Franciaország elnöke, Emmanuel Macron beszéde élő közvetítésébe a Szerbiai Rádió és Televízió bevágott egy állóképet, úgynevezett freeze frame-t is Aleksandar Vučićról, amelyen látszik, hogyan figyeli Macron beszédét, a kamerák pedig állandóan őt veszik. Az első világháború befejezésének száz éves évfordulójára szervezett ünnepséget az RTS élőben közvetítette, a televízió vágói pedig kivágták azt a részt, amelyen Vučić egy-két másodpercre látszik, majd azt bevágták az élő közvetítésbe, valószínűleg azzal a céllal, hogy úgy tűnjön, Vučić az esemény egyik központi figurája, írja az Autonomija.info.

Hogy  a helyzet még tragikomikusabb legyen, a vágást amatőr módon csinálták, hiszen látszik, hogy  a képen mindenki teljesen mozdulatlan.

Az RTS nevetséges próbálkozását először Milan Šarić, az N1 televízió munkatársa vette észre és tette közzé a Twitteren.