Rég elmaradva
nyugszik a hóban
páratlan paták
hűséges nyoma.

Előtte az őrs
már hátra se néz.
Utánuk baktat,
bár lépni nehéz.

Minden levél a
terrort zengi.
Minden fában a
vadászt lesi.

Dülöngve meghajol, és
a jeget nyalja.
Föloldaná nekik,
pedig ő is szomjas.

Éhes vad vonyít
az ég felé mögötte.
Riaszt az őz, bőg
feléjük; Nem hallják meg.

Sánta őz vagy egészséges,
ha farkasnak ugrik,
hogy a kicsinyt védje,
így is, úgy is egy a vége.

Ez minden teremtő
kötelezettsége.