A palánkai alapfokú bíróság kötelezte a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapot, hogy fizesse vissza azt – az Ideiglenes Nyugdíjcsökkentésróló szóló törvény miatt kialakult – különbséget, amellyel az elmúlt négy évben lecsökkentették a felperes, J. M. nyugdíját – közölte a Dveri, amelynek a közleményében az is áll, hogy a szervezet arra biztatja a nyugdíjasokat, hogy valamennyien egyénileg indított perben keressék az igazukat a bíróságon, s tegyék ezt addig, amíg a köztárssági szervek nem találnak rendszerbeli megoldást, hogy valamennyi károsult nyugdíjasnak visszafizessék a különbséget.

„Ez az ítélet utat nyit a nyugdíjasok előtt, hogy visszaszerezzék azt, amit a törvényes szabályozással az állam elvett tőlük. Egyben bizonyíték is arra, hogy a Dverinek igaza volt, amikor többször is kérte az államot, hogy fizesse vissza a nyugdíjasoktól elvett összeget” – áll a közleményben.

Mint ismeretes, a szerb képviselőházban a hatalmi többség, amelynek része a Vajdasági Magyar Szövetség is, 2014 októberében megszavazta a bérek és a nyugdíjak ideiglenes csökkentéséről szóló törvényt, amely 47 hónapon át volt érvényben. A szkupstina az idén szeptemberben fogadta el az említett törvénnyel kapcsolatos módosítási és kiegészítési javaslatokat, amelynek köszönhetően megszűnt a nyugdíjcsökkentés, s a nyugdíjasok októbertől már a csökkentés nélküli bérüket kapták kézhez.