Az óbecsei Fokos Zenekar (Cseszák Zsombor, Szabó András, Szerda Balázs, Csonka Balázs, Jovánovity Péter) győzelmével ért véget a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató című műsor Döntők döntőjében a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriája, miután az óbecsei Fokos Zenekarra szavaztak a legtöbben, így megnyerték a versenyt.

A Fölszállott a páva 2018 döntőjébe összesen tíz produkció jutott a nézők szavazatai és a zsűri szabadkártyái által.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek között Borbáth Szilveszter, a zentai Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, valamint a Pendely Énekegyüttes versenyezett, s Borbáth Szilveszter nyerte meg a kategóriát.

Sőregi Anna és Komáromi Kristóf

A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában az óbecsei Fokos Zenekar és a kolozsvári Torkos Zenekar versenyzett, s ahogy már írtuk is, a vajdasági zenekar győzött. A Fokos az óbecsei Lurkóháznak ajánlotta fel a egymillió forintos fődíjat.

A szóló és páros tánc kategóriában Bulyáki Anettet és Oszlánszki Patrikot, valamint Majer Tamást láthatta a közönség, s a Bulyáki-Oszlánszki kettős lett a győztes.

A néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes és a Szinvavölgyi Néptáncműhely jutott a fináléba, s a három együttes közül a szavazók a Jászság Népi Együttesre küldték a legtöbb voksot.

A Döntők Döntőjének győztesei nyereményüket jótékony célra ajánlják fel.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.