Kalifornia északi vidékein sebesen terjedő tűzvészek pusztítanak, az amerikai televíziók helyszíni tudósításai szerint percenként mintegy 80 focipálya nagyságú terület esik a lángok martalékává, írja az MTI.  Az első tüzek csütörtökön reggel lobbantak lángra, a kaliforniai fővárostól, Sacramentótól északra.

Gavin Newsom kormányzóhelyettes – akit kedden választottak meg az állam kormányzójává – három északi megyében rendkívüli állapotot hirdetett. Megkezdték egyes települések kiürítését, a 27 ezer lelket számláló Paradise városkát – ahol öt ember súlyosan megégett – teljesen evakuálták. „Ez a tűzvész nagyon veszélyes, hagyják el a lakóhelyeket” – üzente Twitter-bejegyzésében a kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal, írja összefoglalójában az Index.hu.

A CBS televízió helyi híradója szerint az északi Butte megyében a lángok lakóházakat pusztítottak el, sok helyütt megszűnt az áramszolgáltatás és a tűzvész a létfontosságú infrastruktúrát veszélyezteti.

Lángokban állnak nemzeti parkok és védett erdőségek. Bár a tűz egyelőre északon pusztít, várhatóan déli irányban, a Yosemite nemzeti park felé terjed tovább.

Az alacsony páratartalom és az erős szél miatt gyorsan terjedő lángokkal 500 tűzoltó vette fel a harcot.

Az északi vidékeken pusztító tűzvésztől függetlenül lángra lobbant a Los Angeleshez közeli San Fernando-völgy egy része is.

Nyitókép:  Stephen Lam / Reuters