Kedves, vicces és színgazdag szőnyegekkel teli parányi műhely fogadott Bóka Tamás és Varga Tímea adai otthonában, ahol úgy készülnek az egyedi szőnyegek, ahogy valószínűleg álmunkban sem gondoltuk volna: pisztollyal. Töltény helyett a Carpetistic parányi műhelyében a „fegyverbe” fonal kerül, így készülnek az úgynevezett tufting, azaz kézi tűzéses szőnyegek. 

Miért a szőnyegkészítésbe vágtak bele?

B. T.: Én számítógép-vezérlésű gépek technikusa vagyok, jelenleg is CNC-sként dolgozom, de nekem is fontos volt, hogy az állásom mellett valami kreatív munkát is végezzek. Az egész családom ilyen: édesapám piktor, a testvérem tetovál, én falra rajzoltam régen, műépítész-technikusnak tanult páromnak is jó a kézügyessége. Olyan vállalkozást szerettünk volna, amelyben mindkettőnk kreativitása és ügyessége kifejezésre juthat, és azt, hogy az, ami kikerül a kezeink közül, szép legyen. Az interneten láttam meg, hogyan készítik ezeket a szőnyegeket, de drága volt az a külföldről behozott pisztoly, ami kell hozzá. Végül rátaláltunk egy ilyen szerszámra egy kúlai nyugdíjas embernél, és azonnal meg is vettük – ez két éve történt, de a műhelyt egy évvel ezelőtt nyitottuk meg.

szőnyeg8

    Van, aki így állított örök emléket Tupac Amaru Shakur amerikai rappernek

A szerszám mellé tudás is kellett, ezt hogy szerezték meg?

V. T.: Nagyon sokat gyakoroltunk, videókat néztünk a Youtube-on, meg magunktól is rájöttünk a dolgokra, hogy miként kell megoldani egy-egy feladatot. Előfordul, hogy olyan megrendelést kapunk, amit nem láttunk még sehol, de mi meg akarjuk csinálni. Én nagyon szeretem a kihívásokat, a nehéz feladatokat, amit valahogy meg kell oldani.

Ez a technika nem újkeletű, de a köztudatba csak az elmúlt pár évben robbant be igazán. Mi ennek a technikának a lényege?

V. T.: Ezt tufting technikának hívják, ami nagyon leegyszerűsítve a hagyományos, kézi szőnyegkészítés modernizált és némileg gépesített formája.A handtufting szőnyegkészítés során a szálak egyenként, jellemző tűzéstechikával kerülnek a helyükre. A handtufting pisztoly segítségével szálról szálra haladva készül a szőnyeg. A tűzőpisztoly érzékeny szerkezet, minden rezdülésünket követi, ami nagyban meghatározza a szőnyeg későbbi minőségét. Egy kifeszített vászonra fölvetítjük, majd körberajzoljuk a mintát, és a tűzőpisztoly segítségével szálról szálra haladva visszük fel, majd vágjuk el a fonalat. Mi akrilpamutot használunk. Ez a szőnyegkészítési technika lehetővé teszi különböző, rendkívül dekoratív és egyedi minták, textúrák és dizájnok létrehozását a textíliákon. Ezekkel a szőnyegekkel másoknak és magunknak is örömet tudunk szerezni.

szőnyeg6

                                     Az állatfigurák igen népszerűek

Van-e méretbeli korláta az önök által készített szőnyegeknek?

V. T.: Jelenleg 190 × 130 cm a legnagyobb szőnyeg, amit el tudunk készíteni. A szálhosszúság 1 cm. A legnépszerűbbek a 60 × 40 cm-es, illetve a 70 × 50 cm-es szőnyegek, ezek 4000 dinárba kerülnek.

Hogyan kell tisztítani ezeket a szőnyeget?

V. T.: Elsősorban rendszeres porszívózással. Mosógépben nem szabad mosni, csak mélytisztítással.

szőnyeg11

                                      Messi is padlóra került

Milyen formákat és színeket tudnak használni?

B. T.: Ezen a maximális méreten belül bármilyen formát ki tudunk dolgozni, a szivárvány minden színében. A megrendelőink nemcsak padlószőnyeget, hanem faliszőnyeget is rendelnek tőlünk. Az első szőnyegeink egyikén a Vans sportcipő logója szerepelt, otthon volt a falon, aztán valakinek megtetszett, és elvitte. Nincs is itthon egy szőnyeg sem, mert mindet azonnal elviszik. Most csak a riport kedvéért kértünk vissza néhányat mutatóba.

szőnyeg14

                                               Iron Maiden-rajongás

Milyen mintákat kérnek a megrendelők?

V. T.: Kérnek tőlünk céges logóval díszített szőnyeget, de állatfigurásat, rajzfilmhősöset, sportcipőlogósat, címereset is rendeltek már. A legnehezebb munka a portrékészítés, amit általában faliszőnyegre kérnek. Szerbiában csak páran foglalkoznak ezzel a technikával, mi abban vagyunk különlegesek, hogy egy program segítségével fotón szereplő élő alakot is át tudunk rajzolni rajzfilmes figurává.

Hogyan találják meg önöket a megrendelők?

B. T.: Jelen vagyunk az Instagramon és a Facebookon is, ahova feltesszük az elkészült munkáinkat. Rendszeresek a megkeresések, de csak annyi munkát vállalunk el, amennyivel még meg tudunk birkózni.

Bóka Tamás és Varga Tímea