Megjelenése után három évvel jutottam a könyvhöz, amely elgondolkodtató és emlékidéző is egyben. Gyermekkoromban az idős férfiak, az egykori katonacimborák történeteit hallgatva elképzeltem magamnak a katonaéletet, és úgy döntöttem, én bizony nem megyek el huszárnak vagy tüzérnek, gyalogosnak meg még kevésbé. Jó sorsom úgy hozta, hogy híradós, majd könyvtáros lettem az egykori seregben, de azokhoz a kisgyerekként hallott történetekhez hozzáolvastam a történelmi tárgyú kiadványokban. Most, amikor Molnár Tibor zentai főlevéltáros vaskos kötetét forgatom, eszembe jutnak az egykor hallott mesék, a háborús élmények, a néhai öregek történetei.

Hősi halottak ezrei

Ezen a vidéken nyilván sokunk rátalál a könyvben egykori őseire, közeli vagy távoli rokonaira, a Tisza mentiek pedig immár pontos adatok birtokában azonosíthatják be régen élt felmenőik kapcsán a talán létfontosságú adatokat. Amelyek alapján nemcsak a hozzátartozóktól hallottak, vagy az elsárgult családi dokumentumok alapján, hanem kinyomtatva, betűrendes mutatót böngészve is beazonosíthatják az egykoron élt rokont.

A bácskai Tisza mente első világháborús hősi halottainak jegyzéke nem egyszerűen hiánypótló vagy úttörő munka, hanem sokéves kutatás, egyértelműen sziszifuszi erőfeszítések, szorgos kutatások eredménye. A szerzőtől tudom, hogy az 1999-es bombázások indították el az adatgyűjtést, amikor az anyakönyveket és egyéb, a levéltárban őrzött fontos dokumentumokat biztos helyre szállíttatták, és az iratok rendezgetése közben figyelt fel arra, hogy – levéltárosok, történészek szemszögéből nézve – valóságos kincsesbányának számítanak a porosodó okmánykötegek. Az már Molnár Tibor és a szerkesztők érdeme, hogy korabeli fényképekkel, egykori hivatalok által kiadott iratok fényképmásolatával gazdagították a kiadványt. Nemcsak a hitelesség kedvéért, hanem a mai olvasó számára is kézzelfoghatóvá téve ezt a rendkívül értékes munkát.

A föntebb említett mai olvasó így különböző nyelveken és helyszíneken kiadott halotti bizonyítványokkal találkozhat, amelyekben közös vonás, hogy hősi halált halt katonák adatait tartalmazzák. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében (a háborút követően kialakult utódállamokban pedig végképp) különböző nyelveken állították ki ezeket az iratokat, így a Tisza mentéről, Bácskából bevonult katonákra vonatkozó szomorú adatokat is így jegyezték be. Ha nem egységének parancsnoksága, vagy harcostársa tájékoztatta az elesett katona hozzátartozóit.

A kötet első oldalain részletes kronológiát talál az olvasó a nagy háború csatáiról, azoknak az egységeknek a harci útjáról, amelyekben a bácskai katonák szolgáltak.

Összesen 3616, a Tisza mentéről bevonult és odaveszett fiatalember adatait rögzíti a vaskos kötet. Legalább ugyanennyi család életét meghatározó események dokumentumait tekintheti át az olvasó. Megannyi félbe maradt családregény: minden másképp alakulhatott volna, ha nem vesz oda a nagy háborúban a férj, családapa, testvér, fiúgyerek…

A tarka névsor

Molnár Tibor egy-egy okmány kapcsán újabbakat keresve szinte a teljes életrajzát felvázolta az elesett katonának: életkorát, családi állapotát, foglalkozását, a bevonulás idejét és halálának körülményeit is. Amennyiben nem talált részletesebb adatokat, akkor csak szárazon, a vezetéknév, a név, az életkor és a vallás szerepel a listán. Persze, ennek is objektív okai vannak. Az akkori ország hadvezetése sem foglalkozott a besorozott és bevonultatott fiatalemberek nemzetiségével, így a Tisza mentén élő szerbek, zsidók és más nemzetiségűek között is voltak hősi halottak. A listán szereplők túlnyomó többsége magyar nemzetiségű, ami a térség lakosságának akkori nemzetiségi összetételét ismerve természetes. Ahogy az is, hogy a haláleset bejegyzése ott van az adott egyház halotti anyakönyveiben, vagy az éppen regnáló hatalom hivatala által kiadott bizonylatban. Az utólagos holttá nyilvánítási eljárások, a hadiözvegyek, hadiárvák, hadirokkantak segélyezése ugyancsak külön történetek sorát kívánná, hiszen ez a folyamat szinte csak a múlt század nyolcvanas éveiben fejeződött be. Időközben pedig a Tisza mente lakossága élt a Jugoszláv Királyságban, Magyarországon, majd a szocialista Jugoszláviában, miközben végig szülőhelyén maradt.

Néhány hete mutatta Molnár Tibor (akkori) legújabb könyvét, amelyet Baranyi István társszerzőjeként írt az 1944-es tragikus moholi eseményekről. Mire ezek a sorok megjelennek, talán már az első világháborús szabadkai tábori hadikórházban elhunyt mintegy 1500 katona adataira vonatkozó kiadvány is elhagyja majd a nyomdát. És készül a bácskossuthfalvi első világháborús kötet is.

„Adósság ez őseink iránt, ez a dolgunk, ezt az adósságot kell törlesztenünk” – mondja szerényen a Zentai Levéltár főlevéltárosa, és szeretné, ha munkája eljutna az egykori hősi halottak leszármazottaihoz.

Ha nekem valamelyik felmenőm szerepelne a könyvben, ott tartanám a házi könyvtár díszhelyén.       

Nyitókép: Magyar honvédek Délvidéken 1941-ben