión október 26-án indult a Fölszállott a páva, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatója. A Döntők Döntőjében az előző évadok legjobbjai mérik össze a tudásukat, régi nagy kedvencek lépnek a színpadra. A két felvezető adást követően november 9-én 19:30-kor kezdődik és 21:45-ig tart az első elődöntő, amelyben fellép a zentai Sőregi Anna is, aki 2017 végén énekhangjával kápráztatta el a zsűrit és a közönséget is.

Fontos változás, hogy idén a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben kettő, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább.

A szavazás során a résztvevők SMS-ben szavazhatnak az alapdíjas, +36-20/30/70-4422-999 számokon elérhető, SMS alapú szolgáltatás igénybevételével.

Viszont van egy sokkal olcsóbb, sőt teljesen ingyenes alkalmazás, amely segítségével lehetőségünk van szavazni. Ez pedig nem más, mint a MédiaKlikk Plusz elnevezésű applikáció.

Az applikáció ingyenesen elérhető azok számára, akik érvényes hozzáféréssel rendelkeznek az ios és android platformok alkalmazás központjaihoz, valamint rendelkeznek érvényes Facebook regisztrációval és internet hozzáféréssel.

A MédiaKlikk Plusz alkalmazás letölthető:

androidra

ios-ra.

 

A szolgáltatás lényege, hogy a szavazás keretében a résztvevők az applikáció keretrendszerében található „Szavazás” elnevezésű funkcióban adhatják le voksaikat a versenyzőkre. Különböző mobilkészülékeken azonos Facebook profillal bejelentkezett felhasználók legfeljebb 20 (húsz) érvényes szavazatot tudnak leadni, hogy a rendszer érvényesnek minősítse a beérkezett szavazatot. A szavazás elindítása után, a szavazás lezárásáig 5 percenként tudnak szavazni, összességében hússzor.

Újdonság szintén, hogy az idei Fölszállott a páva a jótékonyság jegyében zajlik.

„A legjobb pillanatokat idézzük fel, ezzel is jelezve, hogy nem a versengés a lényeg, hanem az információ átadása, a saját gyökereink, identitásunk ápolása. Újdonság, hogy az együttesek és szólisták a nyereményüket felajánlhatják a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek.” – mondta Novák Péter, a Fölszállott a páva műsorvezetője.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze lesz. Idén is szerepel a zsűriben Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus. A tavalyi évadhoz hasonlóan a Fölszállott a páva műsorvezető párosa Novák Péter és Morvai Noémi.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását további vendégprodukciók színesítik az elmúlt évadokhoz hasonlóan. Kocsis Enikő és Fitos Dezső, napjaink leginkább foglalkoztatott fiatal koreográfus párja új koncepcióval készül A Döntők Döntőjére:

„A Döntők Döntőjében felnőttek versenyeznek, ezért a vendégprodukciók koreográfiáját a Páva gyermekszereplőivel és általunk nagyra tartott hagyományőrző mesterekkel álmodtuk meg, felölelve a generációkat. A nagy páva és fiókái, akiket már jól ismerhetnek előző évadokból, láttatnák azt az évezredes tudást, tapasztalatot, ami maga az élő népi kultúra, a hagyomány. Európa szívében, itt a Kárpát-medencében találkozhatunk a legtarkább, legváltozatosabb néprajzi csoportjainkkal, amelyekből igazi gyöngyszemeket válogattunk. Mindezek mellett a zsűri is dalra fakad, táncra perdül, elhúzza, vagy elfújja a nótánkat, úgy, hogy az est házigazdái sem maradhatnak ki belőle. Igazi örömünnepe lesz az eddigi Páva-sorozatnak.”- tette hozzá a koreográfus páros.